Tehén végzett a Ferrarival

Autópályán csapta el a tehenet a Ferrari pilótája

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Lefejezte a Ferrari 458-ast egy tehén, érthetetlen, hogyan kerülhetett az autópályára a többmázsás állat, a végeredmény nagyon csúnya, de szerencsére senki sem sérült komolyabban.

A tehénről mondjuk nem írnak, de gyanús, hogy elpusztult szegény. A Ferrari sem járt jobban, nem úgy néz ki, hogy javítható. Mivel elég lapos, így lényegében elgáncsolta az állatot, ami a tetőn landolt, totálisan belapítva azt. Dél-Afrika egyik forgalmas autópályáján történt a baleset, közel az egyik fizetőkapuhoz. Állítólag a környéken rengeteg haszonállat legel minden nap, ennek fényében kérdéses, miért nem erősítették még meg az autópálya védelmét.
Hirdetés
Szerencsére a Ferrari pilótája élve szállt ki a roncsból, bár ez elsőre nem lenne egyértelmű. Egy ekkora állattal való találkozás, pláne 120-szal végzetes is lehet, főleg, hogy egy gyorsforgalmi úton nem is számítana rá senki. A sötétben még észrevenni is nehéz, már rég késő, mire észlelhető, egy rénszarvas-kikerüléses manőverre sincs már idő. Reméljük, ez után jobban odafigyelnek arra, hogy az állatok ne kóborolhassanak fel az útra.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?