Állami sarcok fékezik az autók cserélődését

Az autóátírás költségei gátolják az autópark frissülését

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Tekintélyes költségeket jelent egy-egy autó átírása, ezért sokan újabb vásárlása helyett kitartanak régi kocsijuknál.

Noha a gépjárművek teljesítményadója már az autók életkorával arányosan avul, az átírási költségek kortól és értéktől teljesen függetlenek, utóbbiak terén nem számít egyéb, mint a motorméret. Hiába írjuk tehát, hogy 300 ezer forintért már egészen jó Renault Twingo kapható vagy, hogy fele összeg egy Lada, ezek után is pontosan ugyanannyi sarc (konkrétan átírási illeték, 1890 ccm alatt 18 Ft/ccm, felette 24 Ft/ccm) fizetendő, ha az előírásoknak megfelelően nevünkre kívánjuk venni, mintha új autót vásárolnánk. Sőt, fizetni kell az eredetvizsgáért (1400 ccm-ig 17 000, 1401-2000 ccm között 18 500, 2000 ccm felett 20 000 forintot) és a forgalmi engedélyért, valamint a törzskönyvért is 6-6 ezer forintot. Akinek még nem forr az agyvize, annak eláruljuk, Európa boldogabb országaiban 15-50 eurót szokás fizetnie a polgárnak autója nevére vételekor!
Így aztán teljesen nyilvánvalóan cél nélkül merengek időnként egy méretes, csak nagy ritkán használandó youngtimer autón, nem vagyok hajlandó a papírjaiért annyit fizetni, mint amennyit az autó ér. Újabb, értékesebb autónál is bosszantó, hogy drága a bürokrácia, de egy filléres használtautónál egyenesen felháborító, hogy milyen összegek kifizetésére vagyunk kötelezve. Kiszámoltuk néhány autóra, hogy mennyibe kerülne átírása, az összesítő táblázatban azt is feltüntettük, hogy az átírás költsége a vételár hány százalékát jelenti. Szörnyülködjenek!
Autóátírási költségek (Ft)
Modell (évjárat) Hirdetési ár Forgalmi engedély Törzskönyv Eredet-vizsga díja Vagyon-szerzési illeték Átírási költségek összesen Átírás/ vételár százalékos aránya
Lada 2107 (1992) 140 000 6 000 6 000 18 500 26 136 56 636 40,5
Mercedes- Benz W 123 300 D (1981) 180 000 6 000 6 000 20 000 72 000 104 000 57,8
Suzuki Swift 1.3 GL (1993) 240 000 6 000 6 000 17 000 23 364 52 364 21,8
Ford Mondeo 1.8 16V Turnier (1996) 269 000 6 000 6 000 18 500 32 328 62 828 23,4
Renault Twingo 1.2 (1993) 299 000 6 000 6 000 17 000 22 302 51 302 17,2
Opel Omega 2.4 (1990) 340 000 6 000 6 000 20 000 57 840 89 840 26,4
Suzuki Swift 1.3 GC (2007) 1 060 000 6 000 6 000 17 000 23 904 52 904 5,0
Ford Mondeo Turnier 1.8 (2003) 1 198 000 6 000 6 000 18 500 32 364 62 864 5,2
Kia cee'd 1.6 EX Automata (2007) 2 690 000 6 000 6 000 18 500 28 638 59 138 2,2
BMW 320d (2011) 11 299 000 6 000 6 000 18 500 47 880 78 380 0,7

A táblázatból jól látható, hogy míg egy alig használt autó árának nem egész 1 százalékát jelenti a még épp elfogadható átírási költsége, egy olcsónak akár több, mint felét is kiteheti. Ez az aránytalan rendszer sokak autóváltását hiúsítja meg, azaz sokan pusztán a bürokrácia miatt nem tudnak kiszállni a már agyonhasznált autóikból. Aki nem informálódik előre a költségekről, az könnyedén csapdába kerülhet, jobb nem az okmányirodában értesülni arról, hogy milyen összeget tesz ki az átírás. Sajnos utóbbira is érdemes tartalékolni, ahogyan használt autóknál az esetleges javítások miatt sem szabad a családi kasszát teljesen kiüríteni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 18:17
    Permalink

    Tisztelt pisti 634!
    Ha szerinted ez igazságos rendszer a teljesítményadót illetően akkor fizessél helyettem légyszíves: Szerintem minden járulékot, és adót, ami a gépjárművet terheli, a forgalmi értékével arányos módon kellene meghatározni.-biztosítás, súlyadó,átírási illetékek.
    Nekünk van 2 örökölt autónk, melyek nagy cm3-ek, és öregek,szinte eladhatatlanok, de mégis nekünk kényelmesek, biztonságosak, ezért nem szándékozunk eladni.(épp elég volt az örörkösödési illetéket kifizetni.(annak ellenére hogy az egyiket már 5 éve én használtam mint üzembentartó,a tul. édesapám volt.)
    ford granada kombi,,és mondeo v6.Miért a aszegény ember fizessen85e.ft átírási költséget,aki nem tud takarékosabbat venni? Aki meg tud egy 1.4 multijetet venni, annak van a zsebében 2.5 millió,és könnyedén átíratja 39e.ft-ból.-ez igazságos?
    Vagy ha te vagy az igazság bajnoka, akkor pl.megmondhatnád itt mindenkinek, miért kell üzembentartói bejegyeztetésekor az átírási illeték 1/4-ét,illetve ellenszolgáltatás esetén az 1/2 részét befizetni?
    VAGYONSZERZÉSI ILLETÉK, MIKOR NEM IS SZERZEL TULAJDONJOGOT???
    Ezt magayarázza meg valaki, nyitva áll a lehetőség….de szerintem ez alkotmány, és törvényellenes is. Ilyen csak nálunk létezik a világon….
    Amúgy nekem Svédországban 3000ft-nak megfelelő s.koronáért írták a nevemre az audi allroad-ot.kerek 3 óra alatt.(ez a kártya előállítási költsége csupán)
    Hozzátenném, hogy 3 hónap alatt kerestem meg az árát,mint szakmunkás…..
    továbi szép napot mindenkinek!

  • 2017.10.31. at 18:17
    Permalink

    Hát, kedves adt!

    Sok mindenben nem értünk egyet. A teljesítményadó szeritem fordítva (fiatal/kisebb károsanyagkibocsátású autók preferálása elv alapján) lenne igazságos. Azt gondolja, ha az állam a minimálbért a jelenlegi szintről 4-5 szörösére megnövelné, akkor lenne fizetőképes kereslet az országban? Ezt komolyan így gondolja? Ha ez így történne, akkor az árak is minimum 4-5 szörösére, de inkább 6-8 szorosára nőnének, hiszen a minimálbér ára közvetve benne van a kenyérben (a péknél dolgozó alaklmazott ára is megötszöröződik, stb.), a tejben, mindenben, ráadásul egy ilyen volumenű munkabér emelés hatalmas infláció növekedéssel jár! A regadó eltörlésével pedig a jelenleg autóval rendelkező magyar emberek nagy része pofára esne, mikor el akarja adni autóját, hiszen min. 30-50%-kal kevesebbet kapna az autójáért eladáskor, hiszen a hirtelen külföldről beáramló sok autó pár hónap alatt akár felére is lenyomná az Ön autója árát is.

  • 2017.10.31. at 18:17
    Permalink

    Üdv! Az eredetvizsgát én sem cm3 alapján határoznám meg, szerintem is korrektebb lenne egy egységes díjszabás. Az átírásnál pedig a 18-ról 24 Ft-os lépcsőt nem 1891 cm-nél húznám meg, hanem 2500 cm felett. A regadót pedig felére csökkenteném. A teljes regadó eltörlése ugyanúgy nem lenne előnyös a magánszemélyeknek, mint a jelenlegi formája, hiszen, ha teljesen eltörölnék, akkor pl.: egy relatíve fiatal, közepes teljesítményű, 2,5 milliós autónak az értéke egyből kb. 1,7 millióra menne (mivel Németországban kb. ennyiért lehet kapni), ezzel a magyar lakosságnál lévő jelenlegi autók értéke a sok kintről behozott olcsó autó hatására hirtelen lecsökkenne, amit a jelenlegi gazdasági helyzetben a magyar emberek az autójuk eladásakor nehezen tudnának “befogadni”.

  • 2017.10.31. at 18:17
    Permalink

    Tisztelt economist!

    Abszolút egyetértek a teljesítményadóval kapcsolatos véleményével. Továbbá én a kistgk-k (3,5 t alatt)” teljesítményadóját a jelenlegi jogszabályoktól eltérően nem terhelhetőség alapján, hanem szintén a fiatal, környezetbarát elv alapján adóztatnám. Osztom az átírásra vonatkozó sorait is, valóban “fojtogatja” a pár százezret érő autók keresletét a jelenlegi átírási díj. Egy 50e Ft-os Marutit durván 50e Ft-ból lehet átíratni. Ez kicsit nonsence-nek tűnik -mondom ezt autókereskedőként, bár szerintem nem vagyunk egyedül ezzel a véleménnyel, -de egyben mivel eredetileg én is közgazdász vagyok, a racionalitásokat szem előtt tartva nem gondolnám, hogy korrekt lenne, ha egy fiatalabb autó átírása többe kerülne, mint egy idősebbé. Én egy 25-30e Ft-os átírási díjat tartanék reálisnak minden autónál, ahol a díjtétel maximum felét ~12-15e Ft-ot tenne ki az eredetvizsga, a másik fele pedig lenne az átírási illeték. A teljesítményadóra visszatérve a fiatal, kisteljesítményű/környezetbarát elv gazdasági érdek is lenne, hiszen a magyar gépjárműpark, mely 2008-ra 8 éves átlagéletkorra fiatalodott (igaz ebben benne volt az is, hogy sokan túlvállalták magukat az új autókkal) a korábbi 11 évről, mára, 2011-re újra visszaöregedett 11-12 éves átlagra. Ehhez a 2009-ben, 2010-ben és 2011-ben folyamatosan romló gazdasági helyzet mellett ezek a terhek is hozzájárultak. Szükség lenne ismét a gépjárműpark -és a vásárlókedv élénkítésére.

  • 2017.10.31. at 18:17
    Permalink

    Tisztelt Pisti 634!
    Ön szerint így igazságos a teljesítményadó? Szerintem meg abszolút nem! Ma egy fiatal kis vagy “közepes” teljesítményű környezetbarát autóra sokkal több teljesítményadót kell fizetni, mint egy öreg füstöt okádó, környezetszennyező autóra. Ez így valóban korrekt?, preferálni a nagy CO2 kibocsátásaú öreg autókat?, s büntetni a minimális károsanyagkibocsátású fiatal kisautókat? Én fordítva tartanám korreknek, s a fiatal, kisteljesítményű autókra vetném ki a legkevesebb adót. A co2 adatok a 0 km-es autókra vonatkoznak? Ebben téved! Jelenleg egy 6 éves BMW-vel járok, 3 évesen zöldkártyáztattam, és közel gyári értékeket produkált, de volt 3 éves Renault Cliom is. A Clio zöldkártyáztatásakor annak idején szinte minden értéknél 0 közeli volt a károsanyag kibocsátás! A részecskeszűrős dieselekről írt véleményével újfent nem értek egyet. Ford Focusnál pl. 60 e km-nél “kontrolállják” a részecskeszűrőt, 120e km-nél pedig cserélik. Az alkatrészáraknak és a meghibásodásoknak pedig nincs köze a teljesítményadóhoz. Ugyanúgy vannak megbízható autók a régi és új autók közt is, de be kell látni, hogy egy régi autó nagyobb eséllyel válik az idővel megbízhatatlanná.

  • 2017.10.31. at 18:17
    Permalink

    Az eddig leirtak nem fedezik teljesen a valóságot.Az én véleményem csak annyi,ha ez olcsóbb lenne akkor éhendöglene a sok ingyenélő akik az adófizetők pénzét költik.Tavaly december végén vettem egy szép nagy autót 2,4 literes diesel.130000 ft. volt mire a nevemre került.Mivel 19 éves és “csak 90 KW a teljesitménye kevesebb adót fizetek mint a másik 14 éves 2.5 literes 101KW-ér.A tisztelt törvényhozóknak semmi köze ehhez a sok baromsághoz hanem a felkért szakértők jósokpénzért megalkotnak egy ilyen módosítást.Ez a tipikus pénzlenyúlás és a hozzá-nemértés magasiskolája ezt tudja a dicső kormány produkálni.Ja és az okmányirodai alkalmazottak nincsenek tisztába a jogviszonyokkal, egyenlőre az én adóforitjaimból kapják a fizetésüket és nem fordítva.Nekem külön időpontot kell kérni hogy fizethessek,de nem a nekem jó időt hanem a nagyságosúrnak vagy hölgynek megfelelőt.Ez viszont társadalmi probléma a rendszerváltásban van a hiba.

  • 2017.10.31. at 18:17
    Permalink

    Én meg úgy gondolom, hogy a teljesítmény adó fizetése úgy jó, ahogy van!Az autópark frissülését pedig ne az állam próbálja meg meghatározni!!!Akinek több pénze van, az újat vesz, vagy fiatal páréveset, akinek kevés, az meg régi használtat, de aki kevesebb pénzzel rendelkezik, azért is tart öreg autót, azt nem kell tovább sarcolni!Ezért kellene a teljesítményadó mintájára a az átírási, forgalombahelyezési díjaknak, továbbá a regisztrációs adó díjaknak is ezt a példát követniük.Én pl sohasem vennék új autót, mert amire tellene, azért csak egy kicsi, benzines autót vásárolhatnék, de az én igényeimet és szükségleteimet csak egy legalább középkategóriájú, dízel, vagy dízel kombi tudja kielégíteni.(munka, család és egyéb okokból kifolyólag…)Ha az állam az autpark frissülését próbálja meg felllendíteni, akkor ahhoz előszrö a minimálbért növelje meg a jelenlegi szintről a 4-5 szörösére, akkor lesz fizetőképes kereslet az országban ahhoz, hogy mindenki fiatalabb,nagyobb méretű(legalább alsó-közepes) autót vásárolhasson újonnan, vagy párévesen.De ha az állam valóban azt szeretné, hogy frissüljön végre a gépkocsipark átlagéletkora, akkor először a regisztrációs díjakat, azonbelül is a használtautókra érvényes reg.adó díjakat kellene eltörölni, vagy drasztikus mértékben csökkenteni.Egy mai átlagos családnak 2-2.5 millió forint óriási, szinte elérhetelten álom,(és ezért nagyon új autót nem is lehet kapni)ezért az új autók esetében hiába csökkentenék a regadót, csak enyhe javulást, piacfellendülést eredményezne…

  • 2017.10.31. at 18:17
    Permalink

    Tisztelt PL.TotBela!

    Elnézését kérjük, számunkra egyértelmű volt, de lehet, hogy valóban nem az. Az 1990. évi XCIII. Törvény (24. §) szerint gépjármű tulajdonjogának megszerzése esetén mindenképp kell fizetni az egészen pontosan “vagyonátruházási illetéket”.

    Gazdálkodó szervezetek számára egyetlen esetben van mentesség az illeték alól, a hivatozott törvény 26. paragrafusáank l pontja szerint: “Mentes a visszterhes vagyonátruházási illeték alól gépjármű, pótkocsi tulajdonjogának olyan vállalkozó általi megszerzése, melynek előző adóévi nettó árbevételének legalább 50%-a gépjárművek és pótkocsik értékesítéséből származott (gépjármű-forgalmazó), továbbá Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete által nyilvántartásba vett pénzügyi lízinget folytató vállalkozó általi megszerzése”.

    Ez utóbbi azonban meglehetősen speciális és nem magánszemélyekre vonatkozó eset. Magánszemélyként egyetlen esetben, egyenes ági öröklés esetén nem kell gépjármű után vagyonszerzési illetéket fizetni. A törvény alapján azonban “visszterhes vagyonátruházás”, azaz vásárlás esetén mindenképp fizetendő vagyonszerzési illeték, az autó motormérete alapján. Sajnos sem a korábbi autó értéke, sem annak motormérete nem apasztja az illetéket.

    Üdvözlettel,
    Katona Mátyás

  • 2017.10.31. at 18:17
    Permalink

    Hiányoltam a szövegből a “vagyonszerzési illeték” kifejtését! Milyen esetben kell fizetni, az eladott autó ára levonható-e… stb. Kicsit alaposabbak lehetnének az ilyen cikkek….

  • 2017.10.31. at 18:17
    Permalink

    Amit nem értek az egészben és áldom az agyát annak aki kategorizálta cmc-re ezt az egészet 🙁 Mi a lószarért kerűl többe egy 1601 cmc vagy 2000 cmc-s járgány eredetvizsgája????????
    Mintha nem ugyanannyi volna lekamerázni,fényképezni azt a szaros motorszámot vagy alvázszámot ..érdekes . Az átírási illeték úgyszint
    tök mindegy ,hogy mennyit ír a forgalmiba ,semmivel nem ad több munkát az illetékeseknek 🙁 . Még ha teljesítményre volna ..akkor talán reálisabb volna az egész ,vagy értékre …..A regadóról nem is szólva ..ez is csak nálunk van …egy külföldön 2600 Euró értékű autóra fizess itthon 800 ezer regadót ….Így nem fog fiatalodni az autóparkunk soha ….De lényegében nem is akarják …sok autókereskedő meg autóimportörnek van benne a keze ….
    Pisti 007-nek csak annyit ,hogy igen külföldön jóval drágább a biztosítás ,de sok a bonusz ….évjárat,kor ,jogosítvány stb. ja és azért nem 70 ezreket keresnek havonta … 😛

  • 2017.10.31. at 18:17
    Permalink

    Az a “vicces” hogy teljesítményadó, de az utánfutómra is 8600 forintot kell fizetnem évente… Pedig amivel húzom évente 2-3x az után fizetek is nem keveset…

  • 2017.10.31. at 18:17
    Permalink

    [i]“attól, hogy egy autó 2010-es évjáratú, nem feltétlenül korszerűbb, mint pl egy 10-15 éves, […] környezetszennyezésről nem is beszélve.”[/i]

    [i]“A katalógusokban szereplő […] környezetvédelemre vonatkozó adatok […] “0” km-es típusokra vonatkoznak, ahogy nőnek a km-k, úgy válik egyre szennyezőbbé.”[/i]

    Ezt a két mondatot kicsit ellentmondásosnak érzem. Az új autó nem biztos hogy környezetkímélőbb, mint a régi, mert az autó minél többet fut, annál környezetszennyezőbb? Akkor a többet futott réginél nem még rosszabbak az eredmények az ő 0 km-es értékénél?

    Ami talán elkerülte a figyelmét a hozzászólásomban: [i]“Az olcsón fenntartható, de takarékos, környezetbarát fiatal kisautók felé kell terelni a vásárlókat szerintem[…]”[/i] Az olcsón fenntartható alatt pedig talán ebben a körben senki sem a legújabb és legbonyolultabb befecskendezésű CDTI, HDI, PDTI motorokat érti start/stop, mikrohibrid és egyéb elektronikákkal meg robotizált váltóval! Én legalábbis kiforrott konstrukciós kis köbcentis benzinesekre gondolok.

    Visszatérve az alapgondolathoz kicsit azt érzem, hogy akinek telik új autóra, tehát amúgy is van pénze az fizessen. Megnéztem a fizetési csekket, nem negyed hanem féléves, tehát nem 45 hanem 22,5 e Ft az adóm (elnézést kérek az előző hozzászólásomban a duplázásért, de az arányokon nem változtat!)

    [u]A lényeg tehát:[/u]
    Tehát 2 éves EURO V besorolású 1,4-esre (most 13e km-nél jár) 22,5e Ft/év. Ez pont annyi, amennyit díjtáblázat szerint egy 12 éves 2,8L-es V6-os jó sok km-t futott Passat-ra fizetnék. Nem hinném, hogy utóbbi kevesebb káros következménnyel jár a környezetre. Ettől függetlenül nyilván van, akinek előnyösebb a rendszer!

    Abban sem vagyok biztos, hogy az autóátírás költségei azáltal gátolják az autópark frissülését, hogy a régebbi autókat arányában drágább átíratni. Az átírásnál az gátolja az autópark frissülését, hogy a díjak abszolút mértékben magasak. Az nonszensz volna, ha úgy akarnánk elősegíteni az autópark frissülését, hogy a régebbi autók vásárlására adunk relatív kedvezményeket, aki meg újabbat vásárol, azt büntetjük plusz díjjal.

  • 2017.10.31. at 18:17
    Permalink

    Tisztelt “economist”
    Kevés olyan dolog van, amit helyeslek ebben az országban, de a teljesítmény adó szerintem igazságos így! Az átírási költségek viszont irreálisak, ez kész rablás. Szakmailag azonban felvilágosítanálak, hogy nagy tévedésben vagy: attól, hogy egy autó 2010-es évjáratú, nem feltétlenül korszerűbb, mint pl egy 10-15 éves, a gazdaságos üzemről, a fenntartási költségekről, a környezetszennyezésről nem is beszélve. Mert nem csak tankolni kell az autót, hanem szervizelni és javítani, alkatrészeket cserélni !!!. És egy mai “korszerünek mondott” ipari hulladéknak az alkatrész árai sok esetben többszöröse az ugyanahhoz a márkához tartozó 10-15 éves társaihoz képest. És senki ne gondolja azt, hogy egy fiatal autót nem kell javítani, nem kell alkatrészeket cserélni.Sokkal bonyolultabbak, és sok esetben feleslegesen, és értelmetlenül bonyolított szerkezetek. E miatt sokkal megbízhatatlanabbak is, és nagyobb a meghibásodási gyakoriságuk is. A katalógusokban szereplő hangzatos környezetvédelemre vonatkozó adatok(pl CO2 kibocsátás)a “0” km-es típusokra vonatkoznak, ahogy nőnek a km-k, úgy válik egyre szennyezőbbé. Pl.e gy 100e km-t futott részecskeszürős diesel jobban szennyez, mint amelyiken egyálltalán nincs! a kényszerregenerálási üzemállapotról nem is beszélve!!! Ekkor kiégeti mindazta kormot, amit összegyűjtött addig, ekkor akár 10-szerese is lehet a környezetterhelése egy hagyományoshoz képest

  • 2017.10.31. at 18:17
    Permalink

    Én már eleve a teljesítményadót sem értem! Tavaly megvettem első autómat, nagyon jó állapotú használt egyéves 1,4l 100 LE kisautót, amin még 2 év garancia volt. Pályakezdőként a szerviz, benzin és adóköltségek csökkentésérére törekedtem. Anyunak hasonló kisautója van (1,4l 90-95 LE benzin), csak már tíz éves, többet fogyaszt, több CO2-t és más egyebet bocsájt ki az ő autója korszerűtlenebb motorja. Ő fizet teljesítményadót évi 10 e körül, én meg 40 e körül. Miért? Az én autóm motorja kevésbé szennyezi a környezetet, kevésbé terheli a gazdaságot. Ha egy nagyobb 8-10 éves 1,6-,1,8 benzines autót vettem volna valamely presztízsmárkából, kevesebbet fizetnék! Mi ebben a ráció? Ösztönöznek arra, hogy minél öregebb, környezetterhelőbb autót vásároljak, ami több benzint eszik, több CO2-t bocsájt kis (más szennyező anyagokról nem is beszélve)!?

    Szerintem a teljesítményadónak pont fordítva lenne értelme! Átírásnál más kérdés, hogy már így is eladhatatlanok a régebbi típusok, nem kéne ezt a piacot sem megfojtani. Viszont azzal sem értek egyet, hogy adjunk arányos kedvezményeket azért, hogy valaki régebbi autót vesz. Az olcsón fenntartható, de takarékos, környezetbarát fiatal kisautók felé kell terelni a vásárlókat szerintem, ez lehet racionális gazdaságpolitika!

  • 2017.10.31. at 18:17
    Permalink

    Egyszerűen rosszindulatúak vagytok ! A Lézerjani is milyen egyszerűen tudott autót venni ! A mi pénzünkből !
    Az, hogy az én autómnál 10 év tulajdonlás után kértek eredetvizsgálatot, az meg az én egyéni szoc problémám… Hogy fordulna fel mindegyik észér gazember…

Vélemény, hozzászólás?