Így lehet még ocsmányabb a Bentayga

Az első torzszülött Mansory Bentayga a fényre lépett, bár ne tette volna

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Túltolt Mansory tuningból a legtöbb igazán drága kocsi kaphat, még az elegánsnak szánt Bentley-k is, így a Bentayga sem maradhat ki.

Szinte alig jelent meg a Bentley Bentayga, a német Mansory már le is csapott rá. Kihozták a szokásosan ocsmány tuning-készletet hozzá, bár a cég honlapján még nem mutatják. Egyelőre májusban villantották meg a terveket, de még nem volt arcuk hivatalosan is megmutatni, egy szaúdi tulajnak viszont már megépítették, legalábbis a francia Riviérán készült képekről ez jön le. Látszólag a szokásos receptet alkalmazták, a soknál több karbonszálas műanyag idommal pakolták tele, hatalmas felnikkel együtt.
Hirdetés
Az elcsépelt talán nem is a legjobb szó a fekete-fehér fényezésre, de tény, hogy ezzel a két árnyalattal nincs sok gond, és sokat ki lehet érte fizettetni a megrendelővel. Mivel még a Mansory sem mutatott hivatalos fotókat az autóról, megfordult a fejünkben, hogy talán épp a fotózásra szánt példányt kapta le valaki. De akkor minek a szaúdi rendszám? Esetleg így célozzák a vevőket? Esélyesebbnek tűnik, hogy valaki már tényleg előre sok pénzt kifizetett a legelső darabért.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?