Kiderült, hogy nem vagyunk bűnözők

Az év videói 2013. A rendőrautós mindent vitt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Jó sok tesztautó mellett néhány egyéb témát is filmeztünk rendőrjárgányoktól gumitesztekig – toplistán a legnépszerűbbek és a legemlékezetesebbek.


Október volt, verőfényes napsütötte idő, langymeleg, fenekünk alatt és kezeink között meg két kiváló és drága tesztautó. Vadonatúj sötét BMW szedánok. Éppenséggel a szegénység elleni küzdelem világnapján. Az egyik, a több mint 15 millió forintos, faceliftes 520d magyar, a másik, a 39 milliót érő ActiveHybrid 7 osztrák rendszámmal. Úton Ljubljanába épp átértünk a határon, észrevettünk egy alkalmas helyszínt, s nekiálltunk külső-belső statikus képeket készíteni a kocsikról.

Nem esett le a kamera
Az idei évben talán a legemlékezetesebb forgatás a BMW M6 Coupé volt, hiszen egy egész hétvégére nálam lehetett az autó, így volt szerencsém vele jó pár kilométert megtenni azalatt az idő alatt, amíg elkészültek a megfelelő felvételek a videóhoz. Sajnos csak egy rövid lezárt útszakaszon próbáltuk, így nem lehetett igazán látványos felvételeket készíteni. Nagyjából egyébként ez volt az első autó, amin élesben kipróbálhattam a vákuumos rögzítést a kamerához, ami jelesen vizsgázott a 0-180-0 km/h teszt alkalmával, akár többször is. A tappancsot a rendőrmotorosok is megnézték az Euroringen, ők kicsit féltették a kamerát, hogy le fog esni a motorról, de szerencsére nem így lett. 🙂 Ha már rendőrmotorosok, akkor el bírnám képzelni naponta azt a felvezetést, amit kaptunk Horváth Miklós rtzls-tól.
Egyébként a forgatások általában remek hangulatban teltek, a jobb és a még jobb autókról is próbáltunk informatív és szép videókat készíteni. Ezek persze a remek hangulaton túl elég melósak is, az utómunkáról nem is beszélve. Nyáron meleg van, télen hideg, a felszerelésnek és nekünk is meg kell néha küzdeni az elemekkel, de persze sírni nincsen okunk, hiszen a BMW-től kezdve a Maseratin és Mazdán át a Volkswagenig, Volvóig elég sok autó megfordult a kezünk közt. Ezekből az "alapanyagokból" az idei évben próbáltuk kihozni lehetőségeinkhez képest a maximumot, jövőre pedig még több, még színvonalasabb videóval próbálunk a nézőinknek megfelelni. Stay tuned… 🙂
csaapi (operatőr, vágó, hang és minden más utómunka)

Hirdetés
Az operatőr kolléga (csaapi) az 5-ösön ügyködött, jómagam a 7-es pompásan szigetelt utasterében fotózgattam, s még zene is szólt a Bang & Olufsen hifiből, a Gunstól a Welcome to the jungle, ha jól emlékszem. Lényeg, hogy semmit nem hallottam a külvilágból, azt sem, hogy egyszer csak odacsörtetett egy szlovén rendőr-Navara. Az ablakon kopogtatásra is csupán egy árnyék hívta fel a figyelmem, hopp, egy egyenruhás valaki fegyverrel, és nem mosolyog, jaj, na most mi lesz.

Az lett, hogy vagy egy órán át néztek-ellenőriztek-lekértek-kérdeztek-gyanakodtak az urak, de nem fenyegetően, nem zavaróan, inkább csak a feladatukat végezve, bár kissé túlpörögve. Nem nagyon hitték el, hogy az autók tesztautók, s hogy mi sajtómunkások lennénk, még az Interpolnál is lefuttattak egy keresést, nem vagyunk-e körözött bűnözők. Sebaj, kiderült, hogy nem. Azt hiszem, ez a legemlékezetesebb forgatási sztori 2013-ból, amikor 40-nél is több anyagot gyártottunk, amikor még magyar rendőrautót és rendőrmotort is videóztunk, s hogy, hogy nem, a zsaruk új Opel Astrája bizonyult a legérdekesebbnek. Magasan. A BMW rendőrmotoros anyagot is sokan nézték, ám a képzeletbeli dobogóra nem fért fel, oda még a Suzuki SX4 S-Cross és a Volkswagen Golf VII fért fel.

Szerettünk még forgatni a Hungaroringen Opel Astra OPC-t meg Mercedes SL 63 AMG-t, a Kakucsringen Ford Fiesta ST-t, sőt, Mogyoródon tipikus téli ütközést is modelleztünk, hogy nyári- és téligumi-tesztjeinkről se feledkezzünk meg. Az SL-hez hasonlóan bivalyerős BMW M6 vezetése szintén nagy élmény volt, ahogy az MX-5-ös Mazdával kirándulás kockáit is öröm visszanézni.

Valós körülmények közepette teszteltük továbbá, hogy a Honda új 1.6-os dízele tényleg annyira fantasztikusan takarékos-e (és tényleg az), elvittük egy körre a lenyűgöző Maserati Quattroportét, összevetetettük a Skoda Octavia Combit a VW Golf Varianttal. És persze még van mozi a fiókban tarsolyban, ami a következő napokban, hetekben megy adásba, nem is egy. Egymásnak eresztetjük a szubkompakt crossoverek franciáit, a Peugeot 2008-at és a Renault Capturt, gymkhanázó Ladák és volánpörgető sofőrjeik mutatványait csodáljuk és firtatjuk, nem árulok el mindent, legyen meglepetés.

És legyenek olyan videók is olyan autókról, témákról, amikre olvasóink-nézőink kifejezetten kíváncsiak. Nekünk is van pár tucatnyi, de várjuk ötleteiket, észrevételeiket is, plusz – lehetőségeinkhez mérten - igyekszünk még jobb minőségben készíteni a filmeket. Autósmozikban, de sikerekben, eredményekben is gazdag boldog új évet és főleg jó egészséget kívánok a kollégák nevében is!
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?