Napi marhák: tóba parkoló kínai, kipördülő lamborghinis

Baleseti körkép: idióták a nagyvilágból

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az alábbi két videó is igazolja, hogy a vezetési tudásról semmit nem árul el, milyen autóban ül az illető. Egyik esetben sem volt semmilyen zavaró körülmény, mégis lebontották autóikat.


Ebben a siralmas időjárásban mindenkinek szüksége lehet néhány másodperc jókedvre. Két friss videóval tudunk szolgálni, melyeken idióta sofőrök követnek el - teljes mértékben önhibából - olyan manővereket, amelyek láttán nem lehet csendben maradni. Hiába, legszebb öröm a káröröm, de annyit azért hozzátennénk, hogy nem kötelező vezetni. Akkor sem, ha az embernek van pénze Gallardóra.
A sárga Lamborghini Gallardo tulajdonosa balra szeretne kanyarodni a piros lámpától, s mivel előtte üresen tátong az út, úgy gondolja, kigyorsításával szerez egy kis örömet a mögötte haladóknak. Ami azt illeti nem is marad el a vihogás a felvételt készítő autóban, bár nem teljesen úgy, ahogy ezt emberünk a túl korai gázfröccs közben elképzelte. Igazi blamázs, fényes nappal Chicago utcáin!
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?