Zaporozsecből épített Gepárd

Barkácsolt szovjet autócsodák

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Sportkocsi, terepjáró, kisautó - az egykori Szovjetunióban hihetetlen járgányok épültek fusiban, legtöbbször olyan "alapanyagból", ami éppen kéznél volt. A végeredmény sok esetben elképesztő.

Kevés olyan találmány van, amely akkora hatással volt az emberiségre, mint az autó. A leginkább négykerekű járművek megváltoztatták az életet, és a legtöbben mindennél jobban vágynak saját kocsira. Autóhoz jutni azonban nem mindig volt egyszerű, különösen a szocialista blokkban: bár manapság jóformán csak az ár szab határt az álmoknak, nem a választék, korábban hosszú éveket kellett várni a kiutalásra, és a végén annak is örültek a boldog autótulajdonosok, ha más színben, olykor kisebb hibákkal vehették át a hőn áhított gépkocsit. Persze, akadtak ügyes kezű, vállalkozó szellemű barkácsolók, például a Szovjetunióban, akiket nem érdekeltek a gyári konstrukciók, az ősz hajszálakat szülő várakozások, mert saját ötletüket megvalósítva szándékoztak autóhoz jutni, azaz csináld magad alapon építettek maguknak. Kreativitásuk nem ismert határokat, de technológiai módszerük is széles skálán mozgott, mert volt, aki érezhetően profi színvonalra törekedett, és volt, aki mindent felhasznált, amit az ócskavas telepen meg tudott szerezni. Lássunk néhány gyöngyszemet!






Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 10:40
    Permalink

    Jó cikk.A mai napig sokan készítenek “egyedi” autókat Oroszországban,rengeteg kép és videó van róluk a neten.A legtöbb darab elnagyolt,be nem fejezett,de akadnak egész szépen kivitelezett autók is.Nagy divatja van ennek az oroszoknál.

Vélemény, hozzászólás?