Kubában veretni kicsit másként képzeled el!

BJ Baldwin körbeugrálta Kubát 850 lóerős verseny-buggyjával

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Mit csinálnál, ha lenne egy 850 lóerős verseny-terepjáród, néhány fölösleges napod és hordószámra elégetni való benzined, meg egy felszabadult Kuba? Mi azt, amit BJ Baldwin.


Kuba lassan felszabadul a kommunista diktatúra alól, egyre szabadabb az ország, a bejutás is egyszerűbb, valamint az autóimport is könnyebben megoldható. Nemrég például az Infiniti használta ki, hogy új autót vihetett az országba és egy szép fotósorozatot csináltak a Q60-ról. Most egy kicsit más történt, míg az Infiniti szépen csöndben vette be Kubát, BJ Baldwin autóversenyzőt még a nagy kontinensen is hallották, hogy magáévá teszi a szigetország fővárosát, Havannát.
Hirdetés
Baldwin 850 lóerős verseny-buggyjával érkezett az országba, hogy egy 9 perces videóért az összes lakost felrázza. A félelmetes vasnak nem számít, hogy lépcsőn, sikátorban, erdőben, vagy farönkökön száguldanak át vele, a méteres rugóútjainak köszönhetően bármin átlép. Az autós kultúra elég erős Kubában, annak ellenére, hogy új autóhoz magánember szinte nem juthatott eddig. Mindenki a 30-40 éves vasakat foltozgatja, ami érthető, hiszen eddig nemigen jutott nekik más. Baldwin mutatványaitól mindenkinek leesett az álla, neked is le fog esni, szánj rá 9 percet, és meglátod!
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 20:07
    Permalink

    Igazi változás lesz Kubában? Érdekes ! Nálunk KAPITALIZMUS van közel 30 éve, és NEM sokan jutnak ÚJ autóhoz itthon sem!!! Kizárólag egy szük réteg! Magyarországon is 10-20 éves vasakat foltozgatnak. A piacgazdaságnak az lenne a lényege, NE csak az egyik oldal jusson Drága Luxus, Prémium Autókhoz, A másik oldalnak is TERET kellene engedni! Felhoznék 1 példát. Az én KENYÉRADÓM “FŐNÖKÖM” családtagjaira Jut ,fejenként egy-egy ÚJ autó, fejenként DRÁGA utazások a föld különböző pontjain, abban az esetben a BEOSZTOTT-nak, ALKALMAZOTT-nak, ALATTVALÓ-nak is kijárna,egy ÚJ ALSÓKÖZÉPKATEGÓRIÁS családi autó, Jókora csomagtartóval.! Jól meg lehessen pakolni a Nyaraláshoz!” NAGYOBB” eladásokat úgy lehetne Produkálni az ÚJ autók terén, akik Luxus autókon járnak, az a “PIAC” mozog, most” NEKIK” megfelelö FIZETÉST kellene adni, osztani azoknak, akik olcsóbb Új autóhoz szeretnének jutni, az előbb említett kategóriákban! Így lenne JÓ az irány, így lehetne fellendíteni az ÚJ autó PIACOT!

Vélemény, hozzászólás?