Kevés ennél ritkább Volkswagen létezik

Brazíliában látta meg a napvilágot a különleges Volkswagen SP

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Volkswagen név hallatán ritkán gondolunk különleges, viszonylag kis példányszámban készült négykerekűre, ám a népautó történelmében is akad néhány egzotikus darab.

A Volkswagen Bogár ugyan hatalmas siker lett, ám a német gyártó nem dőlhetett hátra, ugyanis a modellpaletta egyhén szólva sem volt széles, ugyanis a hatvanas évek elején csak a Bogár és a T1 árválkodott a Volkswagen szalonokban. Aki a Bogárnál nagyobb autóra vágyott, az kénytelen volt más márkánál körülnézni, ezt persze a német gyártónak eszébe sem volt hagyni, így egy nagyobb modellre volt szükség. A megoldás a Type 3-as sorozat lett, melyet 1961-ben mutatott be a német gyártó. A modell a Bogár alvázára épült, 1,5-ös és 1,6-os léghűtéses motorokkal került gyártásba, a kétajtós kupé/kombi/lépcsőshátú modellek mellett különlegesebb típusok is kölcsönvették a Type 3-as műszaki alapjait. Az egyik ilyen modell az olasz Sergio Sartorelli által megrajzolt gyönyörű Karmann Ghia, a másik típus megszületésében pedig Rudolf Leiding (a Volkswagen do Brasil vezérigazgatója, majd később a Volkswagen elnöke) közreműködésére volt szükség.
Hirdetés
Az új modell São Paulo városa után az SP nevet kapta, a gyártását a Karmann brazíliai leányvállalatára bízták, ugyanis ebben az időben nem lehetett importálni a brazil piacra, így csak a helyi gyártás jöhetett szóba. A sportos modell kinézetre erősen eltávolodott az alapot adó Type 3-tól: hosszú motorháztetőt, egyenes orrot és kupé karosszériát kapott, ránézésre egy izmos sportkocsinak tűnt az SP, ám a külső többet mutatott a valóságnál. A léghűtéses motor a műszaki rokonnal megegyező módon hátulra, a (hátsó) csomagtartó padlója alá került, a vevők pedig kétféle blokk közül választhattak kezdetben: SP1 néven készült a gyengébb változat, mely modell farába 1,6 literes 65 lovas blokk került, amit a VW 1600-hoz képest nagyobb súly miatt tuningolni kellett, ugyanis a Type 3-as sorozatban csak 54 lóerőre volt képes ez a blokk. A módosításnak köszönhetően a 900 kilós SP végsebessége elérte a 160 km/h-át, a nulláról százra történő gyorsuláshoz pedig 16 másodperce volt szükség. Az erősebb verzió SP2 néven került a szalonokba, ebben 1,7 literes motort építettek 75 lóerős teljesítménnyel. Az SP hamar gúny tárgyává vált, ugyanis a közvélemény túlságosan gyengének titulálta, az SP1-et néhány hónap gyártás után kivették a kínálatból, csupán 88 darab készült a gyengébb változatból. A korabeli sajtó dicsérte az SP megjelenését, ám az egyik legnagyobb konkurensnek számító brazil Puma GT jobb menettulajdonságokkal rendelkezett, bár a motorja az SP-hez hasonló teljesítményű volt, viszont a karosszériája műanyagból készült, ennek köszönhetően pedig jóval könnyebb volt az SP-nél. A Volkswagen sportos modellje egyáltalán nem számított drágának, szinte egy árban kínálták a Bogárral. A típus 1973 és 1976 között készült, összesen 11 123 darab hagyta el a gyártósort. A Volkswagen még megpróbálkozott az SP3 típussal, immár vízhűtéses Passat motorral, ám ebből csupán két prototípus készült.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?