Bucsek Gábor zsebből fizetné a szmogriadóban kiosztott bírságot

Budapest rendőrfőkapitánya kifizetné egy szmogriadóban megbírságolt férfi büntetését

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Rendhagyó felhívás közzétételére szánta magát a budapesti főkapitány, kifizetné a gyerekét kezelésre hozó édesapa szmogriadó miatt kapott bírságát.


A szmogriadóval sújtott hét egyik felkapott híre volt, hogy egy Budapesttől 180 kilométerre található településről Budapestre utazott egy házaspár négyéves, leukémiás kislányával a gyerek aktuális kezelésére. A család több mint 20 éves Opel Astrája környezetvédelmi osztályba sorolása miatt a szmogriadó alatt nem közlekedhetett volna a fővárosban. Amikor az apa a járművel – egyedül – hazafelé tartott, leintették a rendőrök. A férfi állítása szerint hiába mondta az intézkedő rendőröknek, hogy „… előjegyzett orvosi kezelésre érkezett a gyerekével, aminek a dokumentumai ott vannak az ülésén, a hatóságot ez nem érdekelte, a dokumentumokat megnézni sem voltak hajlandóak, és 15 ezer forintos büntetést róttak ki rá…”. Bucsek Gábor közleményében a sajtóhíreket úgy kommentálta: a történetet a gyerek édesanyjának egy ismerőse adta közre. Nem közölte, egyetlen oknyomozó újságíró nem derítette fel, pontosan mikor, hol, kivel szemben, és miért intézkedtek munkatársai. Ugyanakkor nem értjük, hogy ő maga hivatalból miért nem tud rálátni arra, hogy aznap mely munkatársai, mikor és hol, mily módon osztottak a szmogriadó miatt bírságot. Márpedig ez a helyzet, a rendőrség korábban közölte, hogy nem vezet a szmogriadó miatti bírságokról statisztikát. Közleményében lényegében ugyanezt erősítette meg Bucsek Gábor is. „Nincs lehetőségem megismerni a másik fél, a rendőr változatát, pedig nagyon szeretném” - tette hozzá. Hangsúlyozta: nem ilyen viselkedést vár el a munkatársaitól, hasonló esetben a rendőr nem bírságol, hanem figyelmeztet.
Hirdetés
Közölte továbbá: Budapest redőrfőkapitányaként nem tehet semmit, de magánszemélyként kész a saját pénzéből kifizetni a kirótt bírságot, ha meggyőződhet arról, hogy minden a sajtóhírek szerint történt, ezért várja a megbírságolt férfi jelentkezését. Bucsek Gábor vezérőrnagy, Budapest rendőrfőkapitánya a 06 1 443 5367 titkársági telefonszámon érhető el.
Update: A 444.hu legfrissebb hírei szerint hétfőn személyesen találkozik a leukémiás kislány édesapja a budapesti rendőrfőkapitánnyal.
Korábban, idén március előtt még felmentést élveztek a szmogriadó forgalmi korlátozása alól az előjegyzett orvosi kezelésre utazók, ma azonban papírforma szerint már jogos lehetett a bírság, aminek összegét a hírek szerint már a rendőrfőkapitány közleménye előtt összedobták az eseten felháborodó mentősök. Ők tisztában vannak ugyanis azzal, hogy bár egy legyengült szervezetű gyerekhez nem hívható mentő, vele - pláne influenzajárvány idején - lehetőség szerint kerülendő a tömegközlekedéssel utazás.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?