Galérián a Gumball 3000 budapesti befutója

Budapesten a gazdagok elitralija, a Gumball 3000

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Milyen gyakran éget gumit a Hősök tere körül Afrojack és Cartu egy LaFerrariban? Egyszer az életben: a Gumball 3000 budapesti befutóján.


Hella lámpás Ferrari, tűzoltónak öltöztetett Lamborghini, és Rolls-Royce Phantom csak kísérőautónak? 2016 után ismét áthaladt Magyarországon a Gumball 3000, a gazdagok drága és még drágább játéka, ahol egy Ferrari 488 GTB után már kevesen fordulnak meg, egy Audi RS6 vagy RS7 pedig kifejezetten low-cost alapmodellnek számít. Ahol nem meglepő, ha a luxusautókban hírességek, zenészek bukkannak fel, a depóban álló autókon pedig pornósok. Az idei "rali" Rigából indult, Lettország illegális autós életéről híres fővárosából. Az első etapon Varsóig meneteltek, mígnem hétfőn Budapestet vették célba a lengyel főváros után, egy Krakkói ebédszünetet beiktatva. A résztvevők elmondása szerint kb. 10 órát autóztak, amit személyes kedvencem is teljesített: egy Lancia 037, egykori B-csoportos raliautó. Felüdülés volt a sok pompa után végre egy puritán raliautót is látni és hallani, amiben érthetetlen, miként lehet elviselni ekkora utazást.
A tavalyitól eltérően, idén a Hősök terére futott be a népes luxusautós mezőny, aminek többek között Afrojack DJ, Cee Lo Green énekes, a Major Lazer énekese és néhány Le Mans pilóta is részese volt idén. Ha Budapest és Gumball, akkor bizony Josh Cartunak is elő kellett kerülnie, aki LaFerrari Apertáját szellőztette meg, majd az Andrássy út-Dózsa György út kereszteződésben elkezdett fánkokat rajzolni. Ezzel nem is lett volna akkora baj, azonban többször is majdnem a tömegbe hajtott és látszólag csak később fordított a kormányon, hogy ne haladjon annyira közel az emberekhez. Az anyósülésen Afrojack szelfizett, ezért a tömeg ordítva vette őket körbe, ezzel megbénítva a forgalmat. Volt még egy helyzet, ahol az emberek képesek voltak kifordulni magukból: ez pedig a pólódobálás. Nem csoda, hogy a rendezvény általában nem csak a Ferrarik magas frekvenciás sikításától hangos, hanem a rendőrszirénáktól is.
Érthető módon a helyi autósok egy bizonyos csoportját is vonzza az elitrali érkezése. Míg kora délután csak a nagykipufogós Hondák tiltatták, később előkerültek a hot hatchek, majd estére a hazai szupersportautós világ krémje, akik megállás nélkül köröztek a Hősök tere körül, néha apró guminyikkantások mellett, amit jobb lett volna el sem kezdeni. A mezőny legmenőbbjei nem játszottak holmi Audikkal és BMW-kkel, sok volt a Bentley, Rolls-Royce, de volt Dodge Viper, Lexus LC500, ex-amerikai rendőrautó, teljes felszerelésével, sőt, még egy Mercedes-Benz Actros is ott van az adományozottak listájában. Igen, a Gumball elsősorban adománygyűjtés, ahol a résztvevőre licitálhatunk. Akire a legtöbben licitálnak, az lesz a győztes, a csapatnak ajánlott összeget pedig később jótékonysági célokra fordítják. Ha valaki nem értette volna, hogy miért csinál egy-két csapat ekkora felhajtást, hát itt a válasz: hogy neki utalják a követők a legtöbb pénzt.
Hirdetés

Tehát nem csak a fényűzésről szól a Gumball, adományozásról is, bár láthatóan a résztvevők egy része magát és autóját jött mutogatni, hogy élvezze, ahogy körbeveszik. Sok résztvevő magasról tesz minden szabályra, a magamutogatás érthető módon ellenérzéseket válthat ki a legtöbbekből. Azonban biztos baj, hogy egzotikus luxusautóikat megmutatják nekünk? Szerintem sokkal rosszabb lenne, ha egy zárt garázsban tartanák őket. Sokan most látnak először és talán életükben utoljára ilyen autócsodákat. Már a Nissan GT-R teszthete alatt rádöbbentem, hogy ezen autók puszta jelenléte milyen örömet tud okozni az embereknek, ezáltal nekünk is. Az pedig szintén pozitív, hogy egy kis vidámságot hoznak a hétköznapokba. Egyébként egyetlen magyar páros indult, méghozzá egyedülálló módon egy Lexus RC F-fel. Tőlünk Dubrovnik felé veszik az irányt, egy titkos zágrábi megállót beiktatva, hogy így folytassák útjukat Albánián át Görögországba. Athénból áthajóznak Míkonosz szigetére, ahol két napig tart majd a végső ünneplés.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 16:38
    Permalink

    egy kis video a nyomorultakról

    [url]https://www.youtube.com/watch?v=WgudNF7gbMI[/url]

    hogy nem kapták ki a rendőrök a kocsiból b+, aztán vitték el

Vélemény, hozzászólás?