Melyik a legolcsóbb közlekedési eszköz Magyarországon?

Busz, vonat, autó - melyik olcsóbb Magyarországon?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Vajon melyik közlekedési eszközzel lehet a legolcsóbban eljutni egy-egy vidéki városba. Az autózási költségeket a tömegközlekedési eszközökével mérkőztettük.


A növekvő üzemanyagárak miatt egyre többször hallani, hogy mind többen kényszerülnek lemondani az autózásról. A városokban kétségtelenül jelenthet megtakarítást az autó leparkolása (már amennyiben le lehet tenni nem fizetős, mégis tömegközlekedéssel elérhető helyen), de vajon annak is megéri az autó helyett egyéb közlekedési eszközt választania, aki messzebbre megy? Reális kép-e az, hogy egy család, autóját otthon hagyva, inkább busszal vagy vonattal indul a vidéki szülőket, nagyszülőket látogatni? Erre voltunk kíváncsiak, ugyanis a hírek már szinte ezt sugallják. Ezért aztán kiszámoltuk 5 vidéki célba az utazási költségeket és időket, autóbusszal, vonattal és autóval - utóbbi esetén autópályadíjjal, illetve nélküle is.

A kép természetesen torz, hiszen feltételezzük az autó meglétét és arra amortizációt sem számolunk az út során. Van költség a másik oldalakon is, amivel nem kalkuláltunk, ez pedig nem más, mint a vasút-, vagy autóbusz-állomásra kijutás. Márpedig utóbbi két gyermekes család szintjén, főként oda-vissza több ezer forintos, az autó amortizációjánál jelentősebb költség lehet.
A jegyáraknál minden esetben kedvezmény nélküli, másodosztályút néztünk, IC-helyjegy nélkül. A képzeletbeli autó fogyasztását 100 kilométerenként 7 liternek, a benzin árát pedig a cikk készítésekor érvényben lévő 396 forint/liternek vettük. Autópálya matricára hipotézisünk szerint nem költ az az autós, aki a legolcsóbb utazási módot kalkulálja, ám amennyiben, mondjuk munkája, hétköznapi teendői miatt van autóján, akkor nyilván kihasználja. Mindezekért táblázatunkban a díjfizetős szakaszokkal, illetve azok nélkül kalkulált távolságokat, időket, összegeket is szerepeltettük, de a virtuális matrica árát nem adtuk hozzá az útiköltséghez.
Utazási költségek* oda-vissza és menetidők egy útra
Autó** Vasút Autóbusz
Budapest-Bajna-Budapest 2805/2694 Ft (0:58/0:48) - 1830 Ft (1:20)
Budapest-Balassagyarmat-Budapest 4868 2540-4320 Ft (2:22-7:32)*** 3300 Ft (1:26-3:24)
Budapest-Balatongyörök-Budapest 10533/10811 Ft (3:05-2:07) 6720-11000 Ft (3:51-11:19)**** 6720 Ft (3:25-3:52)
Budapest-Mátraháza-Budapest 5356/5261 Ft (1:56/1:17) - 3660 Ft (1:40)
Budapest-Szeged-Budapest 9646/9425 Ft (3:19/1:49) 7440 Ft (2:22-3:12) 6160 Ft (3:00)
*: teljes árú, felnőtt menetjegy, illetve 7 l/100 km fogyasztás esetén
**: A díjfizető szakaszok kikerülésével, illetve azokkal
***: 1 átszállással
****: 1-4 átszállással
A Budapest és Bajna, Balassagyarmat, Balatongyörök, Mátraháza, valamint Szeged viszonylatában, oda-vissza vizsgált útiköltségekből egyértelműen látható, ha csak a sofőr ül az autóban, akkor az a legdrágább, ezen eseten kívül azonban egyetlen variáció létezik még, amikor megérheti nem autóval utazni: ha az egy felnőttel mindössze egy gyerek utazik. Innentől kezdve, a már említett, 4 fős, 6 év feletti gyerekekkel utazó családot feltételezve mintegy fele annyiba kerül a vidéki célállomások megközelítése autóval, mint bármi mással, és az esetben is minden egyébnél olcsóbb az autó, ha két felnőtt vagy akár csak egy felnőtt, de legalább két gyerek utazik.
Az autó nem csak a legolcsóbb, autópályadíjjal mindenképp, és az esetek zömében nélküle is a leggyorsabb közlekedési eszköz is. Magyarán hiába ijesztőek az üzemanyagárak, ahol lehet autózni (tehát nem a zsúfolt belvárosokban), ott továbbra is a négykerekű jármű a legésszerűbb és legolcsóbb közlekedési eszköz – ha már megvan.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 10:26
    Permalink

    Az, hogy valaki nem vesz jegyet nem jelenti, hogy ingyen utazik. Én is érintett voltam a kérdésben, úgyhogy biztosan tudom, hogy a cégek fizetnek a Volánnak. Ez mindenkinek jobb. A cégnek kevesebb pénzébe kerül, mintha minden egyes dolgozójának kifizetné a bérlet törvényben rögzített részét. Egy összegben fizet egy évre, tehát megszabadul a havi adminisztrációtól, ami 7-800 bejárósnál elég jelentős. A dolgozónak meg a bérletnek még azt a kis részét sem kell kifizetni. A Volánnak meg biztos pénz év elején (vagy még az előző év végén) egy összegben, tehát tervezhető összeg. És még ott van pluszban a szerződésben, hogy a rendőrnek szolgálaton kívül is intézkednie kell a vonaton, nemrég láttam is rá példát, egy srácnak nem volt jegye, nem akarta igazolni magát a kalauznak, ő meg áthívta a másik kocsiból a civil ruhás rendőrt, aki éppen hazafelé tartott, a lógós srác rögtön visszavett az arcából, és egyből adta a személyit.
    Én el sem tudom képzelni, hogy van olyan komoly cég, aki nem fizet bejárást, talán az egy-két személyes vállalkozásokról gondolnám, de az akkor nyilván be sem jelent, vagy max. minimálbérre.
    Nekem jelenleg fizetik a MÁV bérlet törvényben rögzített részét (86%), plusz kapok éves BKV bérletet. Feleségem egy multinál dolgozott, ő is bejárós volt, a cége kifizette a vasúti bérlet árát, de nem kérte a bérletet, úgy járt be, ahogy akart. Ő kocsival járt, és így sokkal jobban járt, mintha 3 Ft-ot fizettek volna km-enként.

  • 2017.10.31. at 10:26
    Permalink

    MIndent azért tehetnek meg a munkáltatók mert az emberek féltik a mukahelyüket, ha kiderül hogy ők jelentették fel a céget törvénysértésnél.Keményen oda kell nekik vágni, mert a gyávaság csak rabszolgaságot szül, az nagy feszültséget a családban, a család meg szétesik.Megéri?
    Névtelenül akár a Munkaügyi Felügyelet honlapján is lehet feljelentést tenni.Minden esetben kimennek ellenőrizni.És nem ússzák meg higyje el mindenki.Több cégnél is dolgoztam ahol többen is feljelentették a cégeket, és egy ilyen ellenőrzés nagyon komoly.Még a dolgozókkal is elbeszélgetnek.Csak arra kell vigyázni, és megkérni az ellenőröket hogy a munkáltató részéről ne legyen ott senki.Aztán nyugodtan lehet beszélni.Egy nagyobb cégnél akár 40-50 emberrel is beszélnek, a jegyőkönyv név nélküli,így lehet nyugodtan ötletet adni hol keresgessenek.Nálunk 2 millára büntették a céget a legutolsó feljelentés miatt(kiírták év végén a szabikat, majd szépen be kellett mennünk dolgozni miközben szabadságon voltunk. (Karácsonykor azért ez kiveri a biztosítékot..Míg a főnökök otthon hepajoznak a többiek benn robotolnak)

  • 2017.10.31. at 10:26
    Permalink

    Nem tudom, hol jár útiköltségtérítés a vidéken élő dolgozóknak, de erre felénk ritka az a munkáltató, amelyik fizet a dolgozóinak útiköltségtérítést. Ha ezt figyelembe veszem, plusz hozzácsapom a városi bérlet árát, rögtön az autó a nyerő.

  • 2017.10.31. at 10:26
    Permalink

    “Ami nem Budapest az ugyebár vidék hm… merre van ez a vidék? Mert én bizony “vidéki” vagyok és nem tapasztaltam még.”
    [url]http://amunkaadolapja.hu/2006/02/a-munkaba-jaras-koltsegei/[/url]
    [i]“A munkába járással kapcsolatos utazásiköltség-térítés szabályait a 178/1993. (V. 12.) Korm. rendelet tartalmazza. Hatálya kiterjed minden munkáltatóra – ideértve a közigazgatási szervezetet is – és a velük munkaviszonyban, közalkalmazotti, illetve közszolgálati jogviszonyban álló személyekre.
    A munkáltató köteles a munkavállalónak megtéríteni a munkába járást szolgáló bérlettel vagy teljes árú menetjeggyel való elszámolás ellenében azok díjának
    – 86 százalékát, ha országos közforgalmú vasút 2. kocsiosztályán;
    – 80 százalékát, ha elővárosi vasúton, valamint helyközi díjszabással közlekedő helyi és távolsági autóbuszon utazik.”[/i]
    Persze a torvenyt tobbszor modositottak azota. Tisztaban kellene lenni azzal, hogy mi jar, s mi nem. Persze valahol el az, hogy nem jar szam, nem faj fejem. Ott persze jo alternativa az auto. De ez mar egy masik sztori, ahol a munkaltato atveri az alkalmazottjat es kenyszeriti arra, hogy eljen egyutt ezzel.

  • 2017.10.31. at 10:26
    Permalink

    Sajnos ez így van Kaposváron is.Elvileg kellene adniuk utazási támogatást,gyakorlatban a munkás fizeti a bérlet 100%-át.Itt is azt mondják,hogy vagy így dolgozik az ember,vagy vesznek fel helyette mást.Ehhez még hozzájön az,hogy gyakorlatilag csak minimálbéres munkahelyek vannak.csodálatos ország.A témához én annyit tudok mondani,hogy egyedül olcsóbb a tömegközlekedés,de 2-3 személy utazása esetén már az autó van előnyben,és ez igaz egy 10-15 km-es távolságban is.

  • 2017.10.31. at 10:26
    Permalink

    A munkába járást nem kellene egy kalap alá venni a többi méréssel. Vidéken a legtöbb munkahelyen jár a dolgozóknak útiköltség támogatás. A VOLÁN bérlet 80%-át kifizeti a munkáltató (MÁV 86%). Csak egy példa:
    15 km-es bérlet, 11700 Ft (támogatással 11700 – 9360 = 2340 Ft)
    Napi 2*13 km az összesen 26 km, ezt szorozzuk be 20-al (munkanapok száma) a 520 km. Nincs olyan autó (se gazos, se dizel, se benzines) amely ezt a km mennyiséget ennyi forintból kihozná.

  • 2017.10.31. at 10:26
    Permalink

    A rendőr, postás, stb. nem megy ingyen a tömegközlekedésen, hanem a munkahelye megveszi a bérletet. A vasutas meg még szerencsére azért ingyen mehet. Amúgy a tömegközlekedésnek nem kell nyereségesnek lennie, nem nagyon van olyan hely a világban, ahol az (persze ennyire veszteségesnek sem, mint nálunk). A normális helyeken az ilyen költségeket fedezik pl. a benzin, cigi, szesz jövedéki adójából.

  • 2017.10.31. at 10:26
    Permalink

    Nagyon egyetértek azzal, hogy a napi munkábajárást, és a hétévgi utakat nem lehet egy kalap alá venni. Én munkában vonattal járok (40 km-ről járok be Pestre), járnék én kocsival is, a dugók ellenére is rövidebb idő alatt beérek (párszor teszteltem), de a parkolás többe kerülne, mint a bejárás az V. kerületben óránként 400 Ft körül van, ez napi 3200 Ft lenne.
    Múltkor hétvégén valamiért be kellett menni Pestre, gondoltam nekem van bérletem (MÁV is, BKV is), csak a feleségemnek kell jegy. Aztán számoltam a retúr vonatjegy 1650 Ft, és kellett volna 4 BKV jegy is, az 4*320=1280 Ft, összesen tehát 2.930 Ft. A kocsim 8 literből kijön (inkább 7,5), ha megyek 90 km-t, az 7,2 l, tehát 2.851 Ft. Így kocsival mentünk. És itt csak 1 személynek kellett volna jegy, mi van ha mindkettőnknek, vagy esetleg 4 embernek?

  • 2017.10.31. at 10:26
    Permalink

    Érdemes lenne különböző bejárós útvonalakkal is teszteket csinálni a különböző közlekedési lehetőségekkel és azok kombinációival, mivel az üzemanyag felhasználás jelentős részét a munkába járás adja, ill. nagyon sok az ingázó is (tömeg+tömeg, motor, autó, tömeg+bringa, autó+bringa, stb.). A cikk egyébként nem rossz, de valóban van még jó pár szempont, hogy mást ne mondjak az idő tényező, ami mindenkinek más értéket képvisel, de egyaránt drága(lehet akár számszerűsíteni is átlag órabérrel). Szintén egy fontos összetevő a parkolási költség, amit megint csak nem lehet megspórolni, ha valaki parkoló övezetben dolgozik és ott áll napközben az autóval.
    Szvsz, a családi kirándulást és az ingázást nem praktikus egy kalap alá venni, mert az egyikben az autó a nyerő míg a másiknál nagyon nem.

  • 2017.10.31. at 10:26
    Permalink

    Én is azt írhatom igaz az előző 2 írás. Csak az árak számításában azért ?????Az autózás az nem csak a benzinköltségből áll, hol van az amortizáció, olaj, gumik, javítások, ilyen olyan adó, biztosítás ,műszaki, és nem kis lehetőség hogy egy kis szabálysértés és …..jön a nagy büntetés!!!
    És még mint Combi írja a rendőrök nem csak kutatnak hanem szaglásznak is. Valóban nincs kizárva hogy megszüntetik a házi gázpalackot is mint nemrég tették a piros fűtőolajjal!!!

  • 2017.10.31. at 10:26
    Permalink

    tökéletesen igazad van!
    Ezért nem használja senki a tömegközlekedést csak a nyugdíjas, és pont ezért veszteséges is.Plusz autóval nem kell mondjuk Budapesten metrózni egyik PU-ról a másikra stb…Nem kell lesni mikor megy a busz, a vonat, nem kell esetenként fél órát gíalogolni csomagokkal, családdal a megállóba, pályaudvarra, csak kinn az autó beszállunk mikor akarunk, és még olcsóbb is annak ellenére hogy elkerültük a 400 forintos üzemanyagárat.Mondjuk én benzin gáz rulez vagyok 🙂 amíg rá nem jönnek hogy milyen sokan járnak gázzal, és abba is belenyomják a jövedéki adót, ugyanis abba még nincsen.Bár akkor majd tankolok gázpalackról :), csak akkor nem tudom a rendőr mi alapján büntet jövedéki adó csalás miatt, mint a dieseleseket a használt olyaj miatt..mert a szaga ugyan az mindkét gáznak, csak a palackosé kicsit erősebb..de erre hivatkozni bírságkor vicc 🙂

Vélemény, hozzászólás?