Így gyorsul a BMW i8 hibrid szupersportautó

Csak háromhengeres, de nagyon megy a BMW i8

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hisszük vagy sem, de állítólag a mindössze 3 hengeres és 1,5 literes turbómotor saját hangját halljuk a videóra vett 0-130-as gyorsulás közben.


Az első szerencsések júniusban vehetik át a gyártásba mostanság kerülő BMW i8 plug-in hibrid sportkocsik kulcsait, s győződhetnek meg saját szemmel-füllel-gyomorral arról, amit az alábbi videóban látunk és hallunk. A Bimmerpost tesztelői állítják, hogy a 0-130-as sprint idejére kikapcsolták az Active Sound Design művi hangaláfestést, és ezek szerint így szól az alig 3 hengeres és 1,5 literes turbómotor, miközben villanyos rásegítéssel 362 lóerőt és 570 Nm-t bocsát a sofőr rendelkezésére. Hogy szól? Nem éppen ványadtan.
Hirdetés

Az i8-nak még csak amerikai ára van, az USA-ban minimum 135 700 dollárt kérnek érte, ami több mint 30 millió forint.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 11:08
    Permalink

    Azért nem mind1 mert mondjuk a v6 és a sor 6 nál 4 ütem van leosztva 6 hengerre itt meg 4 ütem 3 ra … magyarán a v6 os ez nem úgy működik mint kettő 3 hengeres egymással szemben a sor 6 sem úgy mint 2 darab 3 hengeres motor egymás után … 😀

    Egyébként hogy lehet ezt értelmezni ? … ” és ezek szerint így szól az alig 3 hengeres és 1,5 literes turbómotor, …”

    Mi az hogy alig 3 hengeres ??? most vagy 2 hengeres vagy 3 mert 2.1-2.9 hengeres nemlétezik szóval nem értem az “alig ” jelzőt .

Vélemény, hozzászólás?