Egy hónapig mozgó múzeumbuszként funkcionált az először 1970-ben forgalomba helyezett, ma már nyugodtabb napjait a szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeumban töltő Ikarus 180. A csuklósokat valaha a mártírként kivégzett Sallai Imre nevét viselő főműhelyben építették, ez a fotó pedig a Sallai társáról, a szintén kivégzett Fürst Sándorról elnevezett budai garázsban készült
Hátulról előre - a régi utasforgalmi rend szerint a kiállítás megtekintéséhez is a hátsó ajtón kellett felszállni
2011. június 4-től 26-ig, négy hétvégén keresztül egy veteránkorú, valaha a BKV állományába (és a közhiedelemmel ellentétben nem a Miskolci Közlekedési Vállalathoz) tartozó Ikarus 180 típusú csuklós autóbusz járta Budapestet, az impozáns méretű, 16,5 méter hosszú jármű azonban utasokat nem szállított, noha anno 40 ülő és 140 álló személy városi szállítására tervezték. Ez a konkrét, GA-96-00 rendszámú példány 1970-ben kezdte fővárosi pályafutását, és nyolcévnyi strapa után 1978-ban selejtezték. Az élete forgalomból kivonva sem telt eseménytelenül, átalakítva mozgó céllövöldének használták, majd a budapesti autóbusz-közlekedés 75 éves jubileumára, 1990-ben gyönyörűen felújították – azért éppen ezt a példányt, mert a nagy selejtezésben anno senkinek nem jutott eszébe, hogy társaiból akár egyetlen darabot is muzeális célra megőrizzenek az utókor számára.
Egyértelműek a feliratok. Mivel hátul több a hely, ezért itt tartózkodott az ülőkalauz, aki felszállásnál ellenőrizte a bérletet, vagy jegyet adott az utasnak. Az Ikarus 180-as típusnál oldalt nem az ablakban volt elhelyezve a viszonylatjelzés, a lemezen alakítottak ki egy kis ablakot - ez látható középen, a múzeumbuszos menetrenddel
Színes és fekete fehér fényképekkel gazdagon illusztrált tablókat helyeztek el a teljes utastérben, végig az ablakoknál, amelyeket az időszaki kiállításból bontottak el a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum munkatársai
2015. március 1-én kereken 100 esztendeje lesz, hogy a közösségi közlekedési eszközök közül autóbuszok is róják a fővárost - az első járat 1915. március 1-én, reggel indult az Andrássy út – Vilmos császár út (ma Bajcsy-Zsilinszky) saroktól -, tavaly ősszel azonban 50 éve volt, hogy megjelentek az első csuklós járművek. Ez utóbbi esemény kapcsán
időszaki kiállítást rendezett a városligeti Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum, és a nagy érdeklődésre való tekintettel a tárlat nyitvatartási idejét 2011 tavaszáig meghosszabbították – a kiállítás képanyaga azonban rendhagyó módon, a bontást követően is látható maradt. Minden bizonnyal az 1970-es évekbeli Országos Közlekedésbiztonsági Tanács mozgókiállítása adta az ötletet, hogy az installációs anyag ne a raktárba kerüljön, hanem a 41 éves Ikarusra, amely előre meghirdetett időpontban és helyszíneken, ingyenesen fogadta a látogatókat. Dupla élmény volt ez a közlekedésbarátoknak, hiszen egyrészt az öreg csuklós döntően a szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeumban áll, a forgalomban nagyon ritkán látni, másrészt a buszon elhelyezett tablók átfogó képet nyújtottak a nagy befogadóképességű autóbusz megszületéséről, a falfirkás ötletektől kezdve a házi berkeken belül zajló megvalósításig – ezek részleteivel
korábban már foglalkoztunk.
Külön tablón szerepelnek az ötletgazda alkotók (középen), akik közül sajnos már csak Színi Béla, a Sallai Főműhely 1964-66 közötti igazgatója, a Közlekedéstudományi Intézet Örökös Tagja él. Rózsa László, a FAÜ egykori igazgatója 1970-ben, az 1962-1995 között a MOGÜRT-nél tevékenykedő, és az Ikarus exporttevékenységével foglalkozó Lassú Gábor pedig 2009-ben hunyt el. A négy hétvégén járatott buszon csak képes anyag informált, a múzeumban korábban látott tárgyi emlékek és modellek nem utaztak, ezek biztonsága és épsége ugyanis nem volt garantálható
Nem éppen ergonomikus az Ikarus 180 műszerfala, és ebben a típusban még nem volt automata sebességváltó sem
A mátyásföldi Ikarus gyárat megelőzve, 1960 novemberében már az utcán volt a GA-12-00 forgalmi rendszámú, Ikarus 60 (gép) és Mávag Tr5 (utánfutó) típusok összeépítéséből létrehozott Ikarus ITC 600 első példánya. Ebből később mintegy 140 darabot gyártottak az akkor még nem a BKV, hanem a Fővárosi Autóbuszüzem (FAÜ) kőbányai, Gyömrői úti főjavító műhelyében, amelyet a halálra ítélt, és 1932-ben ártatlanul kivégzett kommunistáról, Sallai Imréről neveztek el. Amikor elfogytak a Mávagok, a selejtezésre érett Ikarus 60-asokat illesztették a gépes egység mögé – ez volt az IC 660 jelű változat, amiből kb. 170 darab épült. Mire az Ikarus 1964-ben bevezette a képeken is látható 180-ast, a házilag gyártott csuklósok már trolibuszként, valamint a Volán elődjének számító Mávaut flottájában helyközi autóbuszként is javában közlekedtek. A szerkezet igen tartósnak bizonyult, a már BKV felségjelű csuklósok közül a kék-ezüst színű buszokat a ’70-es évek közepén, a kezdetben a vonalak szerint színezett, majd később egységesen pirosra festett trolikat pedig a ’70-es évek végén vonták ki a forgalomból, az Ikarus 280-as típus nagyszámú bevezetésének köszönhetően.
Úgy véljük, az alkalmi múzeumbusszal remek ötletet valósított meg a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum, karöltve a BKV Zrt. által üzemeltetett Városi Tömegközlekedési Múzeummal, amely az Ikarust biztosította. Reméljük, a jövőben is lesznek hasonlóan sikeres és közérdeklődésre számító kezdeményezések, együttműködések.
