Milliós LEGO, életnagyságban, 800 lóerővel

Drága építőjáték az SCG 003, akár közútra is

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

1,3 millió dollárba kerül, mégsem készen, hanem összeépíthető kit carként veheti majd át minden új tulajdonosa az SCG 003 sportkocsit.

A 2015-ös Genfi Autószalonon debütált az SCG 003, amelyre kit carként, tehát házilag összeszerelhető autóként néhol nem vonatkoznak olyan szigorú szabályok, mint a gyárból készen kiguruló társaira. Kicsit fura spórolásnak tűnhet ez egy olyan járműtől, amit várhatóan 1,3 millió dollárért - vagyis bő 356 millió forintért - dobnak piacra. Így viszont például nem kell légzsákok beépítésével és töréstesztekkel bíbelődniük a fejlesztőknek, hogy az USA államaiban is piacra dobhassa.
Hirdetés
A cél egy olyan teljes értékű versenyautó megvalósítása volt, amely akár a 24 órás versenyeken is indulhat, majd egy kerékcsere után haza lehet vele kocsikázni. Na jó, 24 óra versenyzés után egy motorcsere is szükséges. Az autót megálmodó Jim Glickenhaus - aki több Ferrarit is birtokol - szerint egy ilyen megmérettetésen legfeljebb 1 órát bírnának az utcai versenyautók, például egy LaFerrari. Az összeszerelős sportkocsi hajtását 4,4 literes V8-asra bízták, amely két turbófeltöltővel 800 lóerőt és ugyanennyi newtonméter nyomatékot mozgósít. Ezzel a hátsó kerekeknek kell megbirkózniuk, méghozzá egy ugyanolyan hétfokozatú szekvenciális versenyváltó közvetítésével, amilyen például a Koenigsegg modelljeiben is dolgozik. Ha legalább 10 vevőt sikerül találni az autóra, akkor tartható az 1,3 millió dolláros vételár, de haszon úgy sem származik még az üzletből.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?