Tesla tulajdonos is lehet paraszt, de persze jó arc is

Fizetett hirdetés

Durvul a hangulat a villanyautók versenyén

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ismét negyedik helyen sikerült célba érni, továbbá egy csomó tapasztalattal gazdagodtunk, miközben vastagon a gyárilag megadott érték alatt fogyaszt a Focus.


A szombati bemelegítő szakasz után valamivel hosszabb etap várt bennünket az eTour vasárnapi versenynapján. Mondhatni, hogy az utolsó egyszerű napon, hiszen hétfőtől már a verseny is keményebb munka lesz: minden nap köztes célpontot, egy-egy helyi e-autó találkozót is kapunk, ahová ugyanúgy megadott időben kell érkezni, ahogyan az esti befutókba. Így tehát míg az első hétvégén naponta csak egy-egy versenyszakasszal kellett megküzdeni, hétfőtől már kettővel.
Hirdetés

A vasárnapi 299 kilométer a legtöbbek számára egy köztes töltést jelentett, kivétel volt azonban a szombaton első helyen végző 400 kilométeres hatótávot ígérő Renault Zoe és az őt valóban szorongató átépített Citroën AX. E két autó percre azonos idővel végzett az így megosztott első helyen, harmadik pedig ismét a Hyundai Ioniq lett. Vele valamelyest versenyben voltunk, de persze, hogy tulaja, aki fél éve használja az autót, és már beletekert 13 ezer kilométert, jobban ismeri, jobban meri neki nyomni, illetve az Ioniq eleve 55 kilométerrel nagyobb hatótávot ígér. Igaz, szerintem annyival valójában nem tud többet, mert ma nekünk is 255 kilométeres elvi hatótávot hozott a Focus, a köztes töltőig vezető 182 kilométeres út után 73 kilométernyi hatótáv maradt még benne. Ha már ingyenes volt a töltés (egy BMW kereskedés oldalában, 0-24 órában elérhető, nem mellesleg Schneider gyártmányú töltőnél), 83%-ig fel is töltöttük az akkut.
A vasárnapból nagyjából ennyit lehetett kihozni - a gyári 164 helyett 117 Wh/km fogyasztással. Utólag azonban már látom, hogy a szombatot csinálhattuk volna ügyesebben, de akkor nem gazdagodtam volna azzal az élménnyel, hogy mennyire jól és kényelmesen tud működni egy német autópálya melletti ingyenes töltőpont. Sőt, bár szombat este pont azt kérdezték tőlem többen is, hogy miért töltöttem annyit az autóba, vasárnap tovább erősödött bennem a hit, hogy tölteni sosem árt. A "Béláim, ezt túltoltuk" érzés ugyanis ma még tovább erősödött bennem. Annak ellenére, hogy ez - sajnos - sok villanyautó-használóban túlzottan is benne van.
Versenyidő szempontjából ugyanis abszolút baklövés, hogy a célba 90 megtehető kilométerrel érkeztem, de mivel ott viszont szinte öldöklés kezdődött a Type2 töltőkért, mégsem volt alaptalan a korábbi túltöltés. De miért is kellett versenyt futni a töltőhelyekért? Mert az összes Tesla felcsatlakozott, még olyan autó is, aki csak kíséri a versenyt, pont utóbbinak a tulaja szó szerint is kiverte a biztosítékot, majd azt igyekezett a mi jóval kisebb teljesítményű, korábban felrakott töltőnkre fogni. Ezzel aztán nálunk is kicsapta... Főként, miután kiderült, a Teslák számára van a hotelnél is töltő, ún. Destination Charger, ráadásul a Teslák nem csupán nagyobb hatótávval, hanem Luxemburgtól mintegy 35 kilométernyire extra gyors és ingyenes Supercharger töltőállomással is rendelkeznek, nem mellesleg reggel onnan indulnak. Az első nap vezető Zoe és az AX stábja között is forr a levegő, de azért talán nincs itt a jó hangulat vége. Miután a teslásoknak köszönhetően nem tudtuk feltölteni autónkat - hiszen a biztosíték lecsapása után nem indult újra - és azt egy külső parkolóban kellett hagyjuk, a "Czechoslovakia" nevű csapat felajánlotta, hogy elhoz minket a szállásra. Legalább megtudtuk: tulajdonosának ez az első elektromos autója, friss szerzemény, januárban érkezett meg, azóta nem egész 10 ezer kilométert futott. Egy Audi A7-ből átülve díjazza sokkalta jobb vezethetőségét, de elismeri, hogy belterének kivitelezése messze nem négykarikás színvonal. És miért kell mindig konnektorra dugni a Teslákat? Mert oké, hogy ha egy állomáson csak egy autó áll, akkor az óránként akár 500 kilométeres hatótávot is kaphat, de ha 5 autó érkezik oda, akkor csak 100-at. Ennél pedig akár a CHAdeMO, akár a CCS töltő gyorsabb. Már amennyiben nem kell megvárjuk, hogy valaki végezzen előttünk, és felszabaduljon a töltő.
Ma irány Brüsszel, majd Hollandia, Eindhoven - a hazainál jobb, de a németnél gyengébb villámtöltő-hálózattal.
Tovább az eTour sorozat további cikkeihez. [hirdetescimke] Töltőpartnerünk a Schneider Electric, vezetéstechnikai partnerünk a Groupama Tanpálya[/url].
Fizetett hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 17:33
    Permalink

    “egy BMW kereskedés oldalában”
    Kár, hogy “csak” a CCS jó nektek gyorstölteni.
    A KIA szalonok jó részénél van legalább 20kW-s CHAdeMO, és nagyon kedvesen megengedik a töltést bárkinek, ingyen.
    Bár igaz, hogy ezek csak nyitvatartási időben elérhetőek…

Vélemény, hozzászólás?