Baltával és kalapáccsal vertek szét a BMW M6-ost Frankfurtban

Egy elégedetlen olasz a Frankfurti Autószalon kapuja előtt verte szét BMW M6-osát

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A háborgó olasz vevő a legjelentősebb európai autós seregszemle, azaz a Frankfurti Autószalon alkalmával adott hangot csalódottságának.


Hiába álomautó egy M6-os BMW, mint azt az alábbi videó mutatja, az álom akár lidérces is lehet. Az abban szereplő M6 persze még nem az a verzió, amit a nyáron mi is teszteltünk, hanem az eggyel korábbi. Szakértők szerint egyébként 5,0 literes V10-esével az az igazi, az olasz Hadi Pourmohseni szerint viszont egy rakás szerencsétlenség. Állítólag már az elmebajba kergette. Látjuk, hiszen szombaton a Frankfurti Autószalon kapuja előtt fejszével és kalapáccsal verte szét autóját, M6-osát egy barátjával, Kumpel Thomas Brunnerrel.
Hirdetés

Állítólag amiatt dühödött fel ennyire, mert garanciális problémáit sem az autót értékesítő olasz kereskedő, sem a BMW németországi anyavállalata nem tudta kezelni. Joghézagokra mutogat a tulajdonos, aki állítólag meg fogja javíttatni a karbontetejénél minden bizonnyal tudatosan nem bántalmazott autóját, hogy azt a berlini német parlament előtt ismét szétverhesse. A valaha 120 ezer euróért, mai árfolyamon 36 millió forintért vásárolt modellt ugyanis többszöri kérésre sem tudta megjavítani a BMW, végül közölték, hogy az autó ilyen, így kell elfogadni. Hogy mi volt a tulajdonos által hibának vélt, a BMW szerint normális jelenség? Azt sajnos nem tudjuk, de állítólag csupán az M6 zajára panaszkodott az ügyfél. Talán 250-nél már nagy volt a szélzaj? Megeshet, s mondjuk ki: az M6 bizony elmebajt okozat! Vásárlás előtt kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 22:52
    Permalink

    Azt, hogy a szélzaj zavarta, csak a cikk írója vélelmezte! Jellemző, hogy úgy sugall valamit (ami bizonyára plebejus jellemeknek nagy öröm), hogy a kiváltó okról nincs információja.
    A BMW hibarendezési eljárása csapnivaló, saját tapasztalatom. 1-es BMW-m még garancia időn belül otthagyott az egykor volt Osztyapenko környékén az M7-en. 3 henger járt, egyenetlenül. Telefonálás után a K-i márkakereskedés (ott vettem a kocsit) szervize azt javasolta, hogy: 1. menjek nyugodtan haza a kocsival, majd otthon megnézik (200 km autózás); 2. maximális fordulaton járassam a motort, hátha kitisztul a befecskendező rendszer. Természetesen egyik módszert sem használtam. Közben ÓRÁK teltek el, mire az assistans szolgálat autómentőt küldött (ők telefonon azt javasolták, tankoljam tele az autót, a tiszta benzin mejd csodát tesz!- ez ám a szakmai segítség a gyári seglyszolgálattól, vagy szerződéses partnerétől). Az autómentős közölte, hogy megyünk a Wallishoz (pesti oldal, péntek délután-csúcsforgalomban). Fél óra telefonálás után a zseniális assistans szolgálat beleegyezik, hogy a szemben levő oldalon, az autópálya alatt a Rack szervízbe mehessünk. Ott már csak a portás volt. Csereautó 4 óra múltán, egy Insignia, nagyon korrekt autó, még a BMW-hez képest is.
    A csereautó miatt az assistans háromszor telefonált, hogy mikor viszem vissza, mert ők csak 3 napot fizetnek- az autóm 4 nap múlva készült el, a hétvégén nem szereltek a kedvemért. A végén egy németes akcentussal beszélő úr kért elnézést és biztosította a csereautót a keddi napig. A BMW-ben cserélt alkatrészeket egy visszahívás után ismét cserélték, most már nem scak az elromlott egy darabot. mind a 4 BOSCH bef. sz-t. A BMW egyébként a hiba szerelésekor azt mondta, nem a BMW hibája, a BOSCH gyártott rossz elemeket. Ezt még a Trabant gyár sem mondta volna!
    Az eljárás ügyefogyottsága dühített, nem a hiba, hiszen minden elromolhat. Persze, az ezt kifogásoló levelemre nem is válaszoltak. Tehát- prémium márka, balkáni assistans szolgáltatással. Lehet, hogy ez a nyugati vásárlókra nem igaz, csak minket kezel le a cég, vagy a magyarországi képviselet? A hónap végén jön az új kocsim- NEM BMW.

  • 2017.10.29. at 22:52
    Permalink

    VAN PÉNZ SZARÁSIG????????!!!!!!!!!!!!!!! 2 MOCSKOS TETŰ BURZSUJ FÉREG!!!!!!!!!!!!! A FÉRGEK MIÉRT NEM ADTÁK EL AZ AUTÓT ÉS FORDíTTÁK ANNAK BEVÉTELÉT JÓTÉKONYSÁGI CÉLRA HA MÁR ILYEN ANYAGI SZINTEN ÁLLNAK??? HA MÁR ITT TARTUNK, RENGETEG GAZDAG HARÁCSOLÓ PATKÁNY VAN MAGYARORSZÁGON IS, MOST DERÜLT KI HOGY A TELJES MAGYAR ÁLLAMADÓSSÁGNÁL /21.000 MILLIÁRD FORINT!!!!!!!!!/ 2,5-SZER NAGYOBB ÖSSZEG VAN MAGYAR TULAJDONÚ, KÜLFÖLDI OFFSHORE CÉGEKNÉL KIMENTVE!!!! RÖHÖGVE MEGTEHETNÉK, HOGY KITISZTÁZZÁK AZ ORSZÁG TELJES ADÓSSÁGÁT, DE ESZÜK ÁGÁBAN SINCS!!! HAZAÁRULÓ MAFFIÓZÓ CSÓTÁNYOK!!!!!!!

  • 2017.10.29. at 22:52
    Permalink

    VAN PÉNZ SZARÁSIG????????!!!!!!!!!!!!!!! 2 MOCSKOS TETŰ BURZSUJ FÉREG!!!!!!!!!!!!! A FÉRGEK MIÉRT NEM ADTÁK EL AZ AUTÓT ÉS FORDíTTÁK ANNAK BEVÉTELÉT JÓTÉKONYSÁGI CÉLRA HA MÁR ILYEN ANYAGI SZINTEN ÁLLNAK??? HA MÁR ITT TARTUNK, RENGETEG GAZDAG HARÁCSOLÓ PATKÁNY VAN MAGYARORSZÁGON IS, MOST DERÜLT KI HOGY A TELJES MAGYAR ÁLLAMADÓSSÁGNÁL /21.000 MILLIÁRD FORINT!!!!!!!!!/ 2,5-SZER NAGYOBB ÖSSZEG VAN MAGYAR TULAJDONÚ, KÜLFÖLDI OFFSHORE CÉGEKNÉL KIMENTVE!!!! RÖHÖGVE MEGTEHETNÉK, HOGY KITISZTÁZZÁK AZ ORSZÁG TELJES ADÓSSÁGÁT, DE ESZÜK ÁGÁBAN SINCS!!! HAZAÁRULÓ MAFFIÓZÓ CSÓTÁNYOK!!!!!!!

  • 2017.10.29. at 22:52
    Permalink

    “Azt sajnos nem tudjuk, de állítólag csupán az M6 zajára panaszkodott az ügyfél. Talán 250-nél már nagy volt a szélzaj?”
    Felvágós bunkó,röviden ennyi…

  • 2017.10.29. at 22:52
    Permalink

    Minden márka jár így, a németek erénye az előremutató megoldások és a zsbad konfigurálhatóság, egyik sem a megbízhatóság alapvető komponense 🙂

    Úgy 10 éve a Mercedes vezére egy nagyobb botrányba bukott bele (azóta vezeti a kretén nagybajuszú), a BMW-ről is közismert pár sztori (pl az E46 futóműve), az Audival is bele lehet futni. A két Volvóm (főleg a kicsi) szinte az össze típushibát hozta így elég jó rálátásom van erre is 🙂

    Van egy amúgy meglehetősen jó blog egy VW fantől aki a Luxus VWjának a történetét írta le (az öreg VWja a visszaadás után is maradt ha jól látom).

    Szal sztorik vannak rendesen. Marhha aki prémiumautót megbízhatóság miatt venne…

  • 2017.10.29. at 22:52
    Permalink

    Egyszerűen csak divat lett ez is, a focipályára meztelenül berohanni a csórók sportja, drága gépeket direkt kamera előtt összetörni meg a gazdagoké.

  • 2017.10.29. at 22:52
    Permalink

    már a bajorok is? én még csak vw phaeton tulajról hallottam, aki fel akarta gyújtani a még 1 éves sem gépét, mert nem voltak képesek / nem akarták megoldani a jogos problémáit. na, meg számtalan audiról, amikkel keservesen kínlódtak. német cuccok… Scheiße

  • 2017.10.29. at 22:52
    Permalink

    Hát nem tudom, nem egy ilyen sztorit hallottam több márkától is. Idegesító arrogáns, esetleg pofátlan válaszokkal, nem csak a BMWnél van ilyen.

    Egyébbként igaza van, ha kicsit drágán is, de most van min elmélkedni a márkának, és legközelebb kicsit jobban átgondolja az importőr hogy lepattintsa a kisebb vagyon leperkáló ügyfelelket…

  • 2017.10.29. at 22:52
    Permalink

    Normális az ilyen??? Én itt spórolok, hogy tudjak venni egy 15-20 éves 5-ös BMW-t (tudom, máshol meg éheznek!), ez a barom szétveri a drága jó autóját, annyi esze nincs, hogy utána járjon más szakszervizekben vagy egy jó hírű szerelőhöz! Az észt gondolkodásra kéne használni, nem pedig rombolni, ha valami elromlik vagy nem úgy működik ahogy kéne!!! Látszik pénze van, de esze az semmi! Kíváncsi lennék, ha csak egy régi autója lenne és a szegény kis pór néphez tartozna, akkor azt is megverné kalapáccsal, csak mert valami tönkre ment rajta??? Csak, mert valaki gazdag, azért nem kéne mindenki előtt bemutatni, hogy mekkora bunkó és nem kéne felvágni, hogy ő ezt megmeri tenni!

Vélemény, hozzászólás?