Nagykanizsán jártam, gyorstöltőt találtam

Egy kis nosztalgia: villanyautóval matekolós a hosszú távú utazás

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Előzetes: holnapi használttesztünkhöz Nagykanizsára kellett leugrani. Egy sokat futott dízel próbájáért villanyautóval tettem meg bő 450 kilométert.


Holnapi használttesztünkben egy egymillió kilométer feletti futású Golf IV következik. Ilyen nem terem minden sarkon, úgyhogy simán bevállalható volt, hogy Nagykanizsára kellett menni megnézni. Hogy még egy kicsit érdekesebb legyen a projekt, a múlt héten debütált Renault Zoéval mentem. Azt ugyanis a 41 kWh-ás akkumulátorral szerelt Zoe nagyon hamar bebizonyította, hogy városban, de még Budapest 100 kilométeres vonzáskörzetében is hibátlan alternatíva a mindennapos autózáshoz. Viszont Nagykanizsa oda-vissza közel 450 kilométer. Így aztán biztos volt, hogy tölteni kell a 400 kilométeresnek mondott, de valósan inkább 300-350 kilométer hatótávú Zoéval.
Hirdetés

Meg is néztem a töltőadatbázisokat, Székesfehérváron az Albaparknál van 22 kW-os töltő az autópálya mellett, később azonban nincs az M7 közvetlen közelében, Siófokon és Fonyódon kicsit odébb található. Nagykanizsához annak ellenére nem találtam a töltőadatbázisokban bejegyzést, hogy júniusban az eTour alkalmával töltöttem ott, a helyi Eon telephely előtt. Felhívtam központi számukat, ők sem tudtak az ottani töltőről, csak a városban hamarosan az önkormányzati tenderből telepítendőkről. Azok azonban tudtommal még messze nem üzemelnek. Erősen agyaltam, hogy hol is fogok tölteni, s végül két mankóm is lett. Székesfehérváron kaptam kölcsön egy ipari csatlakozóba dugható, egy laptoptáskában elférő, a publikus töltőkhöz hasonlóan 22 kW-os töltést adó készüléket, ami igazából minden Zoe csomagterébe be kellene kerüljön (hamarosan erről is bővebben...). De aztán hajnalban megtaláltam a Nagykanizsa, Király utca 1. alatti Eon telephely telefonszámát, az ottani portás pedig megerősítette, működik náluk a töltő. Az azt indító RFID kártyát amúgy is tőle kell elkérni.
Lefelé megtapasztaltam, hogy a Zoe városi és elővárosi üzemben simán gyári érték alatt tartható fogyasztása autópályán jelentősen megugrik, így ebédelni és tölteni is beugrottam Székesfehérvárra, a töltő felvétele után, majd célba vettem Nagykanizsát. Mivel alig több mint 1,5 órát töltöttem ott, az akku csak 82%-ig ment fel. Úgy indultam haza a fővárosba, hogy kevesebb volt az autó által kiírt hatótáv, mint az előttem álló táv, úgyhogy jött a matek, egy kis biztonsági ráhagyással: 95 km/órás tempó kell hazáig. Így stabilan +20 kilométeres hatótávra tudtam beállni, amit hazáig tartottam. Igaz, ilyen tempóval egy-egy kamion épp utolért a lejtőkön, de nagyjából az ő tempójukkal haladtam - egy kis eTour nosztalgia jegyében. Azóta az openchargemap töltőadatbázisba is bekerült a nagykanizsai töltő, naná, hogy a Zoe fotójával. Fontos pont azoknak, akik - hozzám hasonlóan elvetemülten - villanyautóval tartanának Horvátország felé. Bár egy Zoe 22 kW-tal tölthető ott, a legtöbb villanyautó lassabban, ugyanis inverterük lassabb töltést enged csak. Közben viszont érdemes sétálni egyet Nagykanizsán, a megspórolt üzemanyagköltségből lehet enni, inni, ja és a helyi kínai ruhaáruházban kiváló alsónadrágokat lehet beszerezni, amire nyáron nagy szükségem volt, amikor terveimmel ellentétben nem sikerült hazajutnom, hanem Csehországból szinte hazaérkezve Budaörsről fordultam az Adria felé. A nagykanizsai Golf holnap, a Zoe tesztje néhány nap múlva következik, és persze megmutatjuk majd a Székesfehérvárról való, a piac legolcsóbbjának számító Type 2 töltőt is. Stay tuned!
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?