Karosszéria Centrumot építettek a közlekedés biztonságáért

Fizetett hirdetés

Egy márkára koncentrálnak, de arra nagyon - 30 éves a SEAT Szabó

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Bár 11 SEAT márkakereskedés is van hazánkban, közülük csak egy, a SEAT Szabó az, amelyik kizárólag e márkát forgalmazza. Hátterében nem pénzügyi, hanem szakmai befektető áll a Szabó család által.

Tavaly dupla évfordulót ünnepelhetett a SEAT, hiszen 70 éves volt a márka, de 30 éves jubileuma volt annak is, hogy a Volkswagen-konszern szinte kizárólagos tulajdonosa lett a korábban a Spanyol Ipari Minisztériuma alá tartozó márkának - aminek egyébként már 1986 óta, azaz 35 éve többségi tulajdonosa. Szabó Csaba, a SEAT Szabó mai ügyvezetője és édesapja pedig 1991 szeptemberében, azaz kereken 30 évvel ezelőtt pályázta és kapta meg szinte azonnal a Porsche Hungariától a SEAT márkakereskedői jogot. Egy három évtizeden keresztül fennmaradt, immár harmadik generációs autós cég mindig érdekes, de pláne az a SEAT Szabó története, hiszen ma jóval nagyobbak, mint a kezdetekkor. Vajon mi volt a siker titka, miért nem kezdtek bele másik márkába? Ezekről beszélgettünk Szabó Csabával. "Édesapám autószerelő mesterként igen jó ügyfélkörrel rendelkezett a kilencvenes évek elején. Mivel a Porsche Hungaria alakulásakor magam is jelen lehettem, a családi házunk aljában lévő műhelyre és persze édesapám múltjára támaszkodva jelentkeztünk a SEAT márkakereskedői jogra. Erre azonnal rábólintottak, 1991. szeptember 19-én írtuk alá a kereskedői szerződést, azóta pedig a márkával együtt fejlődünk" - tekint vissza a kezdetekre Csaba. Érdemes tudni, hogy mivel a SEAT 1981-ig a Fiat résztulajdona volt, még a kilencvenes évek elején is Fiat eredetű modelleket kínáltak, a Marbella volt a Panda megfelelője, a szögletes Ibiza még a Fiat Unóval volt rokon, a Ronda pedig a Regattával, ám abból nekünk már nem jutott. A kilencvenes évek elején aztán már jöttek a Volkswagen-konszernes modellek, elsőként az óriási csomagterű Toledo, aztán a Polo alapú Ibiza és annak puttonyos, lépcsőshátú változata, a Cordoba, ezek pedig a márkának és a mai napig csakis a spanyol márkákra összpontosító SEAT Szabónak is sikereket hoztak.
Hirdetés
Laktanyából európai autószalon és javítóüzem
A Mátyásföldi repülőtér és helikopterleszálló még ma is meglévő, szerencsére már látogatható terület, annak közvetlen szomszédságában az egykori kiszolgáló-épületek helyén kialakított ipari területen találhatjuk ma a SEAT Szabó márkakereskedést az Újszász utca 45/B. alatt. Elsőként az autószalon épült meg, ami persze azóta többször is átalakult, hogy az aktuális SEAT irányelveknek feleljen meg. ”A szervizműhely 1998-ig még a családi házunk alatt volt, utána költözött át hátsó telephelyünkre, egy jóval nagyobb épületbe. Itt már havi szinten 200-250 autót javítottunk. Nem csak SEAT-ot, hiszen márkafüggetlen szervizként és a Porsche Hungaria által forgalmazott egyéb márkák márkaszervizeként is üzemelünk, míg az értékesítésben továbbra is csak a SEAT-ot képviseljük, e márkára specializálódtunk. Természetesen nagyobb flották autóit is javítjuk, a nagyobbak közül említhető például a vízművek vagy a rendőrség is. Mára a rugalmas ügyfélkiszolgálás és alighanem a jó minőség eredményeként a havi autószám már 800 körül, vagy akár fölötte alakul, könnyű kiszámolni, ez nagyjából napi 40 autó jelent. Emiatt új területre volt szükségünk. Bár a régi üzemben is megvolt a karosszériás és a fényező rész, ami a terület nagyjából harmadát tette ki, azt felszabadítva egy vadonatúj Karosszéria Centrumot alakítottunk ki egy új - szemközti - telken, annak érdekében, hogy a Porsche Hungaria célkitűzéseinek megfelelően gyári technológiákkal, gyári alkatrészekkel, a gyári állapotnak megfelelően tudjuk javítani a sérült autókat” - mondja Szabó Csaba, akit láthatóan nagyon megérintett az a kísérlet, amiről korábban magunk is beszámoltunk. A nem gyári technológiával, csupán szemre korrekten megjavított autó nem tudja már azt a biztonságot nyújtani egy esetleges újabb baleset során, amit elvárnánk tőle gyári paraméterei alapján, s ezen bizony életek múlhatnak. A minőség mindenek felett
A megfelelő karosszériajavítás, a megfelelő javítás persze nem csak a felsőbb elvárások miatt fontos a SEAT Szabó számára, a kezdetek óta ez volt a koncepció, hogy minőséget adjanak, ezt kitűzve tudott a viszonylag kis cég is sikeres lenni, s a SEAT-tal, valamint a számára otthont adó XVI. kerülettel együtt fejlődni, amit a cég ugyanúgy nem felejtett el (évről évre támogatja a helyi egészségügyi intézményeket és iskolákat), ahogyan Szabó Csaba édesapjának elvét.

Egy dologra koncentrálj, és abban legyél nagyon jó!

Ennek megfelelően nem nyitottak másik telephelyet, nem kezdtek másik márka képviseletébe, pedig volt rá felkérésük, ők a SEAT-ra összpontosítanak, ők a SEAT specialistái. Már töltőket is üzemeltetnek
Ahogyan azt az idén átadott, 2019-ben építeni kezdett Karosszéria Centrum is jelzi, a fejlődés ugyanúgy folyamatos a SEAT Szabónál is, ahogyan minden komolyabb autómárkánál is. A márka már kapható plug-in hybrid és érkező elektromos autói számára már villanyautó-töltőik is vannak. Nem vették félvállról ezt sem, publikus (de csak a nyitvatartási időben elérhető) 22 kW-os AC és 25 kW-os DC töltőt is kínálnak, amivel szervizükhöz hasonlóan nem csak a SEAT-osokat, hanem az összes konnektoros-autóst várják, bárki tölthet náluk (ügyfélkártyával vagy telefonos regisztrációval). És persze minden betérő megtalálhatja a legújabb SEAT modelleket is, legyen szó akár a frissített Aronáról és Ibizáról, vagy a már plug-in hybridként is elérhető és persze a SEAT Szabónál is tölthető Leonról.
Hirdetés
Fizetett hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?