Egy cég, egy kategória, két kontinens

Egy világ(óceán) választja el őket: Opel Kapitän és Oldsmobile 98

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hat méter fényűzés az USA-ból kontra öt méter németes precizitással préselt acél. Mindkettőt a General Motors mérnökei hozták össze.

Opel Kapitän képviseli az európai léptéket, Oldsmobile 98 az amerikai életstílust. Egy időben születtek, de egymástól hatezer kilométer távolságra. Mindkettővel a tehetős középosztályt célozták, ennek ellenére nem is lehetne jobban eltérő a két autó. Amerikában gazdasági fellendülésről, Németországban egyenes gazdasági csodáról szült az ötvenes évek, ennek megfelelően fejlődtek az autók is. Amerikában felfedezték a szervokormányt, a légkondicionálót, az automatikus váltót, és rögtön kitalálták hozzá a V8-as motort is, hogy legyen elég erő mindezek hajtásához. Mindezek mellett is maradt még erő az erőforrásokban ahhoz, hogy méltó módon késztessék helyváltoztatásra a több mint két tonnás vasakat. Nem csak az extrákkal, a nyersanyaggal is pazarlóan bántak az amerikai tervezők, a létraalvázas felépítés mellett az épp feltalált design részleg is több száz kg króm hozzáadásával tette emlékezetessé ezeket az éveket.
Alapvetően másként álltak a kérdéshez a rüsselsheimi Opel gyár munkatársai. Már több évtizedes tapasztalatokkal rendelkeztek az önhordó karosszériák gyártása terén, ennek megfelelően a márka új csúcsmodellje, a Kapitän is ilyen felépítményt kapott. A forma azonban az amerikai testvérével ellentétben nagyon is célszerű. A hatalmas hűtőrácson és a króm lökhárítón kívül, amelyek alapvetőnek számított az ötvenes években, nem cifrázták túl a díszítést: néhány vékony csík a karosszéria oldalán és az ablakok körül, illetve egy szárnyaló madarat idéző elem a kocsi hátulján – utóbbi segítségével lehet megemelni a csomagtér-fedelet. És ez már a Luxus változat, az alap Kapitän kevesebb krómot kapott. Mit jelent a Luxus? 900 márka felárért pad helyett két darab ülést szereltek az első sorba, párnázott a műszerfal, zsebek vannak az ajtókon és tükrök a napellenzőben. Ami közös volt mindegyikben, az a jól bevált 2,5 literes, soros hathengeres erőforrás, amelynek 75 lóerős teljesítménye kevésnek tűnhet – és az is valójában. Nyomatékból azonban nincs hiány, és ennél az autónál az a lényeg. [kepallojobb=466382]Kartergáz-visszavezetés - a motortérből szív a karburátor levegőt[/kepallojobb] Mindössze három, előremeneteli fokozat közül tudok választani, és eleinte kicsit nehezen ment a kormány mögött, jobbra található kar kezelése. Az egyszerű, H séma végigjárást az nehezítette, hogy üresben nagyjából 2-3 centivel a két síkot összekötő egyenes alatt állapodott meg a kar, és nagyon pontosan kellett eltalálni a magasságot. Szerencsére az autó egyáltalán nem vette zokon, hogy bénázok a kapcsolással, a nagy nyomatékrugalmasságú erőforrásnak lényegében mindegy volt, melyik fokozatban van. A hármas harminctól a végéig használható, kettesből nyugodtan lehet indulni – az egyes se felesleges, nagyon jól jön, ha mai autókra méretezett mélygarázs meredek kihajtóján kell haladjak. Meglepően szellős a motortér, nyugodtan be lehetne állni az erőforrás mellé, ha úgy esetleg könnyebb a szerelés. Ma már elképzelhetetlen lenne az a megoldás, hogy a kartergázt egyszerűen a motortérbe engedik, ahonnan aztán jó eséllyel újra beszívja majd azt a motor - az is igaz, hogy nincs a manapság rengeteg bosszúságot okozó EGR szelep. A legnagyobb szenzációja az 1957-es évjáratú Opel Kapitännek, hogy lényegében már ugyanaz a kezelése, mint egy mai autónak. Nyár van, ezért a szivatóval nem kell foglalkozzak, az erőforrás két fordulat után már életre kel, és selymesen duruzsol alapjáraton, arról meg nem az autó, hanem a sofőrök tehetnek, hogy a kuplung már a végét járja, az utolsó 3 centiméteren áll vagy indul minden. Meglepően hatásosak a fékek, igaz nem erőltetem a hirtelen lassításokat, de bizony manapság mindenre fel kell készülni – ez a Kapitän pedig felkészült. Nem csoda, nem múzeumban porosodó, megőrzött példányról van szó, hanem egy olyan, saccra tíz évvel ezelőtt felújított autóról, amelyet mindenféle, hozzám hasonló jöttment sofőrnek adnak oda kipróbálásra, vagy épp egy veteránversenyen való indulásra. Ennek megfelelően ötméteres autóról van szó, azaz ennél közelebb érve már látszanak a makulák, de a működése tökéletes.
Az ellenfélnek kiszemelt Oldsmobile 98-as (ezúton is köszönet érte az Oldrent Kft-nek) utóbbi értékelés alapján inkább 6-7 méteres autó, de mentségére legyen mondva, esetében nem felújított, hanem javarészt megőrzött autóról beszélhetünk. A krómok, spiáterek, üvegek, motor-váltó-futómű és a beltér mind eredetiek, azaz ugyanazok, amikkel 1958-ban kigördült a gyár kapuján. Egy hölgy használta hosszú éveken keresztül Nyugat-Európában, ahonnan aztán Magyarországra került – a veteránvizsga miatt muszáj volt újrafényezni a külsejét. Az eredetiség érdekében azonban nem újították fel a többi alkatrészt, mert azok még mindig tökéletesen ellátják funkciójukat – például hiába repedezett a fényvisszaverő-réteg a tükrökben, azokban figyelemmel lehet követni a mögöttes forgalmat. Amúgy nem kell nagyon figyelni a tükröket, attól nem kell tartani, hogy valaki belénk száll hátulról. A 6,5 literes Rocket V8-as elképesztő vehemenciával képes meglódítani az autót. Gázadásra égnek áll az autó eleje, jön a dübörgés, és hirtelen nagyon apró lesz a mögöttünk haladó autó a tükörben. Talán a mai dízelek képesek lennének tartani a tempóját, de csak ha előre visszakapcsolnak, és időben gázt adnak. Itt meg csak annyi a dolgunk, hogy a Turbo-Hydra-Matic háromfokozatú automatikus váltó előválasztó-karját D-be húzzuk. Nem kell izzadni (természetesen van légkondicionáló), táncolni a pedálokon, csuklóból és bokából megoldunk mindent. Izgulni csak akkor kell, ha hirtelen kell megállni. Ezen a téren ugyanis egyáltalán nem remekel az Oldsmobile csúcsmodell. Ugyanúgy négy dobfék lassít, mint a Kapitänben, csak itt nincs fékszervo, és jó 1-1,5 tonnával több vasat mozgatunk. Nem véletlen, hogy dupla széles a fékpedál – azért van, hogy mindkét lábbal taposni tudjuk szükség szerint. Ennek ellenére nem nagyon számíthat a sofőr érdemi lassulásra. Az Oldsmobile 98 dinamikája tehát minden szempontból meglepő. Nagyon gyorsul, és nagyon nem akar megállni. De mégsem ezek miatt dőlt össze bennem egy világ, miután kipróbálhattam. Bevallom, bennem is megvolt az az előítélet, hogy az ötvenes évek amerikai cirkálói túlszervózott kormánnyal rendelkeznek, ahhoz, hogy egyenesen menjünk az úton, folyamatosan jobbra-balra kell korrigálni. Ezzel szemben az Olds egyenes futása tökéletes, a hidraulikus rásegítésnek köszönhetően álló helyzetben is könnyű tekerni a kormányt. Az Opel ezzel szemben a sáv egyik oldaláról a másikra tántorog, álló helyzetben meg szorul a kormánya. Ha választanom kéne, melyiket szeretném megkapni, egyértelműen a Kapitän mellett tenném le a szavazatomat. Ez nem meglepetés azoknak, akik ismernek engem, hiszen tudják, a tucatnyi roncs mellé szeretnék végre valami működőképes Opelt is. Ami azonban az Olds ellen szól számomra, az a gyenge fék. Városban nem élmény, hanem állandó para lenne a használata. Márpedig ezeket az autókat használni kell, nem azért vannak, hogy hosszú hónapokon át a garázsban pihenjenek.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?