Renault: 40 éve a Forma-1-ben

Egykori F1 autóival ünnepelt a Renault Monacóban

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

1977-ben debütált a Forma-1-ben a Renault. Egykori Forma-1-es autóikkal és a még álcázott Mégane RS-sel ünnepeltek a franciák Monacóban.


Pont 40 éve, 1977-ben vett részt először Renault versenyautó Forma-1-es futamon. Ahogy a Renault-tól megszoktuk, debütálásuk már akkor sem volt hétköznapi, ugyanis a világ első turbós Forma-1 autójával gurultak be a Silverstone-i rajtrácsra. Ez volt a Renault Sport RS 01, ami felforgatta a Száguldó Cirkusz világát és megindította a határok nélkül turbós korszakot. A legendás versenyautó egyik pilótája akkor Jean-Pierre Jabouille volt, aki újra ex-versenyautója volánja mögé ülhetett a Monacói Nagydíj előtt. Vele tartott Alain Prost, négyszeres világbajnok is, aki egy Renault Sport RE 40-nel körözött a híres utcai versenypályán. Az RE 40 egyébként a Renault első karbon-alvázas versenyautója volt, így utóbbi szintén sokat jelent a franciák számára.
Hirdetés

A jövőt az új Renault Mégane R.S jelentette, ami a monacói versenyhétvége előtti híresztelésekkel ellentétben továbbra is álcázva ment pályára. A Renault gyári pilótáját, Nico Hülkenberget bízták meg a nemes feladattal, hogy először guruljon nagyközönség elé az új hot hatch modellel, ami csak a Frankfurti Autószalonon fog többet megmutatni magából. Korábban, szintén a 40. évforduló alkalmából, egy különleges koncepcióval készült a Renault a Sanghaji Autószalonra. A Renault R.S. 2027 Vision tanulmányhoz egy nagyszerű jövőkép is tartozott, ami teljesen átformálná a Forma-1 jelenlegi maradi hozzáállását. A Renault egyébként egy teljes eseménysorozatot tervez idén a negyvenedik évforduló ünneplésére, remélhetőleg a hungaroringi futamra is készülnek valami különleges programmal, ahogy tavaly is felforgatták Budapestet Szisz Ferenc győzelmére emlékezve.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?