Jönnek az oroszok, év végétől ismét vehetünk Ladát

Első kézből: visszatér Magyarországra a Lada

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Új olcsó márkával bővül novemberben a hazai autópiac, a Lada európai minőségű modelleket, már nem években mért várakozási időt ígér.


Tavaly ősszel felmerült ötlet (és persze hosszas előkészítés) alapján július 1-jén írta alá a Duna Autó Zrt. tulajdonosai által alapított Lada Hungary Kft. azt a szerződést, mellyel a Lada megkezdi feltámasztani európai kereskedelmi hálózatát. Igen, a Lada ősztől itt lesz, s innen kívánja majd meghódítani a kontinenst. Már épül az első, vadonatúj, mintegy 350 m2-es szalon a Duna Autó Zay utcai, már eddig is tízmárkás központjában, azaz az Autóvárosban. A tervek szerint november első hetében nyitnak, s kezdődik meg, pontosabban folytatódik hosszú szünet után a Lada forgalmazása hazánkban.
Hirdetés


Minden más lesz - ígéri a forgalmazó, de ez logikus is. Már a Lada esetén sem kell majd éves várakozással számolni, az általános garancia a törvényileg előírtnál hosszabbnak ígérkezik, a vételárakról pedig egyelőre csak annyit lehet tudni, hogy versenyképesek lesznek. Mit is jelenthet ez? Mely márkával kell majd versenyeznie a Ladának? Érdekes módon épp a szintén Renault-tulajdon, 2004 óta új történelmet író Daciával, amely kezdetben nevével eladhatatlannak tűnt, mára a magyar piacon is a hatodik legkedveltebb márka, a magánvásárlók egyik kedvence, s racionális döntés is. A Lada alapból jobb helyzetből indul, míg az egykori, még KGST-piacos Daciák silány összeszerelésükről voltak híresek, a Ladák elnyűhetetlenségükről, s hátsókerék-hajtásukkal kvázi a sportos márkát jelentették. Ki ne szerette volna a télen nyárigumival kitörő fart? Ha valakinek a családjában nem lett volna Lada, akkor taxiként, rendőrautóként mindenképp találkozott vele. Ugye megvan, hogy Ötvös Csöpi például miként üldözte vele (is) a bűnt, s foglalta le a materialista világnézet nevében a szerencsepatkót?

Most viszont új szelek fújnak, míg 2010-ig minimálisan fejlesztett modelljeivel volt jelen, pontosabban vegetált a magyar piacon is a Lada, az orosz cég azóta belátta, hogy a fennmaradáshoz az európai piacra való visszatérés szükséges, ahhoz pedig friss, az itteni előírásoknak és igényeknek megfelelő modellkínálat. 2013-ban kérték fel a cég vezetésére a svéd Bo Anderssont, aki a General Motors egykori csúcsvezetője. Arról híres, hogy kemény tempót diktál, s mindent maga ellenőriz, reggel 7 és 10 óra között a gyártósort járja végig az esetleges hibák szemrevételezésére. Igen komoly minőségbiztosítási rendszert építtetett ki, tehát elvileg az új Ladák minden eddiginél jobbak lesznek. (Ahogyan persze a mai Daciáknak sincs közük az régiekhez.)

Új modellek sora jön. Már az idei évben is három főmodell, összesen kilenc változatban érkezik hozzánk a Ladától. A belépőt a négyajtós Granta képviseli. A márka legolcsóbb modelljeként várhatóan 2 millió forint alatt elérhető lesz, felszereltségéről most még konkrétumokat nem lehet tudni, alapmotorja viszont ismert, hiszen kezdetben a Ladák csakis 1.6-os benzinesek és 1.6-os benzinesek lesznek: 8, illetve 16 szelepesként, várhatóan 85, illetve 105 lóerő körüli teljesítménnyel. Az Euro 6-os norma természetesen meglesz, stop-start rendszerről, egyéb úri huncutságról egyelőre nincs hír, de automata váltó állítólag mindegyik modellhez elérhető lesz. Érdekesség, hogy az ötajtós Granta már a négyajtós frissített és átdolgozott, két évvel fiatalabb kiadása - ez árában is megmutatkozik majd. Sportverzió már a négyajtós Grantából is lesz - 20 lóerős teljesítménynöveléssel, 3 centivel ültetett, keményített futóművel, növelt teljesítményű fékrendszerrel, sportkipufogóval és sportülésekkel, egyedi alufelnikkel, valamint optikai csomaggal. Az átalakítás alaposságát jelzi, hogy ezek a kivitelek a karosszéria fényezése után egy külön, korábban versenyautókat építő üzemben kerülnek összeszerelésre. A 20 lóerős teljesítménynövelés még csak a kezdet, a gyáriak már turbós, 180 lóerős változatban is tesztelik az 1.6-ost, jövőre azt is megkaphatjuk.

Míg a Granta esetén csak jövőre várható a Sport verzió, a már frissített kiadásával érkező Kalina kínálatában alapból elérhető lesz az. Kalinából az ötajtós és az azon alapuló Sport, illetve 3 centivel emelt futóműves Cross változat mellett kombi is lesz. Visszatér a Lada terepjáró-ikonja, amit Nivaként ismerhettünk meg, de ma már saját nevét a korábbi GM-Chevrolet kapcsolat miatt nem használhatja, az ugyanis a mára bezárt Chevy birtokába került. Így aztán 4x4 néven jön majd a háromajtós, alvázas, állandó összkerékhajtású, felezőváltós és zárható diffizáras terepgép. Utóbbiból az alapverzió mellett lesz egy Urban nevű szabadidő-autó kivitel is, alufelnivel, vonzóbb beltérrel és külsővel - ez Oroszországban az importőr elmondása szerint olyan kelendő, hogy nem tudnak belőle eleget gyártani.

Jövő tavasszal várható a WTCC-ből ismert Vesta, ősszel a városi terepjáró X-Ray, ami természetesen nem kívánja majd leváltani a 4x4-et, más stílusú lesz. Két év múlva azonban a 4x4-ből is új kiadást kaphatunk. Muszáj idéznem a sajtóanyag alábbi mondatát: "Az importőr tervei szerint a Lada olyan autó lesz, mely az átlagemberek számára is lehetővé teszi, hogy megérezhesse egy új autó semmihez sem hasonlítható illatát." Remélhetőleg az illat nem a kétezres évek Ladáiból ismerős lesz, az azokban használt műanyagokkal ugyanis voltak problémák. Amúgy a márka a legkeresettebb, ma jellemzően csak használtautókat kínáló, 2 millió forint alatti ársávban valóban sokak számára érdekes lehet. További jó hír, hogy a gyári kapcsolattal állítólag az 1970-es első, azaz idén 45 éves első Ladáktól kezdve ismét biztosított lesz az alkatrészellátás. Fellélegezhetnek a gyűjtők, a márka szerelmesei, az viszont kérdés, hogy vajon azok is, akik csak olcsón szeretnének egy idős Ladát életben tartani.

Az olcsó autózás új szinonimája sanszosabban az új Lada lehet, mely a kezdetben állítólag a budapesti központ mellett négy további kereskedésnél lesz elérhető. Az importőr szerződni kíván a korábbi márkaszervizekkel, s nem kizárt, hogy azokat támogatná, hogy márkakereskedővé váljanak. Cél a korábbi vevők elérése, akik bőven vannak, de természetesen az újak, minden egyéb kuncsaft megnyerése is. Mint azt Markó Zoltán projektigazgatótól megtudtuk, az importőr és a Lada közös hosszútávú célja, hogy a Daciához hasonló pozíciót és piacrészt szerezzenek Magyarországon. Tíz év alatt nekik is sikerült, pedig (mint arról már szó esett), még nehezebb helyzetből indultak.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 15:36
    Permalink

    igen, ő az : http://41.media.tumblr.com/9067f252a7190e516d5e75aba1085e4c/tumblr_nr37o6ki641u6pny2o1_1280.jpg

    mármint, rönó diszkont sportos 🙂 150 lóval, bőven elég lehet a város és hatáskörzetében, 4 méteres, elfér benne mindenki és olcsó lehetne, de ha jól tudom még csak dél amerikában van…nem tudom, hogy tervezi-e a rönó itt..bár, ha e helyett itt erős vesta lenne, az se lenne baj, mondjuk 3.5 millió körnéykére gondolnám ezt a kis gépet. (suzuki sport kisebb, gyengébb és 4+ millió, a clio rs ugye 6 millió) máskérdés, h abból már ilyen is vehető…. :
    http://www.hasznaltauto.hu/auto/renault/megane/renault_megane_2.0_16v_rs_luxe_navi-9100900

  • 2017.10.28. at 15:36
    Permalink

    Igen, talán ez a szegmens még nyitott a piacon. Egy diszkont sportos autó. Bár a Sanderoból is csináltak most valami ilyesmit. Ami egyébként szerintem jól eladható lenne, és gyakorlatilag nincs semmilyen gyártónál, az az igazán picike városi autó. Sajnos minden kisautó idő közben eléggé megnőtt. És azok a picike Seicento méretű kis bevásárlókocsik teljesen kihaltak. Lehet egy 1.5-2 millió körüli áron akár sikeres is lehetne egy ilyen, ha megfelelő műszaki tartalmat adnak hozzá, és nem egy ilyen Tata nano féle gyöszt akarnak eladni.

  • 2017.10.28. at 15:36
    Permalink

    Dacia mellett nem tudom fog-e labdába rúgni, a 180 lovas Kalina biztos, mert az hézag kitöltő… Egyedül a Duster-nek van nagy félni valója… X-Ray belül jól fog-e kinézni, viszont a Niva terepen megeszi reggelire… szóval a külsőségek lesznek mérvadóak….

  • 2017.10.28. at 15:36
    Permalink

    a hajszál pontos tervét nem tudom a rönónak meg a nissannak, de a lada az biztos, hogy eladni akar és nem csak oroszországban, h értelme is legyen. szerintem ez tök logikus egyébként…azt meg elég butaságnak gondolnám, hogy beleöl az anyacég x millió eur-t és azért ne vigye xy piacra, mert már ott van egy olcsó szekció (dacia) -ha így lenne, minden márkából max 1 típus lenne mindenhol 😀 – , ha csak a granta lenne, mint felhozatal, akkor én is értelmetlennek látnám, ha ugyan azon az áron menne, ha még olcsóbban, akkor van benne ráció, de csináltak egy vestát meg xray, úgy már több értelme van, egy kicsit a dacia fölé pozicionálva.

  • 2017.10.28. at 15:36
    Permalink

    Várom az új Ladákat, melyek elérhető árúak lesznek és visszaszorítják a drágábbnál drágább nyugati autókat. Ezek a gyártók nem tudják, milyen nehéz a magyar átlag fizetésből autót venni és fenntartani. Ha megkeresnének még lennék a forgalmazójuk is.

  • 2017.10.28. at 15:36
    Permalink

    Ez azért érdekes amit írsz, hogy az aktuális Ladák milyen viszonyban állnak a Daciaval, illetve a Sanderoval, mert jelenleg a Lada csúcsmodellje az előző generációs Logan MCV. Szóval szerintem annyira nem lehetnek minőségben előttük. De élőben nem láttam még őket, azt írtam amit tudok róluk.

  • 2017.10.28. at 15:36
    Permalink

    Egyáltalán nem hisztizek, hanem nem találom az egész értelmét, és próbálom minél több oldalról megnézni, hátha értelmet nyer a dolog. De eddig nem sikerült.

  • 2017.10.28. at 15:36
    Permalink

    12 mit össze hisztizel itt, te valami kielégitetlen lány vagy?
    a szemed meg nem tudom hol tartod (bár van rá tippem), de a mostani dákók designra kb a granta szinten vannak, egy minimálissal felette, de a különbséget fölösleges akár meg is említeni (főleg a csapotthátú 5 ajtós esetében) . A vesta és xray szint az pedig még véletlenül sem a dákó szandéró szint már, akinek van szeme azt látja, csaxólok.
    a rönó meg biztos, h tud a dologról, emiatt ne legyenek álmatlan éjszakáid. igazándiból a vestát most kellett volna behoznia év végén, akkor durranthatott volna, de még jövőre is vinni fogja a piac, hasonló szintű dákók majd csak több év múlva jönnek a piacra.

  • 2017.10.28. at 15:36
    Permalink

    És akkor visszajutunk az elejére: Nem logikus “felépíteni” a Ladát…
    Az orosz piacra fejleszteni ostobaság, nagyon nagy ott a córesz, a legtöbb ember meleg ételt akar, meg lakhatást, nem új autót.
    Valami nagyon nagy disznóságot sejtek a háttérben…

  • 2017.10.28. at 15:36
    Permalink

    Tényleg nehéz helyzetben vannak, mert nem nagyon maradt nekik semmilyen versenyképes piac. Európát kiveséztük. Ázsiában a kínai munkaerővel nem tudnak versenyezni, a dél-amerikai piac szintén telített, ráadásul ott is nagyon erős a Renault, és messze is van tőlük. India szintén kiesik. Afrika is. Igazából nem sok hely marad nekik Oroszországot leszámítva ahol értékesíteni tudnának. Talán a szovjet utódállamok még. Teljesen kiszolgáltatottak a hazai piacnak.

  • 2017.10.28. at 15:36
    Permalink

    Igazából ez a Lada visszatérés nem feltétlenül lenne veszett dolog, ha nem a Renault-Nissan csoporté lenne az egész, hanem megmaradt volna különálló gyártónak, esetleg olyan valaki veszi meg aki nem képviseli még magát az olcsó autó szegmensben. De hatalmas veszteségei voltak mind technológia mind pedig pénzügyi téren, így egyedül sem felzárkózni, versenyképes terméket fejleszteni sem pedig bármilyen értékesítésre nem lettek volna képesek. Az meg biztos volt, hogy előbb utóbb valaki bekebelezi őket az orosz piac miatt. És hát ez valahol a szerencsétlenségük, hogy pont egy olyan konszern vette meg őket akit ebben a szegmensben mindenki követni akar. Az is érthető, hogy ők vették meg mert nekik meg egyértelmű volt, hogy a jelenlegi termékekből, alkatrészekből olyan autókat képesek gyártani ami az oroszoknál is eladható és könnyen gyártható. Ha már a kínai bizniszből a Renault eléggé kimaradt, ezt legalább kisajátította ezzel a húzással.

  • 2017.10.28. at 15:36
    Permalink

    A VW kínlódik is évek óta a Seat miatt, hogy hogyan tegye nyereségessé. Nemrég rengeteg embert ki is raktak tőlük. A Skoda nagyon elvette a kenyerüket házon belül. Szóval persze lehet, csak nem biztos, hogy jó ötlet. 🙂

  • 2017.10.28. at 15:36
    Permalink

    Szerintem nem ez lenne az első, hogy valaki saját magának állít konkurenciát. Az embereknek (mindenben) kell a szabadon választás illúziója, a pénz meg dől… vagy innen vagy onnan:) De említetted a WV konszern dolgait, ott is remekül működik ez.
    Remélem a Niva bekúszik árban a Duster alá, télre vennék egyet 😀

  • 2017.10.28. at 15:36
    Permalink

    Kempelen…

    Amit te művelsz, az teljes mértékben kimeríti a trollkodás fogalmát. Rohadtul irritáló vagy, remélem rövid úton kitiltanak innen. Minden hozzászólásod a másik bosszantására irányul, és azzal, hogy megpróbálod ezt kimagyarázni, még irritálóbb az egész.

    A témához közben egyetlen szóval sem kapcsolódsz. Szerintem akaszd fel magad.

    Hogy a Lada mit akar az nyilvánvaló – levegőért kapkodnak, ez az együttműködés az utolsó szalmaszál. Kérdés, hogy a Renault-Nissan milyen szándékkal kezdett bele ebbe a manőverbe. Számomra a Dacia felfutása abszolút logikátlanná teszi a Lada-szálat. Ugyanazt a szegmenst célozza a két márka, és oda már beékelődött a Dacia. Volt “szerencsém” járkálni 2005-ben egy Logannal, és az maga volt a velőig ható fájdalom. Úgy, hogy akkor szüleim “fullextrás” Thalia csereautójaként ültem bele a Daciába. Még a Thaliához képest is rettenet volt. Mára pedig tökéletesen megvalósították az olcsó ár és a már nyugati vásárló számára is vállalható minőség közötti aranyközéputat. A Renault-Nissannak ez csak bukta lehet. Vagy a jól felépített Daciát ölik meg a Lada sikerével, vagy a Ladába pumpált pénzt dobják ki, mivel nem válthatja le a Daciát.

    Átpozicionálásról szintén nem lehet szó, mert nincs hova. A Dacia és a Renault között nincs rés, a Dacia alatt a kapálógépek/talicskák érkeznek. Ha a Daciát tolják feljebb, saját maguknak (Renault) teremtenek konkurenciát, ráadásul a Daciától már a mostani pozíciója is több, mint remélhették, a középkategóriában semmi esélyük nem lenne, nincs annyi a brandben.

    De mivel Carlos Ghons-ról van szó, nem kizárt egy olyan csavar a sztoriban, ami nekünk kívülállóknak most logikátlannak tűnik, mégis sikertörténet lesz. Személy szerint egy pusztán pénzügyi manővert tudok elképzelni, ami a konszern számára egy könyvelési trükk, a Ladának pedig a hattyúdal…

    Sem az orosz gazdaságban/piacban, sem magában a Ladában nincs annyi, hogy sikeres legyen, vagy akárcsak fenn is maradjon nyugati köldökzsinór nélkül.

    Van még ötletem, de az már inkább politikai témájú, és nagyon meredek… 🙂

  • 2017.10.28. at 15:36
    Permalink

    Figyelj, ez egy olyan felület, hogy megszólítjuk egymást. Nem kérdés, hogy ki, kit szólíthat meg. Nem személyeskedtem, a véleményedet vontam kétségbe, az nem személyeskedés.

    A személyeskedést te követeted el ezzel:
    – egyszer sem tudott eddig senki sem beszélgetni veled
    – Minden esetben trollkodsz
    – mindenkit hülyézel

    Ezek nem a véleményemre, hanem rám vonatkozó megjegyzéseid. A te megjegyzéseid, a te irományodból idéztem őket. Ez a személyeskedés. Nem arról írsz, hogy mi a véleményemről a véleményed, hanem arról, hogy rólam mi a véleményed.

    Jobban is teszed, ha azok után, hogy személyeskedő leveledben engem vádolsz személyeskedéssel, nem is válaszolsz. Teljesen hülyének mutatnád be ugyanis magad, az meg gondolom nem célod.

    Viszont még mindig nem válaszoltál a kérdésre: hogy következik az áprilisi eladásokból az, hogy Ny-Európában az embereket nem érdekli az autók emblémája? (Látod én nem téged minősítelek, hanem kérdezem, hogy mi alapján jelentesz ki valamit?)

  • 2017.10.28. at 15:36
    Permalink

    Az a helyzet, hogy nem én szólítottalak meg először, a személyeskedést meg, hogy ki kezdte azt szerintem ne is erőltessük. Végigolvastam az összes kommented, egyetlen egyszer sem tudott eddig senki sem beszélgetni veled. Minden esetben trollkodsz, mindenkit hülyézel. Én nem vagyok biztos benne, hogy a világon ennyi hülye ember akiket lehülyéztél a soraid közt. Szerintem ülj le, olvasd te is újra végig az összes hozzászólásod, és utána ülj le a tükör elé gondolkodni egy kicsit. Többet nem fogok válaszolni bármit is írsz, ezt most garantálom, szóval ne ölj túl sok energiát a válaszba.

  • 2017.10.28. at 15:36
    Permalink

    Szerintem most is normális közösség van.

    Mindenféle alap nélkül kijelentesz dolgokat, majd megsértődsz, ha erre felhívják a figyelmedet. Ez nem felnőtt viselkedés. Én nem támadtalak, kérdeztem. te nem vagy hajlandó válaszolni.

    Kettőnk közül pedig te személyeskedsz. Beszélgessünk az autókról, ne rólam, Engem te emberként egyáltalán nem érdekelsz, nem is foglak minősíteni. A véleményedet igen. te is tartsd magad ehhez és a véleményemről beszélgess velem, ne rólam.

    Nos, hogyan következik az áprilisi eladási adatokból a kijelentésed?

  • 2017.10.28. at 15:36
    Permalink

    Itt egy normális közösség volt eddig akik értelmesen tudtak beszélhetni dolgokról, az ilyen stílus amit képviselsz a totalcarra való. Szerintem menj inkább oda, ott találni fogsz magadnak partnereket a beszélgetéshez. Én befejeztem. Azt sajnálom, hogy ennyit is válaszoltam, láttam másik cikkekben mire vagy képes ahogy azt az elején le is írtam. Hülye voltam, ennyit sem kellett volna írnom neked.

  • 2017.10.28. at 15:36
    Permalink

    Ennél szerencsére sokkal komolyabb statisztika is a rendelkezésemre áll. Ha már érvelsz, használd a legjobbat.

    Ám még mindig nem értem, hogy ebből hogyan következik az, amit állítasz én meg megkérdőjelezek. Legikább sehogy.

  • 2017.10.28. at 15:36
    Permalink

    Remek memóriám van. Ezért emlékszem arra is, hogy a hülyeségek beszélését már tegnap elkezdted. Ismét egy olyan kijelentésedet emeltem ki, ami teljesen átgondolatlan, felületes. Kapj vissza magadból gyerek.

  • 2017.10.28. at 15:36
    Permalink

    A SEAT mindig is a sportos vonalat testesítette meg a VW konszernen belül. Volt, amikor sikeresen s volt, amikor nem. Most éppen ismét feljövőben van.

    De ezt mite alapozod? Van valami kutatás a kijelentésed mögött?
    [i]“…a többi nyugati országban meg marhára nem érdekli az embereket milyen jel van az autó elején ebben a kategóriában,”[/i]
    Szerintem ez így nagyon felületes kijelentés.

  • 2017.10.28. at 15:36
    Permalink

    A Seat is diszkont VW-nek indult aztán a Skodával eggyel feljebb rakták. Aztán a Skoda is feljebb lépett, most meg már vagy a tizedik marketing dumát próbálják ráhúzni a Seatra, hogy eladható legyen. Jelenleg nem is tudom mi az aktuális duma, asszem a sportos vonalat képviselik…….

  • 2017.10.28. at 15:36
    Permalink

    Igen, a Skoda hatalmas sikertörténet az biztos. De nem maradt meg annak az olcsó autónak aminek eredetileg indult. Mi meg sajnos az nulla új autó eladásunkkal nem vagyunk még csak statisztikai hibahatáron belül sem egy ekkora konszernnél. Lehet itthon többet adnának el belőle Lada néven de nem csak Magyarországból kell kiindulni, a mi szép országunkért nem fognak egy új márkát felfuttatni. Ahol meg sokat adnak el belőle ott meg nem érdekli őket a jelvény.

  • 2017.10.28. at 15:36
    Permalink

    A Skoda szerintem a VW csoport egyik legnagyobb sikertörténete az elmúlt 2 évtizedben. Mostanában a Seat is kezd újra magára találni. Nekem is az a véleményem, hogy ha ugyanolyan árú autók közül az egyik Dacia, a másik Lada, akkor az emberek Magyarországon sokkal szívesebben veszik a Ladát. És nem arról van szó, hogy sokak nem kifjezetten szimpatizálnak a románokkal (nekem mondjuk semmi bajom velük), haenm arról, hogy a Ladáról mindenkinek az jut eszébe, hogy az volt a keleti blokk Mercije, a Daciaról meg az, hogy bedöglik, elromlik, szétesik. És ez akkor is beidegződés, ha a mai autóknak nyilvánvalóan semmi köze a régiekhez.
    A Dacianak annyi elönye van, hogy egy évtizede itt van már, kiépült kereskedelmi és szervízhálózata van. Amúgy a Dacia bevezetése töredékébe került más márka bevezetésének, hiszen a Renault szalonokat egyszerűen kötelezték rá, hogy a szalonba “beengedjék” a Daciát is, sőt mindennek a költségeit még ki is fizettették velük, különben ugrik a márkakereskedői jog.
    A Dacia másik előnye az 5 év garancia. A Ladára mennyi lesz? Tudja valaki?
    Azzal egyetértek, hogy nem vagyunk nagy piac, egy tesztre jók vagyunk, ahogy sok szlogen mondja mi vagyunk Európa előszobája. Majd kiderül, hogy a Lada bejut-e a nappaliba?

  • 2017.10.28. at 15:36
    Permalink

    Ott van pl a Niva. Azt hova pozicionálják? Olcsó terepjáró? Arra ott a Duster egy sokkal újabb fejlettebb technikával. Ki fogja venni azt a pár erdészt és vadászt leszámítva aki esetleg nosztalgiát érez iránta? Az egy dolog, hogy az oroszoknál szeretik. De ez nem Oroszország. Ahhoz, hogy forgalomba lehessen itthon helyezni kell bele jelen állás szerint 2 légzsák, ABS, ESP, és egy auro5-ös motor legalább. Vajon így is nyereséges tud maradni egy ilyen őskövület a piacon, ha mindezt belepakolják? Egyáltalán bele lehet könnyen, olcsón mindezt tenni? Szóval marha jól hangzik ez az egész dolog, de rengeteg kérdést vet fel.

  • 2017.10.28. at 15:36
    Permalink

    Az lehet, hogy itt szívesebben vesznek egyébként egy ilyen olcsó autót Lada jelvénnyel az elején Dacia helyett, de igazából mi kb 0 piac vagyunk, a többi nyugati országban meg marhára nem érdekli az embereket milyen jel van az autó elején ebben a kategóriában, és nem derogál nekik beleülni egy Daciaba. Ebből itt tudnak csak ekkora hisztit csinálni emberek, illetve esetleg a hasonló történelmű exkommunista országokban.

  • 2017.10.28. at 15:36
    Permalink

    Annyira olcsó meg nem tud lenni, mivel az EU-ban vám fog rá kerülni, eleve messze van a gyár, és már az oroszoknál is ahhoz képest drága. A Kalina 5900€-tól indul kint minden járulékos költség nélkül, az orosz előírásoknak megfelelő kivitelben, ami közel sem biztos, hogy itt megállja a helyét.

  • 2017.10.28. at 15:36
    Permalink

    Seat, Skoda mindegyik a VW olcsó márkájának indult. A végén egyik sem lett igazából az a belső verseny miatt. (Egy fokkal olcsóbb ugyan mint a VW anyacég termékei, de olcsónak közel sem mondható, nem hiába próbálkozik a VW közel 10 éve valamilyen Dacia konkurenssel előállni. Számtalan próbálozása is volt az elmúlt években, mint VW Fox, Gol stb) És ez jelen állapotban kísértetiesen erre hasonlít stratégiai szempontból, hogy ugyanarra a szegmensre behoznak egy tök ugyanolyan autót más néven. Nem jó ötlet, én nem hiszem, hogy ez összhangban áll az anyacég elgondolásaival, és ezt ők tudják teljes mértékben mint tervez az egyik leányvállalatuk. A konszernstratégiáról meg kérdezzétek meg a Carlos Ghosnt, jövő héten úgyis hazánkba látogat a pletykák szerint. De kizártnak tartom, hogy a Dacia mellé be akarna még egy olcsó márkát hozni ugyanabban a térségbe amikor a Datsun-nal sem lépték meg pont azért mert egy ilyen márkájuk már jelen van. Lehet, hogy ez a Lada dolog teljesen hivatalos importőrön keresztül megy, sőt biztos vagyok benne, csak abban nem vagyok biztos, hogy erről a konszern is teljes mértékben tud.
    Leginkább szerintem innen fúj a szél. “Ghosn finally completed the AvtoVAZ deal this year and he remains convinced that his expanded alliance can account for four out of every 10 new-vehicles sold in Russia by 2016. But even the most optimistic forecasters doubt Russia’s overall sales will top 4 million units by 2016, especially since the country’s current struggles are likely to cause total volume to dip 10 percent to 2.5 million this year.” És mivel az orosz gazdaság Krím miatt letérdelt a célok egyre messzebb kerülnek, és Andersson így próbál meg szépíteni a dolgon, hogy fizetőképes piac fele nyit. De itt jön képbe a konszern stratégia, és egy márka esetünkben a Dacia amire már a régióban egy rakás pénzt elköltöttek mind marketingre mind szervizhálózatra stbstb. Azért egy forgalmazáshoz egy rakás dolgot ki kell építeni, ki kell fizetni, és egy csomó pénzt el kell költeni, hogy egyáltalán megvegyék az emberek. Ti beruháznátok egy ilyen üzletbe, ha a térségben, pont ugyanabban a szegmensben már jelen vagytok más néven, és minden viszonylag jól működik? Ezt hívják pénzkidobásnak. Max arra jó, hogy a Lada számai és mutatói esetleg jobbak lesznek, összességében szerintem semmilyen nyereséget nem jelent, mert csak a számok és a vevők tologatásáról van szó az eltérő márkanevek közt. Hova akarják egyáltalán pozicionálni? A Renault alá? Ott ott van a Dacia. A Dacia alá? Oda meg minek? A pénz a végén ugyanabba a zsebbe megy mindegy hogyan nevezik az autót.

  • 2017.10.28. at 15:36
    Permalink

    Teljesen érthetetlen, amiket írsz! A Lada egy hivatalos importőrön keresztül jelenik meg Magyarországon. Nyilvánvaló, hogy egy ilyen fontos stratégiai döntést a cég menedzsmentje hozhat meg, esetleg az igazgatótanács előzetes jóváhagyását követően. Az igazgatótanácsban meg nyilvánvalóan a tulajdonosok emberei ülnek a tulajdonrész arányában.
    Azt sem értem, hogy milyen baklövést követett el a VW a Skodával, meg a Seattal ???? Te nagyon nem vagy képben! Az oroszok valószínűleg csörgősipkában bukfenceznének örömükben a Vörös Téren, ha a Renault olyan “baklövést” követne el a Ladával, mint amit a VW a Skodával az elmúlt 20 évben.

  • 2017.10.28. at 15:36
    Permalink

    😀 Mi a gondod?
    Tudom, sokakat zavar, hogy kérdezek. Szar is, hiszen pillanatok alatt kiderül, hogy az illetőnek lövéáse sincs.
    Nem trollkodok, érdekel, hogy mire alapozod a véleményed? Mert apám az nem úgy van, hogy csak beleböfögsz a nagyvilágba. Én nem fogok haragudni, ha kérdezel a tapasztalataimról. Talán mert vannak. Ha nem lennének, engem is biztosan zavarna, mikor valaki kérdez.

  • 2017.10.28. at 15:36
    Permalink

    Ahogy csapkodsz, úgy beszélsz egyre nagyobb butaságot.
    Hány vezérképviseletnél dolgoztál?
    Hány gyár hálózatfejlesztési politikáját ismered úgy igazán?

    Szerintem ne bonyolítsd.

  • 2017.10.28. at 15:36
    Permalink

    Mindenesetre kíváncsi leszek mi sül ki belőle. Érdemes elolvasni azt a cikket ami a linken van mert kicsit más fénybe helyezi a dolgot. Van egy vastag feketével kiemelt mondat, mi szerint a saját piacukon sem eladható és versenyképes. Persze jó lenne látni élőben is az autót na meg az árcédulát mellette. De sok sikert hozzá.

  • 2017.10.28. at 15:36
    Permalink

    Bocsánat, akkor lemaradtam, nem tudtam, hogy a közelmúltban ilyen szinten bekebelezte már a Renault-Nissan a Ladát.
    Ennek tükrében még elképzelhetetlenebb, hogy a franciák tudta nélküli gerillaakcióval próbálnak betörni cseppet sem titokban az európai piacra. Gondolom a Vestába sem azért öltek eurószázmilliókat, hogy a volt szovjet tagállamok ingerszegény piacait rázzák fel, mert arra bőven alkalmas a Kalina és a Granta.

  • 2017.10.28. at 15:36
    Permalink

    Pontosabban ez egy közösen létrehozott cég kezében van a 75%, amin keresztül többségi részvényesek, és közvetlenül majdnem 52%-ot birtokol a Renault Nissan.

  • 2017.10.28. at 15:36
    Permalink

    A Renault mindössze 25%-ban tulajdonos a Ladában. Aligha feltételezem az oroszokról, hogy olyan ostobák lennének, hogy 25%-ért vétójogot adnának a franciáknak, hogy hol jelenhetnek meg Európában.
    Egyébként még mindig tartom, ha figyelmesen olvastál volna, azt is felfedezted az írásban, hogy Magyarországon kívül több európai országban tárgyal importőrjelöltekkel a Lada a visszatérésre.
    Németországban pedig folyamatos a jelenlétük nagyon régóta, pedig ott is van Dacia, Renault és Nissan is.

  • 2017.10.28. at 15:36
    Permalink

    Akkor ha te olyan figyelmesen elolvastad másold már ide, hogy hol szerepel a cikkben ilyen légyszi. És ne azt, hogy a Lada gyárral megállapodtak. Hanem, hogy a Renault-Nissan szövetség erről mit gondol.

  • 2017.10.28. at 15:37
    Permalink

    Honnan veszed, hogy magánakció? Gondolod, hogy az anyacéggel ilyet nem egyeztetnének? Gondolod, hogy az anyacégnek, aki milliárdokat öl egy ilyen buliba, nincsenek egészen konkrét hálózat fejlesztési tervei, koncepciója? Te tényleg azt hiszed, hogy Alekszej Vibrimovics portás dönti el az ilyet? :-DDD

  • 2017.10.28. at 15:37
    Permalink

    Hát szépnek minden esetre egyiket sem lehet nevezni. Kicsit megmaradt a daewoo design a GM uralomból. Na meg kíváncsi leszek az anyavállalat mit fog ehhez a kis, kvázi magánakció szerű európai forgalmazáshoz szólni.

Vélemény, hozzászólás?