Repül a nehéz SUV, ki tudja, hol áll meg

Ezért nem szabad inni, és vezetni - értelmetlen pusztítás más állapotban

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az 56 éves doktornő ügyvédje közleménye szerint egy súlyos esete miatt nyúlt kedélyjavító szerekhez, a vezetést igazán kihagyhatta volna.


A massachusettsi Newton-Wellesley kórház sürgősségi osztályán dolgozó Kristin Howard 56 éves, sikeres doktornő, akit 2009-ben még az Év orvosának is megválasztottak munkahelyén, tehát kimondottan megbecsült helyet foglal el szűkebb pátriájában. November 9-én viszont feltehetően nem úgy jöttek ki a dolgok, mint máskor, mivel begyógyszerezve és részegen ült terepjárójába, majd miután kisebb ámokfutást rendezett a közeli szupermarket parkolójában, nagy gázzal kihajtott onnan, csak épp egy olyan útvonalon, amit a legkevésbé sem autós közlekedésre szántak. A parkoló szélén a padka megdobta autóját, a levegőbe repülő SUV pedig a szabályosan ott várakozó 78 éves Paul McDonald Mercuryjának csapódott. Az ütközés az idős férfi autóját egy ott közlekedő szemeteskocsinak lökte, a balesetben McDonald két bordája eltört.
Hirdetés
A rendőrségi jelentés és a tanúk beszámolója szerint a többféle szer hatása alatt autóba ülő Howard a parkolóban először egy kisbuszt zúzott le, majd párszor rükvercben a kerítésnek hajtott, mielőtt nekiindult volna a "felszállópályának". Howard ügyvédje úgy nyilatkozott, hogy ügyfelét egy súlyosan beteg anya esete borította ki, s ezért nyúlt a szerekhez. Az orvosnő szabadlábon védekezhet, de a nyomozás lezárásáig felmentették kórházi kötelességei alól. Az esetet térfigyelő kamera rögzítette, Howard 1:05-nél érkezik, elég komoly sebességgel.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 11:27
    Permalink

    [i]“Miután leülte, szándékos közúti büncselekményért kiszabott, jól megérdemelt 5 évnyi fegyházbüntetését, még további 10évig ütasként sem ülhet autóba.”[/i]
    De jó is lenne egy ilyet olvasni hasonló történtek után, de sajnos ez csak utópia.
    De ez is azt bizonyítja, nem lehet elégszer elmondani, “Óvakodj a részeg autóSthol!”

Vélemény, hozzászólás?