A Lotus elbaltázta, a Ferrari gyenge, a Pirelli életveszélyes

F1: Silverstone után, Nürburgring előtt, botrányoktól hangosan

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Defekthegyeket hozott a Forma-1-es Brit Nagydíj. Vettel nullázott, Rosberg nyert, Webber hivatalossá tette, hogy veszi a kalapját.


Nagyüzem van a Forma-1-ben, hiszen pár nappal a múlt hétvégi Brit Nagydíj után máris jön a nürburgringi futam (időmérő július 6-án szombaton 14, verseny július 7-én vasárnap 14 órától), hogy azután ugye július 26. és 28. között a Hungaroringen dübörögjön a száguldó cirkusz. Mogyoródon amúgy a hírek szerint alá is írják a 2021-ig hosszabbítást, biztosítottnak látszik a Magyar Nagydíj jövője.
Hirdetés
Silverstone gyors és gumigyilkos pályáján a legújabb szokás szerint Mercedes-siker született a kvalifikáción, méghozzá Hamilton révén, aki elképesztő űridővel és fölénnyel kaparintotta meg a pole pozíciót. Mellőle csapattársa, Rosberg, mögülük a két Red Bull várta a rajtot. A háromszoros címvédő világbajnok Vettel két nagy ellenlábasa, Alonso és Räikkönen csupán a negyedik sorból indulhatott. Webber időközben bejelentette, hogy a szezon végeztével köszöni, de neki ennyi elég volt az F1-ből, s a Porsche Le Mans-i projektjében vállalt főszerepet. A rajt Massáról szólt, aki vagy hatot előzött, a beragadó plusz Grosjeannal koccanó Webber viszont visszaesett, ahogy Alonso is. Hamilton elhúzott, majd hamar bal hátsó defekt száműzte leghátra - később Vergne, Massa és Pérez autójának bal hátsója is eldurrant. Többek levetett abroncsairól is megállapították, hogy majdnem szétrobbantak, az is a levegőben lógott, hogy félbeszakítják a versenyt. Nem így lett, azóta persze dúl a szópárbaj mindenki kontra Pirelli leosztásban. Németországban ugyanez lesz? És a Hungaroringen? Meglátjuk, mindenesetre nálunk minimális a gumiterhelés a többi helyszínhez képest.
A Brit Nagydíj végeredménye (Silverstone, 5891 m, 52 kör)
  1. Rosberg (német, Mercedes) 1:32:59.456 ó
  2. Webber (ausztrál, Red Bull-Renault) + 0.765 mp
  3. Alonso (spanyol, Ferrari) + 7.124
  4. Hamilton (brit, Mercedes) + 7.156
  5. Räikkönen (finn, Lotus-Renault) + 11.257
  6. Massa (brazil, Ferrari) + 14.573
  7. Sutil (német, Force India-Mercedes) + 16.335
  8. Ricciardo (ausztrál, Toro Rosso-Ferrari) + 16.543
  9. Di Resta (brit, Force India-Mercedes) + 17.993
  10. Hülkenberg (német, Sauber-Ferrari) + 19.709
  11. Maldonado (venezuelai, Williams-Renault) + 21.135
  12. Bottas (finn, Williams-Renault) + 25.094
  13. Button (brit, McLaren-Mercedes) + 25.969
  14. Gutiérrez (mexikói, Sauber-Ferrari) + 26.285
  15. Pic (francia, Caterham-Renault) + 31.613
  16. Bianchi (francia, Marussia-Cosworth) + 36.097
  17. Chilton (brit, Marussia-Cosworth) + 1:07.660 p
  18. Van der Garde (holland, Caterham-Renault) + 1:07.759
  19. Grosjean (francia, Lotus-Renault) + 1 kör


Kiesett
  1. Pérez (mexikói, McLaren-Mercedes) 46. kör
  2. Vettel (német, Red Bull-Renault) 41.
  3. Vergne (francia, Toro Rosso-Ferrari) 35.


Leggyorsabb kör
  1. Webber, 1:33.401, 52. kör


Úgy festett, Vettel gond nélkül nyer (megint), ám a táv háromnegyedénél megállt alatta a Red Bull - a váltó mondta be az unalmast. Rosberg került az élre, de nem lélegezhetett föl, mert a hajrá - egy második biztonsági autós etap miatt - felettébb izgalmasra sikeredett. Aki még időben friss gumira váltott, óriási tempókülönbséggel előzgethetett. Webber, Alonso és az ő farvizén Hamilton is parádés utolsó köröket nyomott, ha van még egy kör, Webber Rosberget is megfoghatta volna. Alonso dobogóra állhatott, de azért sietett leszögezni, hogy a Ferrari lassú. Räikkönen a Lotust hibáztatta, amiért a másodikról az ötödik helyig esett vissza, a Mercedes meg a barcelonai titkos teszttel a háttérben mintha már nem szívna a korábbi gumikopással... Hamilton és Rosberg is lőtávolban van, konstruktőrileg meg már ők a másodikak az érthetően lamentáló Red Bull mögött - lesznek, lehetnek még itt érdekességek az évad második felében.
Az egyéni és a konstruktőri pontverseny állása
pilóta pont csapat pont
1. Vettel (német, Red Bull-Renault) 132 Red Bull-Renault 219
2. Alonso (spanyol, Ferrari) 111 Mercedes 171
3. Räikkönen (finn, Lotus-Renault) 98 Ferrari 168
4. Hamilton (brit, Mercedes) 89 Lotus-Renault 124
5. Webber (ausztrál, Red Bull-Renault) 87 Force India-Mercedes 59
6. Rosberg (német, Merceses) 82 McLaren-Mercedes 37
7. Massa (brazil, Ferrari) 57 Toro Rosso-Ferrari 24
8. Di Resta (brit, Force India-Mercedes) 36 Sauber-Ferrari 6
9. Grosjean (francia, Lotus-Renault) 26
10. Button (brit, McLaren-Mercedes) 25
11. Sutil (német, Force India-Mercedes) 23
12. Vergne (francia, Toro Rosso-Ferrari) 13
13. Pérez (mexikói, McLaren-Mercedes) 12
14. Ricciardo (ausztrál, Toro Rosso-Ferrari) 11
15. Hülkenberg (német, Sauber-Ferrari) 6

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?