Ugyan kinek kell a robotautó?

Felmérést készített a Volvo az önvezető autókról

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Észak-Amerikában mérte fel a Volvo az igényeket arra a kérdésre, hogy egyáltalán kell-e az embereknek kormány nélküli kocsi, lenne-e kereslet az önvezető autókra.

Régóta hallhatjuk már az újabb és újabb céldátumokat arra vonatkozóan, amikor az egyes márkák majd piacra dobják önvezető autójukat. Legutóbb éppen a BMW jelentette be együttműködését két másik piacvezető vállalattal annak érdekében, hogy 2021-ben a szalonokba gördülhessen a vezetést teljes mértékben magától intéző modellje. Azonban fontos leszögezni, hogy az autógyártók elsősorban nem is annyira a vevők igényei, a kényelmünk fokozása miatt törekednek a „robotautó” megvalósítására. Az elsődleges cél ugyanis a biztonság. A Volvo már 2009-ben bejelentette 2020-as célját, miszerint csakis olyan autókat akar gyártani, amelyek minden tekintetben gondoskodnak utasaik teljes biztonságáról, illetve arról, hogy azok egyáltalán ne szenvedhessenek balesetet. Ehhez legfőképp az szükséges, hogy a járművek tudjanak egymással kommunikálni.
Hirdetés
Nyilván minden autóvezető tudja, hogy fontos a biztonság, mégis sok életveszélyesen közlekedő járművezetővel találkozhatunk nap mint nap, és az egyes modellek közül sem csak a legbiztonságosabbak fogynak. Sőt, az újautó-vásárlók is hajlamosak inkább kényelmi extrákra költeni, semmint az akár életmentő biztonsági kiegészítőkre. Mindez jogosan veti fel a kérdést, hogy vajon ki vesz majd egyáltalán fejlett - és minden bizonnyal nem olcsó - rendszerekkel telezsúfolt önvezető autókat? A kérdést Észak-Amerikában tette fel a Volvo, de az 50 ezer kitöltött online kérdőív a világ 31 országából érkezett vissza a márkához. A válaszokból tehát elsősorban az amerikai piaci igények olvashatók ki. Ezek szerint a New York-i polgárok 90, míg a kaliforniaiak 86 százaléka várja, hogy inkább az autó vezessen helyettük. Ám például Illinois-ban a lakosok 48 százaléka nem bízik az önvezető autókban, és nem hiszi, hogy ezeknek köszönhetően érdemben csökken a balesetek száma. A válaszadók 72 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a vezetés luxus, de annak lehetőségét továbbra is biztosítani kell az emberek számára. Az ötvenezer megkérdezett 55 százaléka szerint az önvezető autókban is szükséges a kormánykerék, azaz meg kell hagyni a lehetőséget, hogy a sofőr átvegye az irányítást, ha akarja. Inkább szórakozásképpen, semmint biztonsági okokból. Ezt alátámasztja a Volvo korábbi felmérése is, miszerint a balesetek jelentős többsége emberi mulasztás miatt következik be.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 03:48
    Permalink

    érthetetlen, miért nem buszra,vonatra,übereshez stb-be ülnek az emberek, ha nem akarnak vezetni….jópofa dolog lehet tesztelési célzattal meghalni pl. ahogy eddig a teslak tették. azt pedig ne felejtsük el, h minimális városi tapasztalattal rendelkeznek ezek…még autópályán is alá/neki megy bárminek az önvezető autó….és akkor még a városokról nem is beszéltünk, ami 100x komplexebb egy autópályánál…és akkor azokról a városokról még végképp nem beszéltünk, ahol hulladék az infrastruktúra pl. bp. kátyuk,lekopott festékek, rengeteg jobbkezes kereszteződés, ellopott/ferdített lámpák, ideiglenes terelések, stbstb.

Vélemény, hozzászólás?