Mennyire kell tartani a turbós Fordok tűzeseteitől?

Félsz, hogy kigyullad a Fordod? Nézd meg, hogy van-e rá visszahívás!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Mondhatni, hogy forró téma a Ford EcoBoost motorjainak néhány tűzesete, ám egyrészt nem minden autó érintett, másrészt a gyár visszahívással segít megelőzni az érintett autókon a problémát.


A BBC már októberben arról számolt be, hogy Angliában több Ford is kigyulladt, majd a héten a hazai Totalcar magazin is írt a problémáról és arról is, hogy hazánkban is kigyulladt egy EcoBoost motoros Mondeo. Megkérdeztük a forgalmazót, hány autó érintett hazánkban, mit lehet tudni az ügyről. A Ford PR-osa azonnal és készséggel el is küldte számunkra az információkat.
Hirdetés

Alapvetően két motor érintett, mindkettő benzines és turbós, azaz EcoBoost. A 2011. október 5. és 2013. október 12. között gyártott Focus 1.0 EcoBoost modelleknél a hűtőfolyadék tágulási tartályának vízcsöve kirepedezhet és az elszivárgó hűtőfolyadék miatt a motor túlmelegedhet, majd kigyulladhat. Összesen 506 darab ilyen Focust adtak el hazánkban, a visszahívást pedig már 2013 végén, azaz a hiba gyári felismerésekor elrendelhették, hiszen a 2015-ös második értesítőkor csupán 117 olyan autó volt, amin még hátra volt ez a javítás. Jó hír, hogy azóta ezeken is elvégezték a korrekciót. A Ford minden esetben értesíti ugyanis a visszahívásokról a tulajdonosokat. Már amennyiben tudja azok elérhetőségét. A kiküldött értesítőn szerepel, hogy amennyiben a címzett már nem az autó tulajdonosa, továbbítsa számára az értesítőt. Persze az új tulajdonos számára is adott a lehetőség, hogy felkeresse bármelyik márkaszervizt, ott megadja adatait, illetve a http://www.etis.ford.com/ oldalon ellenőrizhető, hogy van-e aktuálisan elvégzendő kampány az autón, ugyanezt teszik a márkaszervizek is, amikor épp náluk jár karbantartáson egy autó. Az említett webcímmel viszont bárki megteheti, aki esetleg nem a Fordhoz jár, s nem újonnan, akár külföldről, vagy itthon, de importból vette autóját.
Az 1,0 literes Focusok mellett egy másik motor, az 1,6-os EcoBoost kapcsán is jelentkezhet hűtővíz-szivárgás. Esetükben maga a kiegyenlítőtartály repedhet meg, s engedheti el a hűtővizet, aminek következménye a motor túlhevülése. Fontos, hogy ha a hűtőfolyadék szivárog, nem elég az utántöltés, meg kell keresni annak okát, a rendszer ugyanis zárt, nem lenne szabad hiány keletkezzen. Itt már több modell, 2010 június-júliustól gyártott Focusok és C-MAX-ok, 2012 szeptemberétől készített Fiesta ST-k és 2012 májusától gyártott Kugák, valamint 2013 júniusától gyártott Transit Connectek és Mondeók is érintettek. Egységesen 2014 végéig, először (szeptemberben) a legnagyobb szériás Focusok esetén, majd decemberre a többi modellnél is orvosolták a problémát. Mivel már ekkor is 5 éves garanciával adta autóit a Ford, az összes modellnél garanciaidőn belül és természetesen ingyenesen orvosolták a problémát. Összesen 480 hazai eladású Ford volt érintett, ezekből egyetlen 1,6-os Mondeo égett le. Nyilván ez is sok, de a márka mentségére szóljon, hogy a tűz pillanatában a tulajdonos számára már kiküldték a visszahívási értesítőt, ám az autón még nem tudták elvégezni a javítást.
A Ford - a kapott tájékoztatás szerint - egyébként minden esetben saját specialistáival vizsgáltatja ki autóinak tűzeseteit, s amennyiben a tűz oka gyártási hiba volt, kártalanítja a tulajdonost. A vizsgálatok célja természetesen az, hogy a hibák és így a káresetek számát minimalizálni tudják, ha szükséges visszahívási kampányt rendeljenek el. Ezért fontos, hogy autónkat márkaszervizbe hordjuk, vagy ha másik műhelyt választunk, legalább adjuk meg a gyártó számára elérhetőségünket, hogy a kampányokkal utolérhessenek. Ha pedig még utóbbit sem tennénk meg, legalább időközönként ellenőrizzük az említett weboldalt autónk kampányai kapcsán. És persze figyeljünk magára az autóra is: ha a gépház alatt szivárgás nyomát látjuk, feltétlenül ellenőrizzük a folyadékszinteket, alapvetés, hogy a belső égésű motor kenőanyag és hűtőfolyadék nélkül is záros időn belül tönkremegy, ezek szintje amúgy is rendszeresen ellenőrzendő (utóbbié a kiegyenlítő tartályban, előbbié a nívópálcán a MIN-MAX állás között kell legyen), drasztikus hiány esetén pedig irány a szerviz!
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2018.11.10. at 11:17
    Permalink

    megint tróger és fillérb.szó tervezés…..komolyan a motort hűtő csövön spórolni…hihetetlen. milyen esőerdőből szalajtott beszállítótól vették vajon?

  • 2018.11.10. at 16:30
    Permalink

    Érdékesek ezek az év motorja díjak. Megjelenik egy motor, majd rögtön az év motorja lesz. Mire fel?
    Azt érteném, ha megjelenik egy motor és pár év múlva, mondjuk 5 év múlva, amikor már százezreket futott példányok is vannak, lesz az év motorja. Mikor már bizonyított.
    De így vicc kategória az egész év motorja díj.

      • 2018.11.10. at 22:17
        Permalink

        Megnyeri, majd sorban égnek porrá pár év múlva. Ez az aztán az innováció. Ez tényleg logikus. Így már értem. Megérdemelték a díjjat. Csak így tovább… 🤔🙄

        • 2018.11.10. at 23:08
          Permalink

          Ezt előre nem tudhatod. Egyrészt egy 110 lóerős sima 16v (pláne egy 90LE 8v) semmi olyan érdemi dolgot nem nyújt ami miatt bármilyen díj járna, ráadásul rengeteg szempontból elavultak is.

          Ráadásul azért ezek között is akad ez az a fórumok szerint.

          A tervezési hibákat nem lehet előre látni,

          Abban viszont nehéz az érveléseddel vitatkozni, hogy a listát elnézve elég meredek betegágyak szerepelnek, amelyeknél tömeges visssahívások és/vagy utólagos áttervezések rontották a hírüket: RX8 Renesis, 1.4 TS, 1.0 Ecoboost, BMW N47 …
          Igazából még a Fiat Twinair és a Ferrai motorok tűnnek a kevésbé kidőlősnek 🙂

          • 2018.11.11. at 04:44
            Permalink

            Dehogy nem nyújtanak. Megbízhatóságot, tartósságot. Egy év motorjának szerintem minimum “nemleégősnek” kellene lennie.

  • 2018.11.11. at 15:50
    Permalink

    “Dehogy nem nyújtanak. Megbízhatóságot, tartósságot”
    Erre sincs garancia. Amikor a 147-est vettem ott a JTD bizonyult megbízhatóbbnak, pedig az 1.6 TS nem nyert ilyen év motorja díjat :). De 2000-es évek elején a VW alu motorja is, vagy ott az VVTi 1.8asok motorhibája. Rossz tervezéssel vagy olcsójános részletekkel egy jó motort is haza lehet vágni.

    Az ecoboost baja nem a motorkonstrukció , hanem a meghibásodó hűtőcső ami miatt elreped a motor, innen indul a tűz.

    • 2018.11.12. at 12:07
      Permalink

      Nem tudom de ezzel én vitatkoznék egy kicsit. Szerintem ez kimeríti a konstrukciós hiba fogalmát, hogy egy kis vízszivárgás miatt megreped a hengerfej ilyen szinten több helyen. Valamennyit azért illene kibírnia. Vagy, ha ennyire kényes akkor meg úgy tervezni, hogy ilyen állapot ne fordulhasson elő sehogyan sem és a motor azonnal álljon le az ilyen esetben. Ez az egész egy masszív konstrukciós hiba, kár vitatni. Kiváló év motorja díj….. Mellesleg azok az innovációk amiket a Ford ezzel a motorral bemutatott akkor más gyártónál is már sorozatgyártásban voltak, akkor én meg is lepődtem, hogy ezekért kapott ilyen díjat és legfőképp akkor amikor másodszor is megkapta.

      • 2018.11.12. at 12:13
        Permalink

        Számomra egyszerűen szinte hihetetlen, hogy amikor manapság egy motorban egy rakás szenzor van, nem voltak képesek figyelni a hengerfej hőmérsékletét. 100 éve ott mérik a víz hőmérsékletét. Ebben a motorban ezek szerint ez nem ért egy kalap sz..rt sem. Vagy olyan ócska, hogy hiába mérték egy minimális túlmelegedéstől is reped az öntvény. Na most, ha ez meg ilyen akkor túl nagy tartósságot ettől a motortól nem is kell várni mert idővel normál üzemeltetés mellett is el fog repedni. Halkan megjegyzem ez volt AZ a motor, ahol minden leírásban ott szerepelt, hogy tervezett élettartam 240ekm.

        • 2018.11.12. at 14:22
          Permalink

          Gyanítom a tervezett élettartam nem azt jelenti hogy ki is húzza, hanem hogy a szervízprogram szerint nem kell fő elemekhez nyúlni 240e km-g (pl nem terveznek vezérműszíj-cserét).

          Megjegyzem, ha egy ilyen motorgeneráció botrányba fulladaz az európai Ford végét is jelentheti. Az anyagi veszteségen felül az lesz szerintem a legnagyobb gond, hogy ez lenne most az alapmotor ha valaki nem akar dízelt venni. Most van az az év amikor a motor iránt felszökött a kereslet, pont mvel a dízel helyett keresik a vevpk az akltarnatívát. Ha épp most ezt elszúrják akkor az nagyon fog nekik fájni, elég rosszkor jött ez a botrány nekik.

          Ismerve a korábbi együttműködést, az első dolgom az volt hogy ráguglizzak a Volvo és tűzesetekre, és nekem nem hozott ki eseteket a svét testvérmotorra.

          Valamit nagyon lespórolhattak a Fordnál.

          • 2018.11.12. at 15:00
            Permalink

            Most ebben nem vagyok teljesen naprakész de szerintem a Volvo már nem kapta meg ezeket a motorokat. Az az előző generáció volt.

          • 2018.11.12. at 15:03
            Permalink

            Ja, én nem örülnék, ha ilyen motor lenne a kocsimban az biztos. 😀

          • 2018.11.12. at 15:42
            Permalink

            Te szerencsétlen… Köztudott, hogy ugyanilyen fillérbaxó motortervezésből eredő botránnyal küzd most a BMW is – minő véletlen, annak kapcsán meg azt írtad, hogy pár tűzeset nem fogja őket földhözvágni 😀 De a Ford of Europe az beleáll a földbe és sóval hintik be a helyét… Te vagy itt magasan a legh*lyébb, de úgy látom, tetszik a szerep, mert még rá is játszol, te bloggerbalfax 😀

Vélemény, hozzászólás?