50 éves üzemanyagcellás GM tanulmány

Félszázados az üzemanyagcellás GM Electrovan

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az üzemanyagcella valójában jóval idősebb, a GM 50 éves üzemanyagcellás autójánál öregebb ilyen négykerekű viszont aligha létezik.

Elvi szinten már 1801-ben ismerték az üzemanyagcellát, és 1838-ban William Grove fizikus el is készítette az első ilyen készüléket. Sok hasznos találmánnyal együtt azonban ez sem vált gyorsan széles körben elterjedtté, hiszen csak az 1960-as években kezdte használni a NASA, műholdak működtetésére. A technika azonban az autóiparba is eljutott és a General Motorsnál 1966 januárjában egy 200 fős tervezőcsapatot bíztak meg az üzemanyagcellás autó elkészítésével. Októberre el is készült a GM Electrovan.
Hirdetés
Közel 168 méternyi műanyag csövet használtak fel az Electrovan üzemanyagcellájához, amely annyi helyet foglalt, hogy csupán 4 személynek maradt hely a bő 3,2 tonnásra hízott kisbuszban. Az üzemanyagcella 44 lóerős állandó teljesítményt szolgáltatott, de rövid időre akár 218 lóerőt is tudott. Az autó így 30 másodperc alatt gyorsult álló helyzetből 96 kilométer/órás tempóra és 112-nél véget is ért a száguldás. Az Electrovan hatótávolságát viszont bő 240 kilométernek adta meg a GM. Legfőképpen ott hibázott a dolog, hogy csupán az üzemanyagcella megvalósításához szükséges platina ára elegendő volt egy egész furgonflotta megvásárlásához, így az üzemanyagcella-projektet néhány évtizedre jegelte a GM. Ugyanakkor szintén 1966-os GM fejlesztés volt a teljesen elektromos hajtású személyautó, az Electrovair II.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?