Fotókon a Budapesten aluljáróba gurult Volkswagen

Forduljon jobbra! De ne az aluljáróba!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Rövid időn belül már a második megrázó példája ez a budapesti eset annak, hogy a navigáció használata veszélyes lehet. Egy idős hölgy értette félre a hangutasítást, aluljáróba hajtott.


Aluljáróba hajtott egy idős hölgy Budapesten, a baleset oka pedig nagyon hasonló ahhoz, ami Tapolcán történt alig egy hónapja. A fekete Golfot vezető sofőr a Petőfi híd felé tartott az M1-M7 közös bevezető szakaszán, amikor a navigációtól kapott hangutasítást túl komolyan vette. Ez úgy szólt: "Forduljon jobbra!", csakhogy arra már nem a közút folytatódott, hanem egy gyalogátkelőhely, plusz egy aluljáró.
Hirdetés

Szerencsére a lendület nem volt nagy, így a Golf éppen csak lenézett a lépcsőn, majd megakadt a tetején. Két éppen az aluljárót festő férfi odarohant a kocsihoz és amennyire tudták, megtartották, amíg a sofőr kiszállt. A szorult helyzet hamar megoldódott, egy épp szabadnapos autómentő is a helyszínen járt, és kihúzták a Golfot. Szerencsére akkor éppen nem volt gyalogos az aluljáróban, ám nem kellett volna túl sok ahhoz, hogy tragédia legyen belőle. A tanulság nagyon egyszerű, sofőrként mi döntjük el, merre megyünk és merre szabályos haladni, a navigáció pedig nem egy méteren belül végrehajtandó feladatokra utasít. Ha túlmentünk egy lehajtón mi baj lehet, pár plusz kilométerbe senki nem fog belehalni, ellenben egy hasonlóan meggondolatlan lépés végzetes lehet.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?