Sírunk és nevetünk: új autók képtelen képregénye Genfből

Genfi újdonságok fotókölteményeken

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egy nagy autószalon előtt, alatt és után ömlenek a jobbnál jobb sajtófotók a jobbnál jobb újdonságokról. Ezekből csemegézünk, s még egy Oscart is kiosztunk.

Genf összes fontos hírére éhes? Itt megtalálja mind. A legjobb popókra kíváncsi? Tessék. Elnézést, kicsit átvágtuk - ha azt hitte, hogy az autócsodák mellett szokásosan pózoló hölgykoszorún legeltetheti a szemét. Esetleg majd máskor, közkívánatra. Most következő képsorozatunk sem a fizetetten dekoratív és őszintétlen mosolyú lányok-asszonyokról szól, hanem a Genfi Autószalonon bemutatott újdonságokról. Mi már csak ilyenek vagyunk, kocsikról írogatunk annak reményében, hogy témáink találkoznak olvasóink érdeklődésével. Ugye, mekkora képzavar? No, hasonlókra lehet számítani a továbbiakban is, jöjjenek hát a mókás, béna, érthetetlen vagy minimum érdekes fotók, bónuszként egy Oscar-díjassal. Nagyon forró a gép. Egy-két poroltó ki is dőlt, már azelőtt feladva a harcot, hogy a Toyota GT 86 egyáltalán füstölni kezdene. De miért is füstölne? Mindegy, éljen a kreativitás és a marketing, soká. A hátsókerekes, Subaruként BRZ névre hallgató sportautót ezzel együtt várjuk szeretettel. A frissített SsangYong Actyon Sports nyilván nem nagy durranás, és igazából ez a kép sem az. A szélvédőt is érintő ablaksötétítés, ami veri a biztosítékot kifelé. Oké, ez csak egy sajtófotó, nem a való világ realitás, de akkor sem túl elegáns. Két férfi, egy eset. Illetve egy márka (Rolls-Royce), két típus (Phantom és Phantom Coupe), illetve két férfi és két nő esete a luxusba oltott udvariatlansággal. Hát milyen üzenet az, hogy egyik "úriember" sem segíti ki/beszállni a hölgyet?! A kupés ficsúr mintha még ki is röhögné az asszonykát, hogy a szerencsétlen pára nem bírja szélesebbre tárni a nehéz, vaskos ajtót...
Hirdetés
A smart for us koncepció önmagában is mulatságos, de a sárga biztonsági öves, kapuzárási pánikos, nagyon sikeres és még nagyon aktívabb üzletember a volánjánál még rátesz egy lapáttal. És a non plus ultra: a roppant dinamikus képet, ha ez egyáltalán valóságközeli kép, egy famólón lőtték. Maximum 5 km/h-s sebességgel. Emberünk úgy kapaszkodik a kormányba, mintha vagy 50-nel sietne aktív szabadidőt tölteni. Na ezzel a géppel viszont tényleg lehet repeszteni. Jobb is, ha a Lamborghini Aventador J vezetője Darth Vadernek vagy Stignek öltözik. Vagy az a valaki ott a volán mögött inkább valami? Egy ufó? Esetleg Chuck Norris? És íme az új Kia cee'd, ami kinőtte az árnyékát... Vagy valami ilyesmi lehet a kép mondanivalója, nem? Mindenesetre tény, hogy a dél-koreaiak pikk-pakk utolérték az európai etalonokat. Csak sajnos már messze nem olyan jutányos az áruk, mint néhány esztendeje. Elmentek a ... Az egyik egy Bentley, a másik egy Rolls, voltaképp mindegy is nekünk, földi halandóknak, akik ha néha tán piknikezünk is, nem a csomagtartóban elrejtett szekrényrendszerből vesszük elő az eszcájgot és/vagy a pezsgőt, persze illőn behűtve. Sokkal viccesebb lett volna egy olyan fotó, amin egy Bill Gates-szerű ember áll például a Drophead faránál, a csomagtartó nyitva, benne kenyér, kó'bász meg hagyma, Vilmos pedig flanelingének ujjába törli épp a bugylibicskáját. Ford Kuga, s a divatos alárúgás legújabb szösszenete, azaz láblendítésre nyílik a csomagtartó, hogy mi, kedves felhasználók egész nyugodtan telefonáljunk, cipelhessük a vásárlás szatyrait vagy az ajándékot a marketinges igazgatónak. Legalább a csávó rúgná be a focit, lenne gól vagy valami... Egyébként mindhárom kép egyazon galériában szerepelt, a készítők nem érték be egy példázattal. S ha már Ford, ez itt a citromdíjas alkotás, melyről megtudhatjuk, hogy néznek ki a B-Max első üléstámlái fejtámla nélkül. Lukasan. Ez a Nissan-tanulmány nem a meghatározhatatlan formájú kormánykereke okán került be gyűjtésünkbe, hanem a fura kontrasztossága miatt. Hogy fent sötét, lent világos. Ééérted, a mocskos cipőddel és ruháddal nyilván a műszerfal meg a felső burkolatok találkoznak, s nem a szőnyeg meg a lentiek. Rengeteg sajtófotón döngetnek rendszám nélkül, ennek a spéci Bugatti Veyronnak a malacorrát sem akarták vele - még jobban - elrondítani. Tán ez lehet az új kiskapu az itthon a külföldi rendszámokat jogosulatlanul használók számára: ha nincs rendszám, nem is tudja levenni a rendőr... Kár, hogy Mokka, s nem mondjuk az lett a neve ennek a kis SUV-nak, hogy Opel Reggeli, egész jól hangzik pedig. Mint az is, hogy Opel Fehér Napszemcsi (tessék megkeresni a képen!). Trendiség van, Mokka és kacagás. Jó, ez a kép kicsit kakukktojásos, mert nem a hivatalos anyag része, külön kaptuk egyenesen a Genfi Autószalonról, ahol Prof. Dr. h.c. Winfried Vahland, az igazgatótanács elnöke beült életében először - és vélhetően utoljára - egy Skoda Citigo kisautóba. Aztán persze lehet, hogy ő is ilyennel jár haza a fárasztó munkanapok végén, csak nem túl valószínű. Még egy kis Citigo "kép a képben": hogy szeretteink mindig velünk legyenek. De nevezhetjük gyermekfelismerő vagy -ellenőrző rendszernek is. Anya vagy pláne apa, aki alig látja családját a sok robot miatt, elmegy a kölkökért a sulihoz, s amikor a srácok beszállnak, le tudja csekkolni, hogy tényleg ők azok. Végül ímhol kedvencünk: a nagyon is ígéretes Dacia Lodgy fotózásán papa, mama és gyerekek vették birtokba a szép nagy egyterűt, de mi újság a tóparton, tópartokon? Mi folyik itt Gyöngyösön? És ezt így hogy? Szóval mi a kislány terve a bal egyben? Mi volt az ötletgazda terve? Vagy a kislány már most alig várja, hogy felnőjön, jogosítványt szerezzen és vezethesse a Lodgyt. A szülők most még röhögnek ott hátul a vokálban, a harmadik sorban, de a kis Lodgy mindjárt rálép a gázra, és lesz baj. Az ananász is vicces abban a rekeszben? Jaa, hogy ez egy ananásztartó rekesz? Világos. De nem fér bele, legalábbis nem lehet lecsukni a fedelet, na mindegy. Jár az Oscar, oda is készítették a kesztyűtartó alatti polcra.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?