Autókat épít a világ legdrágább Lego-szettje – így gyárt a PSA

Az ott készülő Peugeot 208-cal a PSA trnavai (magyarul nagyszombati) üzemében jártunk, ahol megtekintettük, hogyan építenek autót az egymással kooperáló valódi és humán robotok: lenyűgöző a folyamat, de a melót semmi pénzért sem vállalnánk. Rend, fegyelem, szervezettség, nagyjából ezzel a három szóval foglalható össze a modernkori autógyártás alapsémája még akkor is, ha első pillantásra ugyanannyira kuszának tűnik a gépek, munkások és termékkezdemények vándorlása, mint egy nyüzsgő hangyaboly tagjainak sürgölődése. Szerencsére megkaptuk idegenvezetőnek Eddyt, aki töviről-hegyire ismerte a gyártási folyamat minden részletét, továbbá szívesen és bőven mesélt arról, hogy a hatalmas, igazi logisztikai bravúrnak tűnő gyárcsarnok melyik részén mi történik az autókkal.
A prés- és fényezőüzemek - nem tudjuk, hogy időhiány, biztonsági megfontolások vagy a gyártástechnológiai titkok megőrzése érdekében - kimaradtak, bő másfél órás túránk során azt az üzemegységet jártuk végig, ahol az előkészített alkatrészekből állnak össze az autók.
Jelenleg három típus - Peugeot 207, 208 és Citroën C3 Picasso - összeszerelése folyik az üzemben napi két műszakban, de ezzel párhuzamosan már a hamarosan esedékes átálláson is dolgoznak: május 14-én abbamarad a 207-es előállítása, és így felszabaduló energiáikat egy harmadik műszak bevezetésével a 208-asra fordítják. Mivel a munkások élete meglehetősen monotonnak tűnik, amibe csak az egy szalagon futó különféle típusok érkezése csempész némi változatosságot, ők nem biztos, hogy nagyon örülnek ennek a hírnek.


Több különféle gyárlátogatáson vettem már részt, de autógyárból eddig csak egy, az Audi győri mintaüzeme jutott. Ottani emlékeimhez képest a nagyszombati PSA-létesítményben sokkal zsúfoltabbnak tűnt a csarnok: a félkész autók folyamatosan vándorolnak, bizonyos munkák elvégzése után lift emeli őket a magasba, majd az emeleten futószalagon továbbított termékkezdemény kicsivel később egy másik daru segítségével érkezik vissza a szerelősorra. Elképesztő a pörgés: óránként 55 autó jön le a szalagról, a hibalehetőségeket folyamatos számítógépes ellenőrzéssel próbálják kiszűrni. Két sor között maximum 6-8 méter a távolság, a gyalogosok közlekedőútjai pedig a folyosók két szélén vezetnek. A vonalak közül kilépni nem tanácsos, mert az úton folyamatosan alkatrészhalmokkal megrakott targoncák rohangálnak. Rajtuk és az elkészült autókon kívül még kerékpárok láthatók időnként, két egymás mellett bringázó alkalmazott láttán meg is született fejemben a Tour de Trnava gondolata.

A gyártási folyamat egyik legszebb momentuma az, amikor fentről daruval megérkezik a műszerfallal bélelt karosszéria, eközben lent pedig egy konzolon alátolják a már futóművel és motorral felszerelt padlólemezt, majd a két gép mértani precizitással összeilleszti a darabokat. Ezután együtt haladnak tovább a következő állásig, ahol emberi kézzel mozgatott, bitang nagy elektromos csavarhúzókkal (inkább magasnyomású mosó szórófejére emlékeztet a szerkezet) a megfelelő nyomatékra húzzák a csavarokat. Ezen a ponton nem lehet hibázni, ha a rögzítéssel bármilyen gond merül fel, a gyár agya azonnal jelez, és még azon melegében, a következő álláson kijavítják a hibás kötést.


Lazsálni nincs idő, mert egy-egy álláson csak rövid periódusokat töltenek az autók, ha mégis fennakadás történik, a munkások a szalag mellett fejmagasságban végigfutó madzag megrántásával jelzik a problémát. Annak érdekében hogy a figyelmeztetés ne stresszelje feleslegesen a kollégákat, a hangszóróból kellemes muzsikaszó harsan, minden modulnál más-más dallam csendül, ha baj van. Többször elhangzott a modul szó, ez jelöli a gyárban összefüggő feladatsort végző kisebb részegységeket: az azonos modulba tartozó munkások csereszabatos feladatokat végeznek, és szünetenként forognak, amivel egyfelől a monotónia, másrészt a sokszor ismételt mozdulatok miatt kialakuló mozgásszervi betegségek ellen küzdenek.

Miután mindent a helyére raktak, az utolsó soron ajtóberakással, ellenőrzéssel és a megfelelő szoftver feltöltésével fejezik be az összeszerelést. Először a jobb oldali ajtókat rakják helyre, majd következik a bal oldal, végül pedig az adott típusnak és kivitelnek megfelelő szoftver feltöltése. Ez utóbbihoz méretes kompjútert szerelnek a kormányra, mely az összes létező modell- és típusváltozathoz szükséges programokat tartalmazza. A csatlakoztatás után a számítógép kódok alapján azonosítja az autót, és már tudja is, hogy pontosan melyik szoftvereket kell feltöltenie. Mire az autó a szakasz végére ér, az "esze is megjön", és beáll a szalag utolsó állomására.
Itt pedig a világ legrosszabb tesztpilótai állását betöltő srácok veszik kezelésbe: ellenőrzik a szélvédőre helyezett dokumentációt, beülnek, megmozgatják az ülést, beröffentik a motort, lehúzzák a bal oldali ablakot, kattintanak egyet az irányjelzővel, rávernek a dudára, majd egyesbe tolják a váltót, és három fekvőrendőrön átbucskázva beállnak az immár kész autóval a nagyjából 10 méterre levő minőségellenőrző állomásra.