Japánokat aláz a legolcsóbb McLaren

Gyengébb, mégis lenyomja a GT-R-t és az új NSX-et a McLaren 540C

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Árával középre lő, a leggyengébb, és csak hátul hajt, míg ellenfelei összkerekesek, mégis mindkettőt lenyomja. Hogyan? Ilyenkor fontos a tömeg/lóerő arány.


A brit AutoExpressnek volt lehetősége összereszteni három igazán nagyvadat. A Nissan GT-R frissített generációja a vadonatúj szuperhibrid Honda NSX és a McLaren legolcsóbb autója, az 540C csapott össze. Árukat tekintve a Nissan a legolcsóbb, a brit árakat átszámítva 28,5 millió forintnál kezdődik, a McLaren 44,5, a japán csúcsgép pedig a legdrágább 46 milliós alapárával. Egy szimpla gyorsulási verseny a feladat, a McLaren mozdul meg elsőnek, a GT-R és az NSX viszont kilő. Godzilla vezet a pálya feléig, ahol átveszi a vezetést a McLaren. Hogyan csinálja?
Hirdetés

Az NSX V6-os motorja kiegészítve hátul egy, elöl pedig két villanymotorral összesen 573 lóerőt tesz le az aszfaltra. A GT-R összkerékhajtása mondhatjuk, hogy hagyományos, motorja duplaturbós V6-os, a frissített modellben 570 lóerőre képes. A McLaren 3,8 literes turbós V8-asa „csak” 540 lóerőt ad le, és szimplán hátul hajt. Autóskártyában tehát masszívan vesztene, a való életben viszont 412 kilóval könnyebb az NSX-nél és 439-cel a GT-R-nél, így nála a súly/lóerő arány győzelme. Így képes az egyszerű technika agyonverni bizonyos helyzetekben a csúcsgépeket. Valamint az is minimum érdekes, hogy a papíron nehezebb és 3 lóerővel gyengébb GT-R is megruházza az NSX-et, pedig ára közel fele a Honda újdonságának.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?