Magyar diákok a Shell Eco-marathonon

Három magyar csapat a híres hatékonysági versenyen

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

2017-ben is Londonban gyűltek össze a világ fiatal mérnökei, hogy összevessék autóikat az Eco-marathonon. 3 magyar csapat a rajtrácson.


Második alkalommal tért vissza Londonba a Shell Eco-marathon. Az innovatív technológiákat felvonultató üzemanyag-takarékossági versenyeiről híres esemény minden évben lehetőséget ad a fiatal mérnököknek, hogy teszteljék és összevessék autóikat. Idén összesen 28 ország, 178 középiskolai és egyetemi diákcsapatának autója csap össze május 25-28. között a Queen Elizabeth Olimpiai Parkban, ahol egyébként a Make the Future Live fesztivál betétprogramja lesz az ecofutam.
Magyarországról idén három csapat vesz részt a londoni versenyen: a kecskeméti Kandó Kálmán Szakközépiskola diákjai mellett a Széchenyi István Egyetem és a Debreceni Egyetem Műszaki Karának hallgatói készültek a megmérettetésre ultrahatékony járműveikkel. „A Shell Eco-marathon inspirálja és kihívás elé állítja a jövő mérnökeit, akik egész évben új ötletekkel és fejlesztésekkel kísérleteznek, amelyekkel választ adhatnak a jövő energetikai kihívásaira. Ezért külön öröm, hogy idén ismét három magyar csapat vesz részt a versenyen, akik előremozdíthatják ezeket a törekvéseket” - mondta Juhász Péter, a Shell Hungary Zrt. magyarországi értékesítési vezetője.
Hirdetés

A győri SZEnergy Team idén 10. alkalommal vesz részt a versenyen, mára saját, akár 80 paramétert megfigyelő telemetriai rendszert fejlesztettek, hogy a pályához hangolhassák a motort és az akkumulátorpakkot. A kecskeméti Kandó Electric idén biztonságtechnikai fejlesztésével hozná el a különdíjat. „A mi fejlesztésünk a pilóta életfunkcióit monitorozza, rosszullét esetén lefékezi és leállítja az autót, miközben jelez a pályafelügyelőnek” – magyarázta el Mészáros Károly, a csapat vezető oktatója. A debreceni DE MK TEAM tavaly a 30. helyen zárt, idén már új motorral és elektronikai vezérléssel készültek.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?