Berger is imádta a Nagy Futamot

Hazánk legjobb pilótái "megbüntették" Budapestet - Nagy Futam IV.

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A főváros lakossága végre igazán meghalhatta a "természet hangját". Budapest zengett az ordító motorok morajától, és ez sokaknak bejött.


Örök vita Budapesten, hogy miért kell hangoskodni egy pihenőnapon, hagyni kéne pihenni a népet. A másik oldalról pedig miért ne lehetne egy ünnepnapon szórakozni és elengedni azt az évi pár napot, amikor hangoskodnak. Ez egy olyan örök megoldatlan vita lesz, mint a repterek és versenypályák mellett élők panaszkodása. Azonban a Nagy Futam és ezzel együtt május 1. is a technikai sportok ünnepévé nőtte ki magát, és ezt az MNASZ elnöke, Oláh Gyárfás is kiemelte. Idén is több százezren álltak a drótkerítések mellett, hogy megtekintsék az egyedi versenyautókat, gépcsodákat és persze kedvenc versenyzőiket. A hazai motorsport-világ legmeghatározóbb alakjai közül választották ki most is a pilótákat, és odafigyeltek, hogy minden szakág képviselje magát.
Az esemény sztárvendége a korábbi Formula–1-es legenda, Gerhard Berger volt, aki egy klasszikus F1-es autóval, egy BRM-mel bemutatózott. Az 1972-es szezonban induló formula autót egy 3,0 literes V12-es hajtotta, és csupán két darab készült belőle. Az itt bemutatkozó volt a második. „Mindig nagy élmény Budapestre jönni, már versenyzőként is szerettem. Akkoriban az volt a futam különlegessége, hogy először jöhettünk a vasfüggöny mögé, amikor pedig megérkeztünk, akkora szeretet és érdeklődés fogadott minket, hogy az egyszerűen elképesztő. Attól a pillanattól fogva imádtam a magyar futamot, sok volt a szurkolóm is, igaz, talán többen ismertek a diszkóból, mint a pályáról. De a viccet félretéve, az említett élményeknek köszönhetően, amikor hívtak, szívesen jöttem vissza, és nagyon élveztem az egész Nagy Futamot, jó volt látni, hogy milyen sokan eljöttek, és hogy mennyire szeretik itt az autósportot.” – viccelődött Gerhard Berger, aki egész nap vérbeli profi módjára autózott, és úgy is nyilatkozott.
Csakúgy, mint a DTM gyári pilótái, Miguel Molina (Audi), Lucas Auer (Mercedes) és Martin Tomczyk (BMW), akik megalapozták a német túraautó bajnokság szeptemberi visszatérését a Hungaroringre.
Berger egyébként később csatlakozott Karl Wendlingerhez és Patrick Friesacherhez, egy-egy Nascar-gép volánja mögött. A hangjuk félelmetes volt, minden évben a közönség nagy kedvencei, és erre a rózsaszín, kék és fehér gumifüst is csak rátett. Drifteseink is tettek a hangulatért, kék, piros és sárga gumifüst is előkerült. Jót nevettünk Ámon Olivérrel, mikor kiderült, hogy az ő autója az egyik legerősebb az összes kiállított gép közül. 630 lóerejével még az Audi R8 LMS-nél is jobb adatokat hozott, de azért a Nascar technikák 650 lóereje győzött.
A délutáni programban a repülőgépek játszották a főszerepet. Műrepülő világbajnokunk, Besenyei Péter alapozta meg a hangulatot, utána jött a Red Bull flottája, a Flying Bulls és végül a csúcs. Magyarország diszkont légitársasága, a Wizz Air legújabb típusával, egy Airbus A321-essel, abból is a legfrissebb darabbal húzott át a Duna medre felett. A budai dombokat ellepték a repülőgépfotósok. Reméljük, minden évben tartják majd ezt a csodálatos hagyományt, és láthatunk nagygépes áthúzást Budapest felett. Guinness-rekord kísérlet nélkül sem telhetett el a nap. Veres Zoltán műrepülő világbajnok két dél-afrikai társa, Jason Beamish és Larry kötelékben repült át a Lánchíd alatt. Eddig csak kettes kötelékben repült át Veres Zoli és Besenyei Péter, most azonban hárman voltak, ezzel pedig rekord született. Még akkor is, ha volt egy kis - egyelőre tisztázatlan - malőr.
Hirdetés

Attól eltekintve, hogy egyetlen egykori magyar F1 pilótánk, Baumgartner Zsolti most sem tudta elfordítani a Formula Renault 3.5-öst, és többször lefulladt, illetve attól eltekintve, hogy a légibemutató alatt vízbe ért a Lánchíd alatt egy gép, mondhatni problémamentesen zárult a negyedik Nagy Futam. Egyetlen baleset azonban mégis volt. Tavalyelőtt Porschéval vittek el egy kordont, ami mögött nézők álltak, tavaly Radír driftelt türelmetlenül mindenen keresztül, idén pedig a programok végén lévő VIP taxiztatáskor ért hozzá a kordonhoz egy Ferrari 458 Challenge szárnya. Volt ijedtség rendesen, de látható volt, hogy nem igazán uralták a Ferrarikat. A kordon megütött öt nézőt, hármat közülük biztonsági vizsgálatra kórházba szállítottak, de mindhárman csak könnyebb sérüléseket szenvedtek.
Az Index.hu-n ezt a videót osztották meg az esetről:
A vízbe érő műrepülőről pedig már feltöltötték a GoPro-s felvételeket is:
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?