Így trollkodja szét a Rambo Lambo a szuperautó találkozót

Hogy tud egy Lamborghini idegen lenni a Lamborghinik közt? Úgy, ha terepjárónak öltözik

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Szuperautós rendezvényen nem illik mással megjelenni, csakis valamely márka egzotikus sportautójával. Hát, végül is a legtöbb igaz a Lamborghini LM002-re is, de elég furcsán mutat.

Egy olasz szuperautóknak rendezett felvonuláson nem lőhetünk nagyon mellé, ha betippeljük, milyen autókkal fogunk találkozni. Lamborghinik, Ferrarik, Aventador, Gallardo, Murcielago, meg persze a lovacskás márka őrülten finom szerkezetei. Egy hollandiai rendezvényen nem csak találkozót, felvonulást is szerveztek az olasz sportkocsiknak, méghozzá egy versenypályán. Csapatás nem volt, bár az lehetséges, hogy kevésbé ártott volna a V10, V12-es motorral szerelt vasaknak. Ám volt ott valami, ami elképesztően kilógott a sorból, pedig Lamborghini embléma feszít rajta és V12-es motor benne, így végül is helyén van a dolog.

Hirdetés
A Lamborghini LM002 elképesztően idegen a lapos sportkocsik között, némelyik át is férne alatta, kis túlzással. A Lamborghini különös próbálkozása még a ’80-as évekből érkezett, ez volt a Countach korszaka, mégis miért született akkor meg a Rambo Lambónak is csúfolt terepjáró? Valamiért úgy gondolták az olaszok, hogy ezzel majd indulhatnak az amerikai hadsereg jármű-beszerzésén, ekkor indult a GM is a Hummer H1-gyel. Borítékolható volt, hogy nem a V12-es benzines, 456 lóerős motorral szerelt monstrumot választják majd. A Lamborghini viszont a vereség után is próbálkozott vele, így röpke 328 darabot le is gyártott belőle utcára. Őrületes a teljesítménye, mellette viszont 2,7 tonnát nyom, így gyorsulása százra nem jobb, mint egy jobbfajta mai kisautóé, 8,5 másodperc. A Lamborghini nem adta fel a SUV terveket, hamarosan érkezik az Urus, ami terepjáró képességben valószínűleg sehol nem lesz az LM002-höz képest, de nagy valószínűséggel divatosabb lesz nála.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 17:53
    Permalink

    Ebben semmi komoly trollkodás nincs. Személyes kedvencem az volt, amikor a Lamborghininek szentelt brugge-i Autoretro díszstandján ott parkolt egy gyönyörűen felújított oldtimer traktor Lamborghini felirattal ([url]http://autossagok.blog.hu/2016/02/05/autoretro[/url]). A traktor ellopta a show-t olyan ritkaságoktól, mint a Countach alá szánt Jalpa, vagy a versenyre felkészített Diablo. Aki aznap reggel úgy gondolta hogy egy Gallardóval körültette forog a világ alaposan benézte aznap 🙂

Vélemény, hozzászólás?