Túl jó vagy, szakítanunk kell! Vagy mégsem?

Imádom, de nem a mi autónk a Toyota Prius - most nem

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Fájdalmas, de be kellett lássam: hiába remek autó a Toyota Prius, nem ránk szabták. Nem autózunk mi ehhez eleget. Könnyes szemmel búcsúzunk - talán.


Első gyermekem megszületése és az akkori autónkról cikkírás után be kellett lássam: kegyetlenül kinőttük a Chevrolet Sparkot, mennie kellett. Mellékszál, hogy azóta szerencsétlennek elromolhatott a kilométerórája...
Kacérkodtam, hogy Toyota Priust veszek, de akkoriban még 8000 euró körül jártak az elfogadható Prius II-esek. Végül Renault Grand Scénic lett a családi autó. Az ár és az ülőhelyek száma miatt. Míg egy Priusba két gyerekülés közé lehetetlen bárkit is beültetni, a Scénic esetén ez nem gond. A mi Grandunk ráadásul hétüléses, ami évente néhányszor jól jön. Aztán másfél évvel később, már két gyerek mellett beláttuk: feleségemnek biztonságosabb automataváltósat vezetnie, és bizony sokszor jól jönne, ha autózhatna, mert a manuális Scénicet egy próbán túl nem is vezette. Felvetődött a Scénic III 1.5 dCi EDC-re váltás, de annak felára nagyjából annyi lett volna, mint amennyiért Toyota Priust is találtam (hasonló állapotú azóta sincs olyan áron). Lecsaptam rá.
A szokásom szerint látatlanul, rizikóval, ezért jó áron megvett autó belterében egy-két műanyagot kellett kozmetikázni, kellett neki a kötelező kárpittisztítás, jól jött egy polírozás, de amúgy még az olajcseréjében is volt 3500 km spét. A motorolajjal együtt persze lecseréltettem a csak 160 ezer kilométerenként ajánlott hajtóműolajat, kapott új fékfolyadékot, megszüntettem csomagterének beázását, életet leheltem az elázott tolatóradarjába, befoltoztattam és lefújattam a rendszám miatt korábban megfúrt csomagtérajtaját. Meg persze a lopásgátlásra is költöttem. Kapott továbbá futóműállítást és téli gumiszettet is a Prius, utóbbiban talán 2-3 ezer kilométer lehet.
Nem használjuk sokat, pedig imádjuk. Sok újdonságot nem tudok róla elmondani, hiszen használttesztben már megénekeltem a legfőbb tapasztalatokat. Csendesen teszi a dolgát, remek hibrid, hosszabb távokon (a bemelegedési cikluson, azaz az első 5-10 perces üzemen túl bármikor) 5 liter alatt fogyaszt. Csak belvárosi emberként jellemzően olyan rövideket megyünk vele, hogy most például 6,8 l/100 km az aktuális átlaga. Igaz, utoljára január 2-án tankoltunk bele, és még mindig félig van a tankja, pedig januárban átlagon felül hajtottam. De akkor is fáj a viszonylag magas fogyasztás. Pláne úgy, hogy közben tudom, ez az autó sokkalta jobbra is képes. Be kell látni: a Prius nem 2 kilométeres utakhoz való. Márpedig sokszor megyünk ilyeneket.
Minek autózunk 2 kilométereket? Mert 2 gyerekkel, reggel a bölcsődébe, óvodába bizony nem olyan egyszerű ezt a távot lesétálni, mint amilyennek a táv alapján ígérkezik. Pláne nem esőben. De talán még lennénk is annyira szívtelenek a Toyota remek hibridrendszerével, leginkább Atkinson ciklusú motorjával, talán még a világgal szemben is, hogy ha nem lennének közben parkolási problémáink is, akkor bizony nyüstölnénk a Priust a még számára is rövid távokkal. De bizony parkolni sem mindenhol egyszerű. Saját kerületünkben megoldás a lakossági várakozási engedély, nagy királyság is, hogy reggel az ovinál, bölcsinél nem kell rohanni, de máshol nem ilyen egyszerű a helyzet. Feleségem pedig időközben visszament dolgozni, pontosabban visszament volna, ha visszavették volna, de két gyermek vállalása közben megszűnt a pozíciója, új helyen talált munkát. Közelebb, de a parkolás fizetős ott. Persze lenne egy kicsit odébb ingyenesen is, de olyan távolságban, hogy akkor már érdemesebb villamossal járnia. Ami persze nem mindig kényelmes, a gyerekekkel hazafelé az oviból, bölcsiből több gyaloglást igényel, a busz ritkán jár, zsúfolt, esőben extra szívás, közben a Prius otthon parkol, vagy én hajtom. Tehát hiába ez a "feleségem autója", ő alig többet használja, mint a Scénicet, amit pont semennyit.
Hirdetés
Ez így nem megoldás, hiába remek autó a Prius, be kellett látni, nem nekünk való, a nagyobb utazásokhoz még most (amikor babakocsit például már ritkán viszünk magunkkal) sem mindig elég tágas, leginkább a független hátsó üléseket hiányoljuk belőle. Fel kellett töltsem a Használtautóra (ha valakit érdekel, Priusra szűrve biztosan megtalálja). Nyilván nem sürgős az eladása, nyilván nem szeretnék bukni rajta. Ezért annyi az ára, amennyi. Úgy néz ki, lesz egyébként utódja, amiről elöljáróban csak annyit árulnék el, hogy zöld rendszámmal ugyebár ingyenes a parkolás, a villanyautónak pedig a rövid távok sem fájnak, meg a használójának sem. Modellt egyelőre nem árulok el, legyen elég annyi, volt nemrégiben villanyautó, illetve zöld rendszámos körképünk, én pedig nyilván a legolcsóbb, de már tűrhető megoldást keresem. És még azt is elárulom, olyan jó társ a Prius, hogy azért azon el-elgondolkodom, hogy mégis inkább ez maradjon, ne a manuális váltós, dízel Scénic, ami bár szintén remek autó, iszonyatosan tágas, de bárdolatlanabb üzemű. Majd a sors, azaz az eladhatóság eldönti a kérdést, egyelőre csak a Priust kelletem.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 08:23
    Permalink

    Ki kell ábrándítsalak, sehányszor. Mivel nem tudom hogy hol pihen az autó, ezért valószínűsítettem, hogy rá tudja dugni a motorfűtés csatlakozóját. Ha nem, akkor sem történt semmi gond, mivel nem fogja eladni.

    Ha tudsz olvasni, kettővel lejjebb valaki UPS beépítésével (segítek, szünetmentes táppal) oldotta meg a fűtést.

    Nem, ne válaszolj, köszi.

  • 2017.10.28. at 08:23
    Permalink

    Dízelesekk kerregtetnek mindig lámpánál, aztán nézhetik a hátulját. Igen, elő szokott fordulni, és nem, nem V8 dízelesek. Azok valahogy nyugodtabbak, mint az átlag.

  • 2017.10.28. at 08:23
    Permalink

    Ha valakinek gondot okoz a biztonságos vezetés manuális váltóval,akkor gyaníthatóan a vezetés okoz neki gondot,mint olyan,és nem a váltó kezelése.
    Az aut váltós autóknál is be kell rögzülnie pár dolognak a biztonságos vezetéshez,amikre ugyanúgy oda kell fogyelni közlekedés közben!
    Két gyerekemmel én biztosan nem engedném nejemet vezetni ha ezt tapasztalnám,mert az életük,egészségük többet ér mint az önérzetünk.
    Mondom ezt úgy hogy,friss jogsival cipeltünk gyereket mindenhova,de szerencsére feleségemre is az jellemző hogy bármit elvezet probléma nélkül.Vezetett kormányváltós kistehert,nagy lóerős benzinest,vagy épp öreg tötymörgős automatát látható probléma nélkül.De azt hiszem inkább ez a normális,ha már jogsija van.

    ui:A gyorsulásos részen jót röhögtem! Köszi!!!

  • 2017.10.28. at 08:23
    Permalink

    “Azért halkan megjegyzem, lámpától indulva 50-ig nincs sok ellenfél ”
    Ez olyan tipikus Priusos szöveg, mondhatnám hogy önámítás, a volt kollégám ugyanezt mondta 15 éve a Wartburg 353W-jéről, csak nála 60 km/h volt a határ 🙂
    Szóval valószínűbb hogy senki sem lát benne ellenfelet ezért a meglepetés erejével lehet vele legyőzni az E63 AMG-t

  • 2017.10.28. at 08:23
    Permalink

    Köszönöm a segítő tanácsot! Ha nagyon kell, tud vezetni manuális váltósat, viszont biztosabban megy automatával. A fő probléma egyébként az, hogy nagyon jól jönne számára a zöld rendszám adta ingyenes parkolás. A hétköznapokra, városi használatra pedig én is a hibridet és a kuplungmentes kényelmet preferálom, úgy gondolom, hogy ez nagyobb előny lesz, mint az évi néhány úton a tágasabb utastér lenne.

  • 2017.10.28. at 08:23
    Permalink

    Szerintem a leglogikusabb döntés az lenne kedves Mátyás, hogyha megtanítaná a feleségét vezetni. Akkor nem kellene megválniuk egy már amúgy meglévő ismert előéletű és bevált típustól,s a kedves nejének is bizonyára nagy élmény lenne az ismeretei bővülése.

  • 2017.10.28. at 08:23
    Permalink

    És szerinted ez kit érdekel? Átlagosan 2 km-eket mész vele? Ha nem, akkor mi értelme volt behányni a számaidat azon kívül hogy bizonyítsd hogy a legalapvetőbb dolgokkal sem vagy tisztában?

  • 2017.10.28. at 08:23
    Permalink

    Hatarozott vagy,de megertem nem konnyu.
    De ez igy jobb dontesnek latszik,de a feleseged hogy-hogy nem tudja vezetni?
    A masik hogy valamilyen elomelegitott nem tudtok bele rakni?
    220v-os vagy 12v-osat?Ezek ara otthon mar egesz megfizetheto,programozhatoak.A 220v-os is talan 1ora alatt
    kelloen felmelegiti,a 12v-os picit tovabb tart es nem olyan hatasos viszont a semminel tobbet er(nekem ilyen van).
    Itt kint egy magyar srac Tranzitjaban 220v-os volt es o szunetmentes taprol uzemeltette mert utcan allt.
    Este berakta idozitovel reggel kivette a lemerult tapot bevitte tolteni este vissza 🙂
    Tudom nem erre talaltak ki de ha jol emlekszem valami tuti volt neki ami 1orat vigan kibirt vagy tobbet is…

  • 2017.10.28. at 08:24
    Permalink

    Update: józanul végiggondolva többet ér az, ha a feleségem mindkét autónkat tudja vezetni, mint az, hogy időnként 5-7 fővel is tudunk egy autóban utazni. Szóval a Prius marad, a Scénic megy. Könnyek így vannak, de ez a logikusabb döntés.

  • 2017.10.28. at 08:24
    Permalink

    Azt gondolom, egy meg nem értett zseni ez az autó egyelőre itthon. A dízel-dominancia árnyékában próbál érvényesülni, egy szokatlan formavilággal, még szokatlanabb hajtásrendszerrel, ami miatt inkább csak távolról méregeti az emberek többsége, mintha egy csodabogár lenne – legtöbbükben fel sem merül, hogy ilyet vegyenek. Sokan az alap japán autóktól is tartanak az alkatrészárak miatt, a hibridektől a bonyolultságuk miatt még jobban…Némi ébredezés tapasztalható ugyan, mert azért terjed a híre, de még hosszú idő lesz, mire itt is rájönnek, hogy jó alternatívát kínál egy Prius.

  • 2017.10.28. at 08:24
    Permalink

    Arra akartam utalni, hogy inkább a környezettudatos vezetők számára jó választás, mint a sebesség szerelmeseié. Ettől függetlenül nyilvánvaló, hogy a lámpánál jól meg tud indulni és egész tűrhető menetteljesítményeket is kínál, de az autó imidzse nem késztet arra, hogy sportosan használjam(erre hoztam fel az “átszellemülést”). Bár azért előfordul, hogy tuningolják:

    [url]http://www.vezess.hu/vezetunk/toyota-prius-tuning-nem-vicc/52658/[/url]

  • 2017.10.28. at 08:24
    Permalink

    Azért halkan megjegyzem, lámpától indulva 50-ig nincs sok ellenfél a villanymotor azonnali nyomatéka miatt. A 11,9 másodperces 0-100-as érték se rossz. Apropó, az árát is úgy kell nézni, hogy ez egy elfogadható dinamikájú, rizikómentes e-CVT váltós, normális távokon nagyon takarékos, 4 főnek nagyon tágas autó.

  • 2017.10.28. at 08:24
    Permalink

    “…eddig is alapvetően takarékosan közlekedő voltam…”

    Neked akkor nagy változást nem hozott, hisz alapvetően ilyen szemléletű vagy.

    Van a Förtelmes főnökök c. filmben az a jelenet, mikor a két fickó a betörés után elmenekül egy Prius-szal, átszáguldanak a piroson, a rendőr elkapja őket, mennek az örsre. Kihallgatás:

    “Uram, megérdezhetem, miért száguldozott az éjszaka közepén?” “Autóversenyző vagyok.” “Egy Priussal?” “Nem szoktam nyerni…”:)))

    Ez is mutatja, hogy a Prius és a tempós vezetés nem említhető egy lapon.

  • 2017.10.28. at 08:24
    Permalink

    “Egy bizonyos fajta átszellemülést szerintem elő kell, hogy idézzen egy ilyen autó.”
    Múlt héten kölcsönkaptam egy Prius III-at, s noha eddig is alapvetően takarékosan közlekedő voltam, hamar megtanultam a priusos trükköket. Nem átszellemülésnek nevezném, hozzászokás a képességeinek beosztásához.
    520 vegyes km átlaga 4.3 lett, pedig tényleg takarékosra vettem a figurát 🙂

  • 2017.10.28. at 08:24
    Permalink

    Vilagos 🙂

    Varom a kovetkezo cikket. Foleg,hogy nem sok autos publiciszta tart nap hasznalatban villanyautot! Mindig az a legizgalmasabb,amikor hosszabb hasznalat utan szuletett irasokat lehet olvasni

  • 2017.10.28. at 08:24
    Permalink

    2km-es távokra nem éppen ideális a dízel. Van, ahol a hibrid éri meg, nekik ezek szerin az sem. A fogyasztással vissza lehet hozni az árát, bár ha csak naponta kétszer csak az oviig menek vele, akkor nem egyhamar…

  • 2017.10.28. at 08:24
    Permalink

    Értem én a felvetéseket, egyet is értek részint velük, de vannak vetületek, amik árnyalják a kérdést. Most nem is bonyolítanám tovább a történetet, majd a következő cikkben!

  • 2017.10.28. at 08:24
    Permalink

    Hat,en ennyiert harmad ennyi futasu dizel autot vettem,szervizkonyvvel,igazolt futastelkesitmemnyel.teli nyari kulom felnin,stb. Ami 4 evvel fiatalabb.

    Ha a hibridek meg mindig ilyen dragak,akkor lehet nem lesz hibridem egy jo darabig…

    Viszont ilyen hasznalatra tenyleg a villany a legjobb. Leaf lesz a dologbol,netan egy jo kis kia soul ev? Jo autok,az arukat leszamitva persze

  • 2017.10.28. at 08:24
    Permalink

    Ez a szűk kínálat – nagy szórás árban máshol is előjön.
    Nagyon sokat kell utánaolvasni a típusnak, mire kell figyelni, stb. akkor sok mókolást ki lehet szúrni.
    Annak ideén, amikor a Prius III-ast kerestük, a hirdetések több, mint fele kiesett, mert ránézésre amerikai piacos volt az autó. Édekes módon ezek adták a szórás két végletét…

  • 2017.10.28. at 08:24
    Permalink

    Nincs megoldás arra, hogy elektromos motorfűtést kapjon az autó? Meleg motorral szinte azonnal 5-6 liter maradna a fogyasztás.

    Tudom, akkor már egyszerűbb az elektromos autó, legalább lesz miről cikket írni 😉

  • 2017.10.28. at 08:24
    Permalink

    Minden világos volt már az elejétől fogva is, csak azt szerettem volna finoman érzékeltetni, hogy ha hidegen 10 litert fogyaszt az autó, akkor egy sima, fele ennyibe sem kerülő szívó benzinest is vehettek volna.

  • 2017.10.28. at 08:24
    Permalink

    Te reálisnak érzed a kért összeget vagy csak összeadogattad az általad ráfordított pénzt?

    Nem célom becsmérelni az autódat még mielőtt, csak kiváncsi vagyok, mennyi a valódi értéke egy 11 éves, 200e-t futott hibrydnek, mert elég nagy a szórás, cserébe a kinálat is szűk. Így nehéz reálisan látni vajon mennyit érhet.

    Ha a többi, hasonló évjáratú, futású, felszereltésgű, fogyasztású autót nézem, akkor ha tippelhetek, van egy 50%-s felár. Vagy tévedek?

  • 2017.10.28. at 08:24
    Permalink

    Gyalog vagy bicaj nem mindig megvalósítható, pl. ha árutkell kivinni…
    Tényleg villanyos lenn jó, töltés is megoldható lenne, de árban még nem volt olyan, ami passzolt volna (még céges autónak sem).

  • 2017.10.28. at 08:24
    Permalink

    Tisztelt Mátyás!
    Végigolvasva a cikket a kifogásai egy része igen nehezen érthető.
    A Prius nem szereti a 2-3 km-es utakat és ezért jobban fogyaszt…..de könyörgöm a 6,8 liter városban az sok egy ekkora kocsitól? Szerintem nem.
    A dízel Scenic olajkályha jobban bemelegszik ilyen távon? Aligha hiszem:-)
    Ez a Toyota pár kilométert tisztán villanymotorral is elmegy,vagy rosszul tudom?
    Ha mondjuk 1.6-os benzines lenne a Scenic még érteném a dolgot,de így?
    Végül is az Ön döntése,de szerintem gondolja át….,a Prius sokkal felhasználóbarátabb,zöldebb,minőségibb.

  • 2017.10.28. at 08:24
    Permalink

    Rövid utakon semmilyen belső égésű motor nem jár el 6 liter üzemanyagból Lehet az csodadízel, ha csak rövid utakat megyünk vele simán bekap 8-10 litert, vagy még többet. Ha esetleg részecskeszűrős, az ilyen használattal jó ha 8-10.000 km-t kibír. Benzinesnél sem melegszik a katalizátor be 1 km alatt. A Priusokban az az újdonság, hogy a vízpumpát nem a vezérlés hajtja, hanem elektromos. Tudja gyorsabban-lassabban forgatni, így hatékonyabban szabályozható a bemelegedés, hűtés. Én kint tárolom, a téli viszonyok között is 1-2 perc alatt üzemmeleg, nyáron szinte azonnal. A Prius III-ban van egy hőcserélő ami a katalizátort is előfűti ha a motor bemelegedett. Így annak a károsanyag kibocsátása bemelegedés után nem sokkal a lehető legalacsonyabb. Csak rövid távokra azonban ez sem jó! Oda gyalog vagy bicikli. Ez van 🙂 .

  • 2017.10.28. at 08:24
    Permalink

    Meg kell nézni azokat, hogy milyenek. Itt azért értékelendő a valóban vezetett, számlákkal igazolt szervizkönyv, az újszerű téli gumi és a komoly lopásvédelem is. Alapvetően azt mondom, hogy meg kell nézni többet is, úgy érdemes választani – általános szabály.

  • 2017.10.28. at 08:24
    Permalink

    A Prius fogyasztása nagyon jól követhető a fogyasztási diagramján. A bemelegedési fázis első 5 percében még 10 liter körüli a fogyasztás, a második felében 7 liter körüli, utána meleg a motor, a fogyasztás bemegy hajszálnyit 5 l/100 km alá. A feleségem viszont csakis bemelegedési fázisokban jár, én szoktam valamivel hosszabb távokat is menni az autóval, ezért 6,8 l/100 km az aktuális étvágy.

  • 2017.10.28. at 08:24
    Permalink

    Egyáltalán nem durva, leírta, hogy ha bemelegedne a motor, nem 6,8, hanem 5 körül lenne a városi fogyasztása. De nem melegszik be. Gondolom nem 1 km-t mész a céges dízellel, aztán negyed óra múlva mégegyet, aztán kihűl a motor, és kezded előlről.

  • 2017.10.28. at 08:24
    Permalink

    Hm, érdekes, hogy apám 2-8 km közötti távokon használja a Prius III-at, mégsem megy 6 fölé a fogyasztása (igaz, alá sem nagyon). Pedig abban nagyobb benzinmotor van – vagy éppen ezért?

    A szűkösség az új generációban is megvan, a tér valamivel nagyobb, de nem igazi utazóautó, annak én is a Scenicet tartanám meg.

  • 2017.10.28. at 08:24
    Permalink

    Fogyasztás viszont durva. Nekem a gázos 1.6 8v 70kW motorú Xsara Picasso eszik tiszta városban 10 alatt gázból, ha dugóban araszolgatok vagy pörgetem a klímát. Ha odafigyelek, 9 alatt is eljárok vele. A céges diesellel járok 6 liter körül városban, ha figyelek rá, ha nem, akkor inkább 7.

  • 2017.10.28. at 08:24
    Permalink

    2.1M irányáron vajon reális ez az összeg? Nem tudom, csak kérdezem. Hasonló árban, hasonló évjáratban találni olcsóbbat is, persze vagy elhiszi az ember vagy nem az adott futást.

  • 2017.10.28. at 08:24
    Permalink

    Szeretem magam abban a hitben “dédelgetni”, hogy az ilyen autók tulajdonosai számára fontos szempont a környezettudatos autózás. Persze nem biztos, hogy így van, de ez a Prius-birtoklás velejárója kéne, hogy legyen. Egy bizonyos fajta átszellemülést szerintem elő kell, hogy idézzen egy ilyen autó.

    Egy észrevétel általánosságban a Toyotákról: a Prius az az autó, aminél idegesítő részletként szokták felhozni az ún. “bégetést” menet közben. Winkler Róbert a Toyota 4Runner-jét “Tehénnek” hívja…Talán a legtöbb állatos asszociációt a Toyota márka ébreszti az emberben.:)

    Az már csak hab a tortán, hogy a képen lévő Prius rendszáma “MUU”:)

  • 2017.10.28. at 08:24
    Permalink

    2 km és az alatti utakra a villanymotor valóban jobb választás. Azonban ha típus erőátviteli egységet is tartalmaz abban van kenőanyag. Az hideg időben ledermed és 2 km alatt bizonyosan nem melegszik fel, ez tehát meggondolandó. Sok sikert az eladáshoz!

Vélemény, hozzászólás?