Végre vezetés közben is recskázhat a sofőr

Infiniti Q50: minek a sofőr?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Adaptív tempomat és sávtartó automatika kell, sofőr már nem is igen - mutatja ez a videó az Infiniti Q50 fejlett technológiáját dicsérve.


Ott van a bő Év Autója 2015 listán, itthon tavaly ősszel mutatkozott be, ő a Q50, az Infiniti középkategóriás alternatívája azok számára, akik ráuntak a német prémiumtrióra. Sokat még persze se nálunk, se másutt nem adtak el belőle, minden szempontból nehéz ügy verni egy A4-es Audit, 3-as BMW-t vagy C-osztályos Mercedest.
Hirdetés


Persze az alábbi videóban látottakra-mutatottakra sem egyedül az Infiniti képes, de ez mellékes. A sztori az, hogy az adaptív tempomat és a sávtartó automatika révén kvázi fölösleges a sofőr, a Q50 maga gyorsít-fékez-kanyarodik, s teszi mindezt olyan ügyesen, hogy az ember akár hátra is mászhat. Vagy - ahogy egy YouTube-kommentelő fogalmaz - végre (...) vezetés közben is recskázhat. Nos, autóban utóbbit és a hátramászást sem igen javasolnánk, sőt, tessék csak a kormányra markolni, az tán biztonságosabb.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 04:43
    Permalink

    Jó a cím! 🙂
    Ez hogyan egyeztethető össze Hollóssy kolléga érzékeny lelkével, akinél a kurva szó már kiveri a biztosítékot? Gondolom jól szóvá tette. Úgy lenne fair.
    :-DDD

Vélemény, hozzászólás?