„A WTCC és az F1 sem hoz lázba” – interjú Mattias Ekströmmel

Interjú a kétszeres DTM-bajnok svéd pilótával

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Bölcs, néha cinikus, de mindig azt mondja, amit gondol. Egyszerre tud sikeres lenni két teljesen más bajnokságban. Mattias Ekströmöt kérdeztük.


Mattias Ekström neve mára egy lett a DTM-mel és legfőképp az Audival. Az 1978-as születésű svéd pilóta egy Falun nevű településen született, édesapja rallycross versenyző volt. 1999 óta az Audi hivatalos pilótája, a márkának 2004-ben és 2007-ben is DTM bajnoki címet hozott, jelenleg pedig jó esélye van a rallycross világbajnoki címre, hiszen vezeti a tabellát. Nagyon jól látja az autósport világát és ez annak köszönhető, hogy több teljesen különböző szakágban is sikeres tud lenni, ráadásul csapatfőnökként is tevékenykedik. Gondokolása, személyisége példamutató. Érdemes elgondolkozni azon, ahogy az autósporthoz és az élethez viszonyul. Egy szerencsétlenebb versenye után kérdeztük a svéd pilótát, hiszen a hungaroringi első futamon kiforgatták már a második kanyarban. Enyhe cinikussággal, de jókedvűen vallott a kétszeres DTM-bajnok. A jövő latolgatása után kitértünk a gyorsasági hanyatlására is, és természetesen a személyes kérdések sem maradhattak el. Mindenre kendőzetlen őszinteséggel válaszolt, ahogy megszokhattuk tőle.
Jövőre is marad a rallycross-DTM felállás egyszerre?
Elsősorban a jelenlegi szezon befejezésére koncentrálunk, hiszen az Audi egyelőre nem jelentette be a jövő évi DTM-felállását. Ugyanez a helyzet a rallycross csapattal, még nincs tervben semmi konkrét. Ki szeretnénk hozni a legjobbat a mostani szezonból és később meglátjuk.
Az évadzáró DTM futam pont egybeesik a Rallycross Világbajnokság esteringi futamával. Az Audi úgy döntött, hogy elenged téged a rallycross futamra, hiszen vezeted a tabellát. Nehéz volt őket meggyőzni?
Nem kellett meggyőznöm senkit. Év elején eldöntöttük, hogy a DTM elsőbbséget élvez, de úgy alakult, hogy vezetek a rallycross összetett pontállásában. Rákérdeztem, ők pedig ezt a döntést hozták. Nem kellett ülnöm és könyörögnöm, hogy mama-papa kérlek, hadd menjek. Profi emberek, értenek ahhoz, amit csinálnak, és ők most úgy döntöttek, ez a jobb döntés az Audi szempontjából is.
Rengeteg skandináv pilóta van a rallycross világában, így a világbajnokságon is. Szerinted mi állhat a sikerük mögött?
Úgy gondolom, a rallycrossban mindig szükség lesz néhány nemzetközi pilótára, de az is biztos, hogy egyedi és nehéz sportág. Erős autók, az aszfalt és a murva folyamatos váltakozása és különleges szabályrendszer jellemzi. Szerintem azért nincs sok nemzetközi pilóta, mert kevés országban híres a rallycross. Nálunk északon sok tehetséges pilóta nevelődik és folyamatosan fejlődik a sport. Ellenben például Németországban alig ismerik, de úgy tudom, Magyarországon van egy nagyszerű pálya, most nem ugrik be a neve. Azt is hozzáteszem, hogy a rallycross jelen formájában nem versenghet a DTM-mel. Úgy értem, rengeteg versenypálya épül a gyorsaságihoz, akár milliárdokból, de a rallycross még mindig egy alsóbb szinten említhető. Azonban az embereket érdekli és így a közösségi médiát is, hiszen rövidek a versenyek és könnyű promótálni. A másik fontos dolog, hogy

szerintem több oldalról kell megtapasztalnod az autósportot, hogy jó rallycross pilóta legyél.

Gyorsaságiban elég azt a bizonyos szakágat tudni, ám gyorsasági pilótaként például nem tudsz sikeres lenni a rallycrossban. Egy kis ralinak is bele kell vegyülnie a dologba, és így lesz tökéletes a kombináció.
Két teljesen különböző szakágról van szó. Hogy sikerül átállni, váltani a kettő között?
Teljesen más a kettő. Akkora a különbség, mintha annak a bérelt autónak a vezetési stílusával hasonlítanánk össze a DTM autó vezethetőségét, amivel a pályára érkeztünk. Quattro a hátsó kerék ellen és komoly leszorítóerő, a szinte nulla leszorítóerővel szemben. A nagyon puha gumiktól a legkeményebb keverékig. Olyan nagy a különbség, hogy nem lehet őket összehasonlítani. Számomra nem kell átváltani a kettő között, hiszen annyira más történet a kettő.
Melyik áll közelebb a szívedhez? Rallycross vagy DTM?
Már a harmadik szezont csinálom a rallycrossban és a paddockjában nőttem fel, szóval a szívem egy része ezé. A DTM-et 15 éve csinálom, így ez is közel áll a szívemhez. Egyébként így vagyok az autósporttal általánosságban, de ezek amik a legközelebb állnak a szívemhez. Dönteni köztük nem lenne helyes, de például a Forma-1 egyáltalán nem érdekel.
A jövőben el tudod képzelni magad, mint csapatfőnök?
Mint csapattulajdonos, természetesen. Érdekes számomra és tanulom is a dolgot. Próbálom felépíteni a saját csapatom, ami egy álom volt számomra. Irányítani az álomcsapatom és elérni a céljaim. Egy jó szórakozás is egyben, mert egy teljesen más oldaláról ismered meg az autósportot.
Hogyan tetszik a DTM új versenyformája? Szombaton egy rövidebb futamotok van, boxkiállás nélkül, vasárnap hosszabb verseny, boxkiállással, de ugyanannyi pontért.
Nekem tetszik, hogy két napon is van verseny. A DTM jelenlegi technikáival ez így sokkal jobb, hiszen annyira kiegyensúlyozott lenne a verseny, hogy már-már unalmas lenne.

Valahol mindenképp különbséget kell tenni az autók között,

különben ugyanazzal a tempóval köröznének. Ez a különbség lehet a pilóták között, a gumiválasztásban, az autókban, a boxkiállásban stb.
Szerinted mit kéne változtatni?
Nincs szerencséd, mert nincs sok időm ezen gondolkodni. Szerintem az egész mai autósportnak szüksége lenne valami felrázásra. Ez nem csak a DTM-re igaz, hanem a Forma-1-re vagy a WTCC-re is például. Én is motorsport-őrült vagyok és imádom a gyors autókat, de minden autónak meg kéne ütnie az ingerküszöböt. Nem csak külsőleg, de a pilótaként is. Számomra egy elsőkerekes, 200-250 lóerős autó nem olyan izgalmas, bár tisztelek mindenkit, bármilyen bajnokságban is érezze jól magát. Azonban számomra nem tud álomautó lenni egy WTCC autó.

A világ változik, de a sportunk, az autósport nem változik ugyanolyan gyorsan.

Szerintem többet kellene foglalkozni a rajongókkal, hogy folyamatos legyen a kapcsolat. Több szórakozást kéne nyújtani nekik és jobb minőségű sportot. Ha valami túl álló, túl tiszta, túl steril lesz, akkor unalmassá válik a nézők számára. A szórakoztatás-faktornak magasabbnak kéne lennie. Persze ez személyes vélemény.

Szerinted a rallycross féle irány, helyes irány lenne? Ott már több energiát fordítanak a nézők szórakoztatására, az amerikai rallycross pedig egyenesen mókás.
Szerintem a rallycrossban sok potenciál van, mindig is volt. De fontos észrevenni, hogy egy jó promóterre is szükség lenne, aki befektetőket talál. Nem kevés, hanem sok pénzről beszélek, amit a rajongóknak kell kiélvezni. Például a TV-ben, vagy aktív közösségimédia jelenléttel. Valamint az autógyártóknak is érdekes kell legyél, hogy pénzt fektessenek a sportodba. Nélkülük nehéz a fejlődés, azonban rendezett háttérrel sokkal gyorsabb lehet ez a folyamat. Jelenleg nem sok valódi gyári hátterű csapat van a Rallycross Világbajnokságban, de szerintem legalább 9-10 gyári autóra lenne szükség, hogy jobban felfigyeljenek rá.

A bajnokságban és az autókban rengeteg lehetőség van, de nincsenek 100%-osan kihasználva. Sőt, szerintem 50%-osan se.


Talán a joker kör, ami igazán izgalmassá teszi a rallycrosst. Szerinted ez a túraautózásban is feldobná a versenyt?
Igen, úgy gondolom. Ami nálunk a boxkiállás, az tulajdonképpen a rallycrossban a joker kör. Ezektől lesz fordulatos a verseny, és a nézők izgatottan várják ezt. Már az is valami, ha kiállsz gumicseréért, de gondolj bele, mennyivel izgalmasabb lenne, ha azt mondom, a gumicsere mellett két áthajtásossal is megfűszereznék a dolgot. Ezzel máris megváltoztatnád a sorrendet. Most nevetsz rajta, de nagy felfordulást csinálna, és máris sokkal több dolog történne a futam alatt. 24 autót látni vonatozni, ahogy mennek, mint egy kígyó, nem mindig izgalmas, és nem is biztos, hogy a leggyorsabb pilóta lesz elöl. Szerintem mindenki a legjobbat akarja látni. Ez az én nézetem.

A sportban a legjobbat akarod látni nyerni.



Mik az első emlékeid az autóversenyzés világából?
Talán 4 vagy 5 éves lehettem. Az édesapámmal voltam, aki rallycross pilóta volt. Ő mondta nekem, én nem vettem észre, hogy harmadik lett, és ezért kupát és pezsgőt is kapott. Persze én is ittam egy keveset... Erre egész jól emlékszem.
Szóval könnyű volt megfertőződni.
Egyértelműen.
Mi volt az első autód?
Ooo, a legelső autóm egy VW Caddy volt. Kék, alumínium platóval. Nagyon büszke voltam rá. Direkt pickupot akartam, hogy elférjen a gokart vagy a quad hátul.
És most mit hajtasz?
Audi Q7.
Hogyan vezetsz a hétköznapokban.
Egyre lassabban és lassabban és lassabban. Minden nap. Egyre nyugodtabban és lassabban. Tényleg. Együtt utazol a családdal, a gyerekekkel, a kutyákkal, megtanulod megtervezni az életed. Nem kell folyton stresszelni. És azt is észreveszed, hogy utcán nem érdemes versenyezni. Olyan sok hétvégén versenyzek - idén 20 lesz - hogy nincs kedvem az utcán is versenyezni. Közúton nagypapás leszek. Már nem vagyok olyan agresszív. Nincs értelme.
Hirdetés
A gyerekekkel mi a helyzet? Ők is megfertőződtek már az autósporttal?
Nem és nem is próbálom rájuk erőszakolni. Ők is ugyanolyan gyerekek, mint a többiek. Néha észreveszik, hogy hazaviszek egy kupát, évi egy futamra velem tartanak, de nem nagyon próbálom őket magammal vinni. Néhány pilóta szereti mindenhova magával hordani a gyerekeit is, és próbálja őket belevezetni ebbe a világba. Ez szerintem nem szükségszerű. Ebben a korban - ők 3 és 5 évesek - szerintem még csinálják azt, amit a gyerekek csinálnak.

A paddock nem gyerekeknek készült, a valóság más.

Később, ha úgy döntenek, természetesen szívesen segítek nekik. De nem látom értelmét, hogy ezt a környezetet rájuk erőltessem.

Eltekintve a rallycrosstól, milyen szakágakat próbálnál még ki?
A MotoGP-t szívesen kipróbálnám. De nagyon béna vagyok, ha motorozásról van szó. Mégis a MotoGP a legizgalmasabb technikai sport számomra, imádom nézni. Nagyon izgatott tudok lenni közvetítés alatt, és becsülöm őket, ahogy uralják azokat a motorokat. Szeretem például a ralit is, de látható, hogy miért nehéz néhány embernek megérteni. Egy autó az erdőben nem túl izgalmas, bár én imádom. Elsősorban tehát a MotoGP-t szeretem, de a ralit, a DTM-et és a rallycrosst is bírom. Nem mondom, néha imádok leülni a kanapéra egy popcorn társaságában, és két óráig Nascart nézni.
Mikor döntötted el, hogy autóversenyző leszel?
Még mindig nem döntöttem el. Még mindig nem vagyok biztos benne, hogy az vagyok. Csak próbálok az lenni. Neeem, mikor fiatal voltam már megszerettem a murvás futamokat. Nem csak azért, mert édesapám pilóta volt, hanem mert szerettem a hangulatát is. Nem mindig szeretem mikor minden tiszta, egyenes és rendezett. Néha szükségem van a rallycross által nyújtott rendetlenségre és koszra is. A DTM teljesen más, minden pálya tiszta, minden profi, de egy idő után éreztem, hogy vissza kell térnem a gyökereimhez. Persze, ez a profizmus fantasztikus, de ha ránézel a rallycross depómra egy másik fantasztikus dolgot fogsz látni.

Ha minden nap a luxusban élsz, elront téged.

Más környezet hasznos tud lenni.
Az 5-ös számnak van valamilyen különleges jelentése számodra?
Öt ujjam van. Egyszerűen szeretem az ötös számot. Egy csomó dologra tudod használni, számomra egyszerűen egy nagy szám. Jó, mondjuk 5 évesen volt az első bajnokságom, de nincs különösebb jelentősége.
Van bármi különleges szokásod a versenyek előtt?
Szeretek 5 perccel a verseny előtt mindennel elkészülni, és csak a futamra koncentrálni. Más nincs. Nem hiszek ezekben.

Úgy tartom, hogy a szerencse elér hozzád, ha megérdemled.



Ennél szebb befejezése nem is lehetne ennek a beszélgetésnek. Így nyilatkozik egy profi, sokat tapasztalt pilóta, akiről sokan példát vehetnek, és ahogy később el is mondtam neki: itthon rengeteg fiatal rallycross pilóta példaképe, és ez nem véletlen. Végül a riport után megnyerte a másnapi futamot, még a +5 kilós súllyal is. Nincs szükség több szóra. Respect EKS!
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?