A Twitter ölheti meg a Bahreini Nagydíjat

Interneten fenyegetnek az F1-es szurkolók

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Bernie Ecclestone szerdáig vár a döntéssel, hogy töröljék-e a Formula–1-es szezonnyitó Bahreini Nagydíjat vagy sem. A szurkolók viszont az interneten tiltakoznak.

Több csapat, csapatvezető és Formula–1-es versenyző Twitteroldalára érkezett tiltakozás a szurkolóktól, amelyben a Bahreini Nagydíj bojkottjára hívják fel a résztvevőket.
Bahreinben napok óta tartanak a kormányellenes tüntetések, amely ellen a nemzetközi híradások szerint páncélozott járműveket vetettek be. A helyszínen tartózkodó autósport-újságírók blogbejegyzései és fényképei szerint a páncélozott járművek egészen pontosan harckocsik. A tüntetéseknek eddig két áldozata van.
Korábban érkeztek olyan hírek is Bahreinből, hogy a felkelők a március 13-ai Formula–1-es futamot akarják felhasználni követelésük nyomatékosítására. A verseny veszélyességét eddig Bernie Ecclestone és az FIA elnöke, Jean Todt is vitatták. A hétvégén rendezték volna azonban Bahreinben az GP2 Ázsia-széria második futamát. A zavargások miatt előbb a pénteki edzésnapot mondták le, arra hivatkozva, hogy nem tudtak orvosi személyzetet biztosítani a pályára, mert mindenki készenlétben áll, ha az események súlyosabbra fordulnának. Ma viszont a teljes versenyt lemondták a szervezők.
Ezt követően indult kampány a Twitteren a Formula–1-es futam lemondása érdekében. A szurkolók szerint nem lenne humánus olyan országba vinni a versenyt, ahol a kormány tüntetőkre lövöldöz, és a legkevésbé sem kellene a Formula–1-nek még a látszatát sem kelteni, hogy az emberi jogokat sértő kormányt/uralkodót támogat/népszerűsít.
Bernie Ecclestone jövő hét szerdáig (február 23-áig) adott határidőt, hogy eldöntse lemondja-e a versenyt vagy sem. Az idő nagyon sürget, mert a tervek szerint a szezonnyitó előtt egy héttel, március 3-6-a között az utolsó szezon előtti tesztet is Bahreinbe akarták tartani.
A verseny lemondása komoly kereskedelmi és logisztikai problémát vet fel, de szurkolók tiltakozása a Twitteren elérheti azt a szintet, amikor a sportág erkölcsi vesztesége meghaladja az anyagikét.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?