Beállt a gyárhoz, majd felgyújtotta BMW-jét

Ismét tombol a BMW-tipró

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Most Münchenben, közvetlenül a BMW területén öntötte lángba közel sem kedvelt 7-esét az örökké elégedetlen BMW tulaj. Videó is van róla.


Emlékeznek a rokonszenves úrra, aki nagy szeretettel törte bajor autóit egy kőkalapáccsal különböző autószalonok előtt? Először 2013-ban a Frankfurti Autószalonon, majd egy évvel később a Genfi Autószalon mellett törte ripityára BMW M6-osát, hogy kifejezze nemtetszését a német prémium autógyárral kapcsolatban. Hadi Pourmohseni, ahogy hívják az úrt, a BMW ügyfélkezelésétől fakadt ki ennyire. M6-osa furcsa hangon kerregett és a váltó is rángatott. Valószínűleg szétrúgta. Azonban a kereskedő nem kezelte őt az elvárt módon, aminek igen egyedi módon ad hangot minden évben, ahelyett, hogy márkát váltana. Majd még egy fokkal továbbment: felgyújtott egy Z3-at, piromániáját pedig idén folytatta méghozzá egy facelift előtti E65-tel. A Bangle féle 7-es BMW-t ráadásul a BMW Museum előtt gyújtotta fel a tomboló tulaj, a bajor márka főhadiszállásán. A füst gyorsan beborította München egét, a tűzoltók szerencsére még korán kiértek a helyszínre, a rendőrök pedig letartóztatták Hadi urat, aki megígérte, hogy nem fejezi be hadjáratát a BMW-vel szemben. Biztos nagyon sok szabadideje lehet. Amit viszont nem értek, hogy akkor miért van még mindig BMW-je.
Hirdetés

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 14:39
    Permalink

    Az okokat azért nem lehet egyszerűen elintézni a “miért nem vesz mást” c. történettel, mert az úriember problémája az, hogy a BMW (és egyébként 1-2 egyéb német gyártó) nem ismeri a visszahívás fogalmát, s a létező, nyilvánvalóan ismert szériahibákról sem vezet semmiféle nyilvános adatbázist. Nem egyéni, hanem csoportos probléma érdekében tüntet. Ha rosszindulatú akarnék lenni, akkor az a BMW előbb-utóbb úgyis kigyulladt volna, hiszen aki olvasott kicsit a témában az tudhatja, hogy számos dokumentált magyar eset van, ahol márkaszervizben szervizelt pár éves BMW-k égtek porig, s a gyártó mégsem hajlandó semmit elismerni abból, hogy valami közös hibáról lenne szó.

  • 2017.10.27. at 14:39
    Permalink

    Nekem is voltak minőségi gondjaim a tavalyi új autómmal, el is tartott egy darabig, amíg el tudtam állni a szerződéstől. Valószínűleg ha nagyon akarna, neki is sikerülhetne a dolog, a német fogyasztóvédelem sokkal jobb, mint a magyar.

  • 2017.10.27. at 14:39
    Permalink

    Miért ilyen régi szart gyújtogat? Mindenki aki kicsit képben van tudja, hogy azok értéktelen hulladékok.
    Vegyen egy új hetest aztán azt gyújtsa fel, sokkal komolyabb hatása lenne.

  • 2017.10.27. at 14:39
    Permalink

    Akik utálják a BMW-t most ujjonghatnak, de ha ennyire utálja Pourmohseni Úr akkor miért nem vesz mást (ez nagyon jó felvetése volt a cikknek). Több BMW-t tett már tönkre ilyen és ehhez hasonló teátrális körülmények között mint amennyit egy átlagember lát egy nap. Egy pszichiáter megvizsgálhatná, én nem lennék nyugodt ha a szomszédom lenne…. Nem szeretem ha lehülyézik a BMW-seket, de ebben az esetben sajnos nem tudnék vitatkozni ezzel

  • 2017.10.27. at 14:39
    Permalink

    Nyilván az autókkal semmi gondja, a BMW-vel olyan túl sok nem is lehet, hiszen német prémium a világ egyik legjobb, legelismertebb, legkedveltebb márkája. A baja azzal az egy emberrel volt, aki nem megfelelően foglalkozott vele, ez bármelyik márkánál előfordulhat. A másik, meg, hogy valami baj azért lehet ott fent, mert bármi történik, az ember nem gyújtogat csak úgy. Arról nem szól a cikk, hogy ezért milyen büntetést kapott, ráadásul visszaeső …….. 🙂

  • 2017.10.27. at 14:39
    Permalink

    Jól állnak a lángok annak a kotlának. Herr Pourmohseni, hallott-e már a Lexusról? Onnan válasszon, csak lehetőleg ne IS220D legyen, mert az is serkentően hat a piromán hajlamokra:)

Vélemény, hozzászólás?