Egy szőke, egy barna, sár és Land Rover. Mi lehet ez?

Iszapbirkózás Land Roverrel

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Mindkét csaj nagyon dögös, a feszes top és a rövid farmer férfiszemmel nézve remek öltözködési mód, és úgy tűnik, a lányok nem ijednek meg egy kis kalandtól sem.


Az nem derült ki számomra, miféle versenyen vehettek részt a lányok, mert azt nem gondolnám, hogy csak úgy, saját kedvtelésből derékig merülnének a trutyiban, hogy némi sárdagasztás árán kiszabadítsák az elakadt Land Rover Defendert. Bár ki tudja, változik a világ, láttam én már három kiskosztümös menedzserhölgyet, amint pár perc eltéréssel egyszerre..., khm, szóval, hogy is mondjam, nem kevés szeszes ital elfogyasztása után kiadták magukból, amit ilyenkor ki kell. Aki nem bírja az italt, ne igyon, pofonegyszerű logika, ellenben ez a szöszi, és a barna barátnője nem vallottak kudarcot, sipákolás és műkörömféltés helyett a tettek mezejére léptek, és vették az akadályt.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?