Vesztett az állam a lézerblokkoló perelésével

Ítélet született lézerblokkoló-ügyben

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Mint az ismert, tavaly ősszel egy békéscsabai autóstól nem csak elkobozták lézerblokkolóját, használatáért pert is indítottak ellene. Pedig az eszköz legális.

Miként arról már írtunk, néhány politikus és temérdek autós teljesen jogszerűen használja a lézerblokkolót a sebességmérő berendezések kivédésére. Mivel az eszköz nem illegális itthon, azt is megnéztük, hogy miként, mennyiért építhető be ilyen készülék, melynek birtoklása és használata eddig csak elviekben nem számított tiltottnak.
Történt ugyanis, hogy még tavaly októberben feljelentettek egy békéscsabai autóst az említett eszköz használatáért. A vád szerint ő számítógépes rendszer elleni bűncselekményt követett el, következésképpen a bizonyítási eljárásban a felperesnek, azaz kvázi a Rendőrségnek azt kellett volna alátámasztania, hogy a sebességet lézernyalábbal megállapító traffipax számítógépes rendszer.
Hirdetés
Joggal merülhet fel azonban, hogy amennyiben ezt az ítéletet hozta volna meg a bíróság, a lézerblokkolót használó politikusok is elmeszelhetők lettek volna. A Legfőbb Ügyészség már tavasszal állást foglalt, mely szerint a vád hivatkozása (számítógépes rendszer elleni bűncselekmény) nem állja meg a helyét, tehát egy lézerblokkolóval felszerelt autó, bekapcsolt blokkolóval sem tudja a fent említett bűncselekményt elkövetni. A bírósági szakban azonban több újabb szakértői véleményt szereztek be, ezek azonban nem támasztották alá, hogy a lézerblokkoló használatával a vádlott a bűncselekmény valamely elkövetési magatartását megvalósította volna. Az ügyészség ezen új bizonyítékok alapján megállapította, hogy a cselekmény nem bűncselekmény, ezért a büntetőeljárási szabályoknak megfelelően a vádat elejtette. A Gyulai Városi Bíróság előrehozott tárgyaláson jelentette be a vád elejtését, melyet követően a büntetőeljárást megszüntette. A mintegy fél millió forintos perköltséget az állam fizeti, a lézerblokkolókat pedig immár az eddigieknél is kevésbé kell rejtegetni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 09:00
    Permalink

    Gondolom akinek ‘hivatalosan’ belefér 50 helyett akár csak 55-el menni (+10%), vagy inkább TÖBBEL, az az egyirányú utcába is behajt, de csak max. 10% hosszon, az szembe hajt az autópályán is, de csak 10% erejéig, a piros lámpás kereszteződések csak 10%-án hajt át, stb… Az ellen mi a ‘lézerblokkoló’?

    Tényleg hülye sebesség szabályok vannak, vagy csak én vagyok Napóleon! 😉

  • 2017.10.31. at 09:00
    Permalink

    Véleményem szerint, ha valaki az autópályán csak 160-170-nel érzi jól magát, az a városban sem elégszik meg az 50-nel.

    Érdekes módon mindig, minden notórius gyorhajtó a kintfelejtett és egyéb “értelmetlen” sebeségkorlátozásokba kapaszkodik mentsvárként, miközben a többit sem tartja be. Nehogy már mindenki saját maga dönthesse el, hogy mikor, hol, mennyivel közlekedik.

    A lassú haladásról meg annyit, hogy a megengedett legnagyobb, az nem keverendő a kötelező legkissebbel! Miért ne mehetne valaki 100-110-zel a pályán? Én is ritkán hajtok gyorsabban és nem fogok kimenni a 80-90-nel haladó kamionok közé csak azért, hogy egy 160-nal száguldozónak ne kelljen a középsőből a belsőbe sorolnia. Eleve, miért nem ott megy, akkor nem zavarnák a középsőben “tötyörgők”. Ja, azért, mert onnan ki kellett jönnie egy 140-nel cammogó miatt!

    A sebességhatárokr miatt meg lehet hisztizni, de egész európában ennyi.
    Lsd.: http://www.utazas-ajanlat.hu/megengedett-sebesseg-europaban
    A német csodapályákról meg mindig elfelejtik, ami a táblázat alatt is olvasható, hogy bár hivatalosan “Németországban az autópályán nincsen felső sebességkorlát, ám az ajánlott maximális sebesség 130km/óra. Jó tudni, hogy abban az esetben ha ezt valaki átlépi és balesetet szenved, akkor nem fizet a biztosító.” Vagyis, ha 140-nel csattansz, még a ragtapaszt is kifizettetik veled!

  • 2017.10.31. at 09:00
    Permalink

    A sebesség korlátozó táblákat kellene ésszerűbben kirakni , ahol az út forgalmi viszonyok megengedik mért ne lehetne menni. Öncélúan ,átgondolatlanul sok helyen korlátozások vannak
    más helyeken ahol a józan ész is azt diktálná hogy lassabban menj ott meg semmi. Vannak útburkolati jelek is felfestve sok helyen ahol a közlekedés logikája,gyakorlata is ellenkezik a jelzéssel,ezért szinte mindenki szabályt sért.

  • 2017.10.31. at 09:00
    Permalink

    Természetesen ez így van, a tötymörgő is legyen toleráns a másikkal szemben aki haladni szeretne. Viszont ha autópálya ha nem, nem autózhatsz a kocsid képességei szerint! Hidd el tudom milyen érzés szembesülni ezzel, én is megéltem sokszor, és sok éven át.

    Azért említettem az USA-t ezzel kapcsolatban, mert lelkileg másként kell megélni az egészet, mint ahogyan előadtad, sokkal türelmesebben, sokkal kisebb belső feszültséggel, ami egy idő után reflexé válik. Erre legjobb terápia az USA, ahol óriási a közlekedés kulturális különbsége a magyarhoz viszonyítva.

    A magyar rendőröket illetően a pofátlan és gátlástalan pénzlenyúlási gyakorlat az egyértelmű.
    Bár meg kell mondanom, tegnap az egyik négysávos országúton körforgalomnál strázsált 2 rendőr, nagyon néztek, de nem állítottak meg. Akkor esett le, hogy fényes nappal elfelejtettem bekapcsolni a tompított fényt. Megúsztam.

  • 2017.10.31. at 09:00
    Permalink

    a hozzászólásod első részére csak annyit írnék hogy nézz utána mi az a túlzó irónia
    persze hogy nem szó szerint értettem…
    de míg a volvommal megyek 160-170-et a belsőben, addig a 18 éves T4-es tranyóval max 100, előzésnél 110 (autópályáról beszélek), egyszerűen tudom hogy mi biztonságos az adott úton az adott autóval, sajnos Mo-n kevesen vagyunk így és sok az izmos getra-autós
    a mazsoláknak meg ott van a 3 sávból a legkülső, itt jegyezném meg óriási különbség van ‘mazsola’/tanuló/friss jogsis meg béna/batyufasz között (ugyanis messze menőkig toleráns vagyok a tanuló matricásokkal)

    másrészről a hamburger zabáló amcsikra végképp nem vagyok kíváncsi, miért nem épp a megfelelő szakaszokon korlátozás nélküli német pályákat hozod fel példának?

    de hogy a témával kapcsolatban is írjak: egy rakás csekket kaptam már olyan szituációból kifolyólag, hogy gyakorlatilag kiértem a faluból/városból mind2 oldalt mező meg erdő van, persze gyorsít az ember félelmetes 90-100-ra, de a város vége tábla jó párszár méterre van csak, viszont a mókusok biztonságát is szem előtt tartó rendőrök nyomják a fotót, nem a lakóházak között áá dehogy kinnt a pampán kihasználva az anomáliákat, ez ma Mo szimpla pénzlehúzás, csak ráhúzzák a közlekedés biztonság maszlagot, amíg így működnek a dolgok: hajrá KISKAPUK

  • 2017.10.31. at 09:00
    Permalink

    Nem arról beszéltem amiről írsz, vegyél lézerblokkolót, ha úgy esik jól. Arról beszéltem, hogy a közlekedésben toleranciával, és felelősséggel tartozunk egymásért.

  • 2017.10.31. at 09:00
    Permalink

    Az miért olyan természetes, hogy európa, meg USA az normális???
    Mindkét civilizáció hülyére szívattatja magát a közlekedési jogszabályokkal ugyanúgy, mint a júdeai pénzkölcsönzők rajzolt papírjaiért véredet is akaró, kamatnak nevezett mocskosságaival.
    Mindenki műanyagkaját eszik, aztán műanyaggyógyszerekkel gyógyíttatja magát egészen a műanyagkoporsóig. ja és még azt is elhiszi a civilizáció, hogy oka van a magas benzinárnak, és meg kell emelni a bioetanol árát, aki kitalálja a vízzel hajtott autót, azt meg vagy diliházba kell zárni, vagy egyszerűen le kell lőni!
    Ennyit a nagyrabecsült civilizációd okosságáról…
    Holnap meg megyek és veszek lézerblokkolót Én is, mert még nincs 🙂

  • 2017.10.31. at 09:00
    Permalink

    [i]“még a ladákra kitalált ezer éves 130-as sebességhatárok miatt…”
    [/i]

    A 130-at nem a Ladákra találták ki. Ez a sebességkorlát Európában általános érvényű. A közlekedés nem öntörvényű dolog, a közút mindenkié, nem versenypálya, ezért a “mazsolákra” is gondolni kell.

    Javasolnék neked egy kis USA beli vezetésterápiát, ahol nagyságrendekkel jobb az úthálózat, útminőség is, 200-300 lóerős cirkálókkal közlekednek jobbára, a megengedett legnagyobb sebesség pedig 70 mph, ami megfelel 112,63 km/h nak. Rátehetsz még 5 mph-t, ezt még megúszod büntetés nélkül.
    Ott a magyar típusú rendőrségi lenyúlás nem dominál, habár vasszigor van, ellenben ezzel a mentalitással amiről számot adtál, még ha nem is okozol balesetet, hamar a rács mögött találnád magad.

  • 2017.10.31. at 09:00
    Permalink

    nagy sebességgel gázolják el szeretteinket?! atya úristen micsoda demagóg közhely…
    mondjuk az M7-esen a belső sávban mikor mászkálnak a te szeretteid? mert ott is keményen mérnek és miért? még a ladákra kitalált ezer éves 130-as sebességhatárok miatt… meg az elkerülő utakon 2-3 sávnál 110… pl M0 új szakasz… agyfaszt kapok tőle
    nem dicsekvés képpen de egy S80-as volvoval mászkálok (nem vagyok miller egy 7 éves kocsiról beszélünk) tökéletes műszaki állapotban, ennek az autónak a 130 olyan mintha állna, a 160-170 egy kényelmes utazó sebesség, pl az említett M7 3 sávos részén, és ezzel az “őrült száguldozással” biztosra veszem kevésbé veszélyeztetem a sofőr kollegákat mint az a barom aki a 3 sávból középen megy 90-100-al mert ‘nehogy má kimenjek a szélsőbe az milyen gáz mán’ és jobbról is kerülgetni kell, meg 110-el megy (úgy hogy nincs mellette senki) a 3 sávnál a belsőben és még én vagyok a szemét mert kivillogom meg rárepülök…
    az ilyen barmokat kéne kőkeményen büntetni, nem azt aki haladósan megy az arra alkalmas autójával

  • 2017.10.31. at 09:00
    Permalink

    Abban nemértek veled egyet, hogy minden cégnek vállalnia kell az alkalmazotja után a felelősséget. Ha valaki állami alkalmazott, akkor az állam az, aki felel az illető hibájáért, tévedéséért. Aztán, hogy a munkáltató miként veri le a dolgozón, már más kérdés.

  • 2017.10.31. at 09:00
    Permalink

    Ez a Fehér Ginoegy igazi ratyi szerintem. Ilyen és ennyi hülyeséget össze hordani Jézusom! Kész vicc. Ezekből az emberekből van még sok sajnos. Ez az igazi mindent tudó és mindenbe bele szóló ember. Szomorú komolyan. De a lényegen nem változtat, az pedig az hogy ilyen ember csak irigykedik, gondolom neki nem jött össze az élet. Soha nem bírtam az ilyen velem ellentétes embereket, akik homlok egyenest más véleményen vannak, és akik ilyen csőlátású nem a földön élő emberek.

  • 2017.10.31. at 09:00
    Permalink

    A blokkolót valóban lehet értelmesen is használni, ugyanakkor tény, hogy a legtöbben nem azért költenek rá többtízezer forintot, hogy a kintfelejtett 30-as táblánál nem büntessék meg. És azt is kétlem, hogy az ilyen “ottfelejtett” táblák miatt reklamálók 95%-a a jogosan kint lévő 50km/h-t, 90km/h-t vagy bármelyiket is betartaná. Ez esetben nagyon igaz a mondás, hogy az kiabál, akinek a háza ég.

    Én sem tartom be minden esetben miliméter pontosan a sebességeket, de általában nem lépem túl csak a kilóméteróra szerinti 10km/h-val, ami a valóságban 4-5km/h-t jelent. És igen, üres autópályán én is kipróbáltam már, hogy mi a vége, de 100-110-nél gyorsabban még a pályán is csak előzéskor megyek.

  • 2017.10.31. at 09:00
    Permalink

    Ez a BLOKKOLÓ a világ legjobb és legokosabb találmánya. Mert nem kell ahhoz száguldozni hogy lekapjanak ezek az értelmiségiek. Ebből élnek, és ráadásul még hogy. Inkább arra lenne eszük hogy az utakat felújítsák, és utána egy hónap elteltével ne kellessen javítani. Akkor nem kellene évente az egész futóművet cserélni. Aki sokat vezet az tudja, hogy az ilyen korlátozások úgy ahogy vannak rosszak.

  • 2017.10.31. at 09:00
    Permalink

    Ez a pietrooo egy igazi ratyi szerintem. Ilyen és ennyi hülyeséget össze hordani Jézusom! Kész vicc. Ezekből az emberekből van még sok sajnos. Ez az igazi mindent tudó és mindenbe bele szóló ember. Szomorú komolyan. De a lényegen nem változtat, az pedig az hogy ilyen ember csak irigykedik, gondolom neki nem jött össze az élet. Soha nem bírtam az ilyen velem ellentétes embereket, akik homlok egyenest más véleményen vannak, és akik ilyen csőlátású nem a földön élő emberek.

  • 2017.10.31. at 09:00
    Permalink

    A KRESZ alapvetően értelemszerű, ezért betartandó! Igaz, vannak ott-felejtett táblák, meg lesben álló rendőrök stb., de azok MINEKÜNK vannak és nem ŐNEKIK!
    Ez a szabály is jól van így, mert nem akarják a lézerjanikat és a harckocsikkal száguldozó fajtársaikat korlátozni. MI meg úgy sem használunk ilyeneket, tehát NEKÜNK majd kitalálnak valami mást. Elvégre demokrácia van, hiszen mindenki egyenlő.
    Vagy tévedek?

  • 2017.10.31. at 09:00
    Permalink

    szerintem sok szemüvegen át lehet vizsgálni az ügyet. Ha például útjavítás helyett 20-25 km-en
    keresztül kapok egy 30-as táblát, biztos hogy gyorshajtóvá válok!! Ezeket az útszakaszokat rendszeressen ellenőrzik. Mi a megoldás??? lézerblokkoló!

  • 2017.10.31. at 09:00
    Permalink

    Alapvetően megértem a felháborodást, mert én sem szeretem az igazi gyorshajtókat, és egyéb más renitens szabályszegőket. Megjegyzem, nem hiszem, hogy van autós, aki soha semmilyen szabályt sem szeg meg. Mindazonáltal, nem hiszem, hogy a radarblokkolót használó autós feltétlenül notórius gyorshajtó. Ilyen aspektusból, minden olyan autót is el kellene kobozni, ami alkalmas jelentős mérvű gyorshajtás elkövetésére. És akkor mi van a többi szándékos szabáylsértővel: Totál feketére elöl is lesötétített oldalablakok, fülsiketítően bömbölő kipufogók, városban 120 km/ótával egykerekező motorosok. Egyik kezével dohányzó, másik kezével mobiltelefonáló 10 millás autóval közlekedő autós. Nem hiszem, hogy a költségvetés már egy kihangosítóra nem futotta. Szóval, ha kiradíroznánk az utakról az oda valóban nem valókat, akkor nem is lenne dugó, szmog és egyéb más rossz. További szép álmokat!!

  • 2017.10.31. at 09:00
    Permalink

    A feljelentőt ki kellene rúgni, mert alkalmatlan a feladata ellátására, hiszen téves törvényértelmezéssel, önkényeskedéssel zaklatott ártatlan polgárokat.
    A számítógépes rendszerbe való behatolás akkor valósul meg, ha egy jelszó megszerzésével jogosultságot szerez valaki egy adatbázishoz való hozzáféréshez.
    A radarberendezésbe be nem engedett, vagy megváltoztatott személyes adat ilyen szempontból nem számítógépes rendszerbe való jelszavas behatolás. Ezt egy rendőrnek tudnia kell. Ki kell oktatni, ha magától nem tudja.

  • 2017.10.31. at 09:00
    Permalink

    Így helyes. Vágjuk állon a rendőrséget jó sokszor, lehetőleg bírósági támogatással, és gondoljunk hálás szívvel azokra a lézerblokkolót használó gyorshajtókra, akik nagy sebességgel gázolják el szeretteinket. Én a lézerblokkolót használókat alapesetben megbüntetném gyorshajtásért, lehetőleg a legmagasabb büntetési tétellel, az autó forgalmi engedélyének az érvényességét pedig egy hétre korlátoznám. Vigye vizsgára. Visszaesőként az autó elkobzandó. Néhány ilyen retorzió után visszaesne az ilyen kütyüt alkalmazók száma. Persze, amíg pártunk és kormányunk prominensei is így ügyeskednek, addig a közember is nyugodtan alkalmazhatja az eszközt. Fejtől büdös a hal, vagy mi.

  • 2017.10.31. at 09:00
    Permalink

    Persze.
    A nem létező költségekre adott és felvett költségtérítés sem bűnszövetkezetben elkövetett adócsalás- vagy hűtlen kezelés.
    A lézerblokkoló nem a tehetős autósok büntetéselkerülése, mert lézerblokkolót közpénzből is lehet vásárolni vagy bérelni.
    A mérést végző járőr vagy a traffipax képeket feldolgozó tisztviselők sosem nyúlnak bele megrendelésre a rendszerbe, nem cserélgetik le a rendszámokat sem megbízásra.
    Itt rend van, a bíróságok nem megrendelésre dolgoznak, hanem alkalmas szakértők szakvéleménye alapján.

Vélemény, hozzászólás?