Népnevelés felsőfokon

Két helyet elfoglaló autókat festett le a parkolás Robin Hoodja

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ön is járt már úgy, hogy lett volna parkolóhely, de mivel az autóstárs átlógott, ezért kereshette tovább az üres helyeket? Az ebben a videóban szereplő fiatalembernek is ebből lett elege. Még Amerikában is gond a parkolás, pedig ott minden nagy.


Mennyivel egyszerűbb lenne az élet, ha mindenki betartaná a legalapvetőbb szabályokat. De hát az élet attól lesz érdekes, hogy sokan sokfélék vagyunk. Valakinek a parkolás gond, szerencsére a legtöbbeknek rutin. Hogy a videóban szereplő autósok nem tudtak normálisan beállni a felfestett helyre, vagy csak nem érdekelte őket, hogy két helyet is elfoglalnak, nem tudjuk. De a videóban szereplő fiatalember komolyan vette, a KRESZ órán tanult a "folyamatos vonal, mintha fal lenne" elvet. Ennek megfelelően a tróger módon parkoló autókra szépen felfestette a vonalat, hogy az autósok észrevegyék magukat.
Hirdetés

Nem a rosszindulat vezérelte, a sprayben letakarítható festék volt. Hagyott egy kis cetlit is arra az estre, ha valakinek nem lett volna nyilvánvaló, miért lett az autónak új dekorcsíkja. Érdemes megfigyelni a reakciókat. Pár közülük a legalapvetőbb angoltudással is érthető, szívből jövő káromkodás.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 11:49
    Permalink

    akinek lassú a reakció ideje, az nem parkolhat szabályosan? 🙂 vagy nem értem hogy jön ez ehhez a cikkhez 😀

    Öregapám is letette a kocsit mikor nem tudott biztonságosan vezetni, de mondjuk neki 4 gyereke tudott segíteni a bevásárlásban stb…de ennyi erővel egy rokkant se kapjon jogsit nem? sőt ha reakcióidőtől függ, akkor határozzunk meg egy értéket, és évente azt vizsgálja az orvos..Ettől függetlenül nagyobb követési távolságot tartva az ilyenektől lehet biztonságosan közlekedni, mert nem biztos hogy lassabb reakcióidővel lassabban is hajtanak 🙂

  • 2017.10.29. at 11:49
    Permalink

    Az ilyenek autóit nem csak festékkel kellene lefújni,hanem egy tolólapos munkagéppel a két csík közé is lehetne tolni,hogy tudja mi a szabály!Egy pár szabálytalankodóval megtennék ezt,mindenki tudná mi a rend!

  • 2017.10.29. at 11:49
    Permalink

    És a néninek milyen volt a reakcióideje? Nem biztos hogy vezetnie kellene, mondom ezt úgy, hogy van a családban, aki egészségügyi okok miatt lerakta már az autót és belátta, hogy csak veszélyt jelentene a többi közlekedőre.

  • 2017.10.29. at 11:49
    Permalink

    Ritkán szoktam írni, de ez eléggé felkeltette az érdeklődésem.
    Olvasom, ahogy a sok, túlképzett barmok kakaskodnak, hogy eltöri a kezét, etc… Jómagam is hagyok cetlit, ha valamelyik mélyen tisztelt autótárs 2, netán 3 helyre parkol be, de nem családos, mozgássérült szőke… Mert nekik még elnézem. Ha a fentebb említett domináns kommentelők végig nézték volna (!!), akkor látták volna, hogy egyik sem volt fogyatékos kártyával, vagy családdal, és mellette sem volt félreparkolt autó.
    ” Én MINDÍG úgy parkolok, hogy az egyik oldalról mellém se lehessen állni (szélső parkoló pl.) vagy oda ahol senki nem áll. Végső esetben a ha kell, én is két helyre állok vagy meg se állok, mert lássuk be, SOK A HÜLYE!” – sztem te pont azok közé tartozol, ha nem tudsz, akarsz normálisan parkolni, én bármilyen szűk helyre parkoltam, sose nyomták meg. Egyszer parkoltam hasonló tudással rendelkező úriember mellé (láttam, amikor kiszállt az autóból, és nem volt semmilyen oka arra, hogy 2 helyre álljon meg a toyota avensisével), na akkor pont benyomta az ajtómat az idióta a bordó ajtójával. Pedig volt bőven hely a 2 autó között. Szóval majd ha megtanúltál parkolni, meg a többi társad, akkor, a szőkéken kívül, bár azok is törekednek, ha kell órákig próbálkoznak beparkolni, de legalább szabályosan, akkor majd nem lesz több autóstársad,akitől félned kellene. Mert ha valaki nem igényes a parkolással sem, az nem fogja a kezét odatenni az ajtóhoz, hogy ne üsse meg a másik autóját. Mert hozzá van szokva a “tág” helyhez.
    Tisztelettel, és nem haragból írtam:
    Én a tudatlan.

  • 2017.10.29. at 11:49
    Permalink

    Valóban idióta aki más autóját festegeti! Én azért is eltörném a kezét, ha a szélvédőre rak valamit!!! Amúgy a tiszta és szép állapotú autókat éri mindig kár, nem a céges koszos furgonokat. Az is igaz, hogy különbözőek az emberek és valaki észre sem veszi ami történt… Én MINDÍG úgy parkolok, hogy az egyik oldalról mellém se lehessen állni (szélső parkoló pl.) vagy oda ahol senki nem áll. Végső esetben a ha kell, én is két helyre állok vagy meg se állok, mert lássuk be, SOK A HÜLYE!

  • 2017.10.29. at 11:49
    Permalink

    Nekem személy szerint nagyon tetszik az “ötlet”…
    Tapasztalatom szerint a nagy, különleges autóval járó, tehetős – na ki a király, ha nem én – típusú emberek nem akarnak szabályosan parkolni.
    Még annyi eszük sincs mint egy molylepkének, hogy megnézzék, mekkora a “kár”, letörölhető-e a festék.

  • 2017.10.29. at 11:49
    Permalink

    A kifogás olyan, mint a segglyuk, mindenkinek van… 🙂
    Valóban előfordul olyan eset, hogy a többi szabálytalanul parkoló miatt kénytelen az ember maga is szabálytalanul állni, ezzel már én is találkoztam és kénytelen voltam alkalmazkodni, de ez elég ritka.
    Viszont, még sosem nyitották rám az ajtót (legalábbis, látható nyoma még nem volt), pedig nem keresgélek egy nagy üres telket a parkoláshoz, beállok oda, ahol van hely.
    És ez nem itthon van, tehát ott is hasonló a közlekedéskúltúra. 🙂

    Vagyis, helyeslem, amit a srác csinál. Kárt nem tesz a kocsikban, de talán akad olyan, aki elgondolkodik rajta, hogy akár lehetett volna valódi festék is. 🙂

  • 2017.10.29. at 11:49
    Permalink

    itt mindenkinek 4 méter hely kell hogy ki -be szálljon a kocsijába? nekem soha semmi bajom nem volt azzal ha úgy álltam be ahogy a többi autó.Ki és be tudok szállni, igaz van olyan hely ahol nem király módjára, de azért az összesen 10 másodperces műveletért nem kellene akkora felhajtást csinálni hogy nekem 5 méter széles parkoló KELL..az ilyen hogy közlekedik az úton?ja, 120 kiló vagyok 🙂
    Aki rokkant annak létezik rokkant parkoló, ami átlagban szélesebb, vagy a rokkant kártyával szinte minden helyen megállhat..ilyenkor talán kereshet nagyobb helyet, akár a bejárat közelében is…
    a másik meg a gyerekes parkoló..bakker, ha nem gyerekkel megyek alapból én sem állok ott meg..sokszor “beszóltam” már öregeknek, fiataloknak, hogy a család többi tagja (kisgyerek) merre leledzik, mert ehhez a parkolóhoz az is kellene…volt hogy csak azért nem vertem be a fejét az álltjának, mert a családom is ott volt…legjobb az a néni volt aki szabályosan a parkolóba hajlandó volt beparkolni, mert nem volt rokkant kártyája, viszont járókerettel járt (gurulóssal), és 10 perc volt míg a kijárattól a kocsiig eljutott, majd segítettem neki bepakolni az autójába…

  • 2017.10.29. at 11:49
    Permalink

    2010 óta járok szervizelni nagy áruházakba országszerte egy Fiat Dobló Maxi Cargó-val. A 4 év alatt egyszer sem nyitottak rá ajtót , toltak neki bevásárló kocsit. Szóval semmi kárt nem tettek benne. A kocsi a két csík között van mindig. Ha nem megy elsőre (mert úgy kanyarodik mint a Titanic) akkor korrigálom. A két csík mellet marad 10 centiméter szabadon mikor a parkolóban áll. Igyekszek az ajtók közelébe állni a szerszámok cipelése miatt. Szóval ez a duma a mindig rám nyitják az ajtót kicsit kemény. Lehet hogy pont amiatt nyomják meg, mert 2 helyet foglal el.

  • 2017.10.29. at 11:49
    Permalink

    A festegető majom fejét beleverném a felnibe biztosan…
    Majd ha akkorára festik a helyeket, hogy belefér egy normál méretű autó és mellette ki és be is lehet szállni, akkor lehetnek majd elvárásai.
    Nekem nincs nagy autóm, de 30-40 centivel mindig átlógok a csíkon, hogy ki tudjak szállni.
    Még valami! A két ajtós kocsinak még több hely kell, hogy kiférj a rajta!

  • 2017.10.29. at 11:49
    Permalink

    Ön is járt már úgy, hogy azért kellett két helyet elfoglalnia, mert mozgássérültet szállított és kevés volt a ki- és beszálláshoz az a hely amelyet felfestettek? Nem lehet semmit csak az egyik irányból nézni. Az önkéntes rendőrök soha nem tudhatják, hogy szankcióikkal jót tesznek, vagy esetleg még rosszabbat. Ilyen helyzet a szabálytalanul száguldó autós esete, aki elé beáll az önkéntes rendőr, anélkül, hogy tudná, hogy milyen baj miatt siet fékevesztetten az a szerencsétlen. Ne legyünk kicsinyesek és szűk látókörűek. De leginkább ne büntessünk, ha nem tudjuk, hogy büntetnünk, vagy segítenünk kell!

  • 2017.10.29. at 11:49
    Permalink

    Igen tudjuk miert parkolnak a csaszik 2 helyen keresztbe. Szabalyosan is meg lehet am oldani a bevasarlokozpontok parkolojaban vagy a melygarazsban hogy ne nagyon parkoljanak mellenk. De nem reszletezem, mert a tobbseg ugyse jonne ra csak meg megfajdulna a feje tole. Es gyalogolni is tobbet kell kb fel perccel.

  • 2017.10.29. at 11:49
    Permalink

    Arról is szólni kell, amit itt már pedzegetnek, hogy a 2 parkolóhelyen állásnak Magyarországon az is az oka, hogy a sok nemtördöm autós rávágja az ajtaját a mellette álló autóra főleg szűk parkolóhelyen, szabályos beparkolás esetén. Sokszor nem az autóvezető, hanem az utasa pattan úgy ki a kocsiból, hogy megsérti a mellette álló autót.
    Vagy amikor a bevásárlókocsit tolják neki más autójának, stb.

  • 2017.10.29. at 11:49
    Permalink

    Fura jelenség ez, én mindig jelölés szerint állok be, de a legtávolabbi részekre a bevásárló parkolókban ahol mindig üres sok hely. Mégis, tényleg mindig jön valami tuskó aki mellém áll szorosan. Ennél csak az jobb mikor nincs hely, de ami van az két tehetségtelen nyomorék között akik eleve vonalon álnak ferdén és kénytelen vagyok hozzájuk igazodni, induláskor meg engem anyáznak az érkezők amiért átlógok a felfestésen…

  • 2017.10.29. at 11:49
    Permalink

    Én is mindig keresztbe parkolok ,de csak a leghátsó részen a parkolónak ahol nem vagyok útba senkinek ,vagy kihagyok egy helyet a másik mellett ,de akkor mindig jön egy agyatlan paraszt aki azt hiszi neki maradt ki az a hely,így inkább a keresztbe parkolás híve vagyok. A szomorú ,hogy még így is meghúzzák a kocsimat folyamatosan.De az emberekben benne van a “pakolási ösztön” ha egy parkoló elhagyott részére állok szabályosan, hiába a temérdek hely akkor is csak kizárólag mellém parkol vmi hülye.

Vélemény, hozzászólás?