Mi van, ha a szomszéd kocsiban épp söröznek?

Kis pesti abszurd: a mellettem haladó autóban alkoholt fogyasztanak

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Budapest közepe, dunai panoráma, reggeli dugó. Az okostelefonomról felnézve azt látom, a szomszéd kocsi vezetője épp sörözik. Mit tehetek?


Nem, nem vezetés közben nyomogattam a telefont. Mielőtt megkapnám, hogy mi alapján merek én itt ítélkezni, hadd írjam le, hogy századmagammal én is egy tömött BKK busz éhes utazóközönségét szaporítottam azon a reggelen. Egy kicsit később indultam, a nekem szokásosnál eggyel későbbi buszt értem el, ezért a teljes BAH-csomópont már csak a partra vetett bálna sebességével mozgott. Ez ma negyedóra késés lesz - gondoltam, miközben a telefonra lementett olvasmányomból felnéztem, át a koszos buszablakon, a Budai Vár irányába. A Hegyalja úton araszoltunk már lefelé, amikor azt vettem észre, hogy az Ikarus mellett elhajtó autó vezetője éppen sört iszik. Nem tévedek, háromszor elhaladtunk egymás mellett, végig a kezében volt, egyszer bele is kortyolt. Egy, a képeken láthatóhoz hasonló, feltűnő és ronda árnyalatú, sárgászöld Citroën C2-est hajtott az emberünk. Még azt is láttam, hogy a műszerfalon, a középső légbeömlők felett mozgássérült igazolvány hever... De fotózni nem tudtam, mire az öreg és lassú telefonomon élesedett a kamera, mindháromszor lőtávolon kívül került. De ha lefényképeztem volna, akkor sem kerülhetne szégyenfalra, mivel nem töltettem ki vele előzetes írásos engedélyt. Ezt pedig az új PTK vonatkozó rendelkezése kiköti.
Hirdetés

Milyen volt a sör? Félliteres, dobozos, cseh márka, 4,0 százalékos alkoholtartalommal. Egészen biztosan felismertem a fajtáját, biztos nem más volt, csakis az a bizonyos sör lehetett. Hogy honnan tudom? Onnan, hogy szeretem a sört, de ezt a márkát speciel ki nem állhatom. Mire lehet amúgy még gondolni a sörösdoboz láttán? Hogy az úr biztos kimosta, kiszárította, és most a dugóban autózva nagyiféle házi meggyszörpöt iszik belőle? Persze, jó a fogása, kellemes szájhoz emelni - a nagy fenéket. A kérdésem csak annyi lenne, hogy mit kellett volna tegyek ebben a helyzetben. Rá kellett volna hívjam a rendőrt? De mit mondhattam volna a yardnak? Hiszen követni a menetrend szerinti busszal nem tudom, mellesleg épp át kellett szálljak. És persze ez csak az ittas vezetés gyanúja, annak viszont igen erős. Egyáltalán van ilyen jogi kategória? Annyira koncentráltam a sörre, valószínűleg rosszul írtam fel a kocsi rendszámát. A betűkben biztos vagyok, de a számot lehet, elütöttem a telefonomon. Legalábbis a kormányzati ügyintézésre és adatlekérdezésre is használható magyarorszag.hu-n elérhető adatbázis szerint a felírt rendszám egy szürke Volkswagen Golfé.

Azt hiszem, érthető a feldúltságom. Egyrészt mert az alkoholizmus a társadalomra jellemző betegség nálunk. Ez van, a sírva vigadással ez jár. Én is szoktam alkoholt fogyasztani, na de nem vezetés előtt, pláne nem alatt. Elmúlt egy húsvét, amikor - hála a rendőrség fokozott ellenőrzéseinek - szerencsére csak egy halálos baleset történt ittas vezetés miatt, de tavaly ilyenkor 8 balesetben 11 ember halt meg csak emiatt, csak ebben a "csúcsidőszakban". Az év első három hónapjában viszont több volt az alkoholos befolyásoltság miatti karambol, mint tavaly. Miért kell ez nekünk? Hogy engedheti meg magának valaki, hogy felelőtlenségével másokat is veszélybe sodorjon? Tehetetlennek éreztem magam, és még most sem látok a dühtől, amint leírom. Az irodába beérve és némileg lenyugodva természetesen feltettem a kérdéseimet az ORFK Kommunikációs Szolgálatának is. Sajnos - bár nagyon korrekten és gyorsan - de azt a választ kaptam, amire számítottam. Tehetek feljelentést, de azzal mire is megyek? Mint írták, "... feljelentés minden olyan - a hatóság tudomására hozott - formához nem kötött közlés, amely meghatározott vagy ismeretlen személy által elkövetett bűncselekmény, szabálysértés gyanújára utaló tényállást, illetve adatot tartalmaz. A feljelentés bárkit megillető jogosultság...". De jelen esetben minimum fel kellett volna tartóztatnom a sárga Citroën vezetőjét, hogy a rendőrség megbizonyodhasson az én gyanúmról, miszerint ő ittas. Hát, az a részemről se nem lenne jogos, se nem kivitelezhető.
Hogy mi a tanulság? Sajnos semmi. Maradok lehangolt, és reménykedem, hogy belefut egy közúti ellenőrzésbe sörrel a kezében, még mielőtt szervezete lebontaná. Közben a kollégáim a napi kiakadásomhoz hozzátették a saját "ötleteiket" is. Mert bár nem okoz talán közvetlen veszélyt, de micsoda dolog szemetet és cigicsikket kidobni az ablakon! Meg a vezetés közbeni telefonálás. Kvázi nem is ront a reflexeken a telefonnyomogatás és az sms-írás, hanem meg is szünteti őket, mert az ittas sofőrnek ugye romlik a reakcióideje, a chatelő viszont a telójába bámulva észre sem veszi az elé lépő gyalogost. Ennyire kirívó szabályszegést rég nem láttam, és ezt úgy értem, hogy a vezetés közbeni telefonálás szintén népi sport felénk, emiatt nem is szúr szemet. Kérem a sörös sofőrt, ha magára ismert, szégyellje el magát. Szívesen mutatnék neki egy-két töréstesztes videót, balesetes képet. Vagy munkaidő után, netán hétvégén akár egy sör mellett is elbeszélgethetnénk, de hazamenni csakis gyalog, vagy más sofőrrel.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 09:38
    Permalink

    Oldm4n!

    A “tisztelt”, “kedves” jelzők elhagyásának oka azt hiszem, mind kettőnk számára nyilvánvaló: hozzászólásának hangeneme és személyeskedő hangvétele megengedhetetlen, még az internet “jótékony” anonimitásában sem elfogadható,
    Arr kérem, hogy próbálja meg ellenvéleményét, nem tetszését – még egy adott esetben Önből erős érzelmeket kiváltó témában is – emberi módon megfogalmazni! Látva a más témákban írt hozzászólásait számomra úgy tűnik, hogy – ha nem is mindig, de – nagyobb részt sikerül egészen korrekt hangnemben fogalmaznia. Sokkal célravezetőbb és szimpatikusabb lenne inkább azt az irányt tartania!

    Végül, de nem utolsó sorban: én is nem egyszer felhúzom magam, de olyankor próbálom az éppen egekben járó frusztráltságomat nem másokra kivetíteni, nem mások hibáztatásában, alázásában csillapítani, kiegyensúlyozni, hanem ….. (itt jöhetnének az egyéni praktikák, de az már tényleg nagyon OFF lenne).

    Remélem, nincs harag!

    Üdv’: Zsanga

  • 2017.10.29. at 09:38
    Permalink

    Hali!

    Valahol még egy kicsit jogosnak is érzem, amit írsz, mert 1 sör tényleg nem a világ, meg hát tényleg egy részeg gyalogos is okozhat igen komoly galibát, azokat meg mégsem szondáztatják (ahogy egy fentebbi hozzászólásodban írtad is). De, mint tudjuk igen különbözőek vagyunk, mind hozzáállásban (1 sör lehet, á, nálam a 2 sem gond), mind fiziológiában (van ismerősöm, aki 1 sör után őgy viselkedik, mint én 5 után sem; persze nem mért reakcióidők, csak külső megfigyelés alapján). Innentől kezdve, én bizony maradok a teljes 0-tolerancia mellett a magam és mások megvédésének érdekében.
    Amin esetleg elgondolkodnék az a büntetési tétel mértékében való különbség tétel valaminek alapján (pl. jármű átlagos sebessége, ami arányosítható a potenciális károkozással), bár még ez a témai is bőven darázs-fészek, úgy hogy inkább mégsem. 🙂 Ittál? Bünti, még pedig visszatartó erejű mértékkel, hogy legközelebb erősen meggondold mielőtt volánhoz – bárminek is legyen az a kormánya – ülsz/állsz.

    Zsanga

  • 2017.10.29. at 09:38
    Permalink

    Van Európa, és van ahol mi lakunk. Ott meg lehet inni egy sört, a volt kommunista országokban nem. Ahogy sörétes puskát sem vehetsz. Ez van.
    Plusz még a Gestapo dícsérete, hogy sehol ilyen jó együttműködő közönséggel nem volt dolga. Dúskáltak a feljelentésekben.
    Egy sörtől legfeljebb egy aranyhörcsög vezet rosszabbul.

  • 2017.10.29. at 09:38
    Permalink

    Én valamit nem értek. Mi a francért védik itt ennyire ezt a sofőrt, illetve a piás vezetést? Térjetek már kicsit észhez. Komolyan az kell hogy egy családtagot elveszíts egy ilyen “békésen söröző” sofőr miatt??? Hát gratulálok… Ilyen felfogású embereket még az autó közelébe sem szabadna engedni, nem hogy vezetni!

  • 2017.10.29. at 09:38
    Permalink

    Őszintén szólva egy büdös gyökér vagy. Látvány alapján ítélkezel. Mégis, mit képzelsz magadról?! Félreértés ne essék, mélységesen elítélem az ittas vezetőket, de az ilyen feljelentősdit játszó önjelölt rendőröket mélységesen gyűlölöm! Törődj a magad dolgával, köcsög!

  • 2017.10.29. at 09:38
    Permalink

    Ennyiből a gyalogosokat is szondáztassák meg hiszen ők is a résztvevői a forgalomnak, nem? Nekem ne próbáljon senki sem éjszaka az Andrássyn részegen átfutni egyik oldalról a másikra.

    A bringás problémát is ki lehetne szűrni ha lennének normális bringa útvonalak, nem csak a buszmegállóban felfestett álutak.
    Személy szerint engem is idegesít a bringás dolog, mert évekig versenyszerűen űztem a sportot vagyis más dimenzióban mozgok, mint egy alkalmi kerékpáros.
    Károkozás? Erre is van megoldás. Ott a lakásbiztosítás, csak bele kell venni a kerékpáros dolgot. Vagy átvenni végre az európai modellt, vagyis a személyre szóló biztosítást a forgalomban való részvételhez.

  • 2017.10.29. at 09:38
    Permalink

    Azt gondolom, hogy a biciklis sem igyon meg egy doboz sört sem, mert ö is részt vesz a közlekedésben, de tovább megyek a bicikliseket igen is ba**assák a rendőrök-mert most nem teszik, a KRESZ az KRESZ és rájuk is vonatkozik, sőt én vizsgához is kötném a bringával való közlekedést + rendszámot vagy valami azonosítót tetetnék, mert kárt ők is okoznak csak a dugóba elslisszolnak és tanulják meg a zebra a gyalogosoké, használja ha leszáll és áttolja.

  • 2017.10.29. at 09:38
    Permalink

    Ezért írtam, hogy saját felelősség. Véleményem szerint azért bringán meg lehetne inni 1 sört. Egy busz, vonat, tgk. azért más. Azért büntetést kiróni, mert valakiben van 1 sör bringán kicsit abszurd.

  • 2017.10.29. at 09:38
    Permalink

    Oh, hát peerszee, hogy nem a világ!!! Mint ahogy, itthon Magyarországon több száz milliókat- milliárdokat elsikkasztani, tételesen+ módszeresen adót csalni sem a világ… Sikerre predesztináltabb lenne az államirányítás szintjén keresni a felelősöket. Mert, hogy is amíg ők ily módon áthágják a saját maguk által életre hívott törvényeket, úgy mit várjunk egy egyszerű polgártársunktól!!
    |* Nem beszélve, hogy mindenki hallócsontocskáját megrezegtette, hogy a tömeggyilkos Eva Rezesova felháborító módon csak 6 év luxust kapott, melyet nem is kell kitöltenie. És szándékosan használtam a kitöltés szót… Ezen attitűdök, ítéletek itt a probléma gyökerei!!

  • 2017.10.29. at 09:38
    Permalink

    Hali!

    Ehhez

    “Mondjuk azért az engem is zavar, hogy a bringásokat is ugyanígy csesztetik. Ott nagyon mában nem tehet kárt az ember, csak magában, ha elütteti magát mert atom beállva bringázott.”

    kapcsolódva: nem szívesen lennék olyan vétlen soför, akinek beleégett a retinájába, meg az idegeibe a szélvédőjéhez csapodó RÉSZEG biciklis utolsó bárgyú arckifejezése (más egyebéről meg ne is beszéljünk)!

    Aki a közlekedésnek része, az felel magáért és minden tettének másokra gyakorolot hatásáért – még a gyalogos is. Szóval óvatosan ezzel az egyéni felelőséggel, meg a “csak magában tesz kár”-ral!

    Üdv’: Zsanga

  • 2017.10.29. at 09:38
    Permalink

    Teljesen egyetértek ezzel a nézőponttal.
    Biztos így működne a dolog, nem: iszok egy sört a haverokkal, de csak tényleg 1-et, mert mindjárt megyünk! Aki pedig az alkohollobbi oldalán áll, nem véletlen. Vagy maga is inna vezetés közben vagy simán ebből él. Mondjuk azért az engem is zavar, hogy a bringásokat is ugyanígy csesztetik. Ott nagyon mában nem tehet kárt az ember, csak magában, ha elütteti magát mert atom beállva bringázott. Ennél a dolognál tényleg felmerül az objektív és egyéni felelősség hiánya.

  • 2017.10.29. at 09:38
    Permalink

    Eleinte hasonló gondolatok támadtak bennem, mint 1-2 korábbi hozzászólóban, de aztán rájöttem, hogy ez igenis jó. Mármint az, hogy valakinek annyira böki a csőrét egy közlekedési kihágás, hogy bepöccen rajta és megpróbálja felhívni a figylemet. Tök mindegy, hogy alkoholfogyasztásról, kiégett féklámpáról, bukósisak nélküli motorozásról van szó – a lényeg, hogy eljututtunk odáig, hogy zavarja az embereket. Igény van a közlekedésbiztonságra – márpedig az csak ott tud kialakulni, ahol igény is van rá. Hollósy úr hasonló tapasztalatok alapján megírta volna-e ezt a cikket 1/3/5/10/X évvel ezelőtt? Nem biztos. Ezt hívják fejlődésnek, s a magam részéről üdvözlöm.

    “Sehol máshol a felvilágosult nyugati területeken nincs zéró tolerancia, nyilván nem véletlenül.”
    Tényleg nem véletlenül:
    1. Tegyük fel, eltörölnék a zéró toleranciát, s megengednének mondjuk 0,3 ezrelékes véralkohoszintet. Mi maradna meg az emberek 90%-ában? Pusztán annyi, hogy lehet inni meg vezetni. Nem éri meg kedvezni a maradék 10%-nak.
    2. Van itt K-Európában néhány olyan nép, akik igen híresek arról, hogy nem vetik meg a szeszes italt (csehek, románok, magyarok, stb.) – 10-15%-os az alkoholizmus aránya, rengeteg halálesetet okoz a közúton kívűl is – a “kulturált” és az “alkoholfogyasztás” szavak pedig igen ritkán találkoznak. Ne köntörfalazzunk: errefelé annyit vedelnek az emberek, hogy sikerült a világranglista élére inni magukat. Az okosok is észrevették, hogy ezt valahol kordában kéne tartani, s feltehetőleg nem túlzottan kedvezne az ügynek, ha bővítenék az alkholfogyasztási lehetőségek körét. Szerintem még az igen erős alkhol-lobbi sem merne egy ilyen kezdeményezés mögé odaállni.

  • 2017.10.29. at 09:38
    Permalink

    Azt még azért megemlíthetjük a tisztelt liberáliis kresz -elveket valló hozzászólónak , hogy
    az általa védett sofőr egyszer jogosítványt is szerzett talán , ahol erről is szó esett , illetve a
    legnagyobb baj ott van , hogy ezt a tütüzést valószínűleg rendszeresen csinálja . .

  • 2017.10.29. at 09:38
    Permalink

    Majd ha valami közeli rokont (gyereket, édesanyát, testvért, stb) üt el egy ilyen jópofa ürge akkor majd lehet sajnálkozni, addig pedig mindenkinek magánügye, ugye?

  • 2017.10.29. at 09:38
    Permalink

    [i]“Sehol máshol a felvilágosult nyugati területeken nincs zéró tolerancia, nyilván nem véletlenül.”[/i]

    És sehol máshol a felvilágosult Európában nem divat az intézményesített adócsalás és szabálykerülés, nem divat ezeknek összekacsintásos huncutságként kezelése. Sehol nem divet ennek morális súlya alól feloldást keresni. Nyilván nem véletlenül.
    Amennyiben komolyan gondolta, amit írt, akkor maga a csalást támogatja, a hazudozást védi. Ebben az esetben maga egy erkölcsileg mélyen romlott, a társadalomra veszélyes egyed. Ehhez pedig nincs joga. Ilyen esetben maga egy csaló, hazug alak, aki nyíltan tagadja az egyetemes emberi együttélés alapvető szabályait.

    Én pl. megítélem magát: maga egy 0 alak!

  • 2017.10.29. at 09:38
    Permalink

    Rettenetesen frusztrált a kedves cikk író, de kérdem én miért… Jön a 4 napos szabadság, tessék kicsit lenyugodni. Reméljük Ön mindig, mindent szabályosan csinál az életben. Sehol máshol a felvilágosult nyugati területeken nincs zéró tolerancia, nyilván nem véletlenül. Ha az illető belefut egy ellenőrzésbe, majd elkapják, addig pedig senkinek semmi köze hozzá, hogy mit iszik vagy szív a saját autójában. Jogilag ez csakis kizárólag a vezető felelőssége. Önnek, mint a cikk írójának nem tiszte és nem felelőssége megítélnie másokat Önnönmagán kívül.

  • 2017.10.29. at 09:38
    Permalink

    Rettenetesen frusztrált a kedves cikk író, de kérdem én miért… Jön a 4 napos holiday, tessék kicsit lenyugodni. Reméljük Ön mindig mindent szabályosan csinál az életben. Sehol máshol a felvilágosult nyugati területeken nincs zéró tolerancia, nyilván nem véletlenül. Ha az illető belefut egy ellenőrzésbe, majd elkapják, addig pedig senkinek semmi köze hozzá, hogy mit iszik vagy szív a saját autójában. Jogilag ez csakis kizárólag a vezető felelőssége. Önnek, mint a cikk írójának nem tisztje és nem felelőssége megítélnie másokat Önnönmagán kívül.

Vélemény, hozzászólás?