Ismét Kamion EB és Fesztivál a Hungaroringen

Kiss Norbi már német csapattal száll harcba a bajnoki címért

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Augusztusban ismét a Hungaroringen szurkolhatunk Kiss Norbi kétszeres Európa-bajnok kamionversenyzőnknek és a magyar Oxxo Racing Teamnek.


A kamionversenyzés csúcsának számító Európa Bajnokság újra hazánkba látogat. Kiss Norbi sikerei után reménykedtünk, hogy egyszer a Hungaroring is vendégül láthatja majd a mezőnyt 25 év kihagyás után. Tavaly sokak álma vált valóra - köztünk az enyém is - és még álomszerűbb, hogy már második éve tudhatjuk az EB naptárában Magyarországot. Több változás is lesz idén, a legfontosabb Kiss Norbihoz kapcsolódik. Év elején még mentek a találgatások, hogy esetleg a WTCC-ben, a Zengő Motorsport megüresedett helyén láthatjuk viszont, ám úgy látszik, Norbi maradt a kamionozásnál, amiben új kihívásokat keres. Kétszeres Európa-bajnokunk már nem a magyar Oxxo Racing Team oldalán, hanem egy lelkes és kedves német csapattal, a Tankpool24 Racing Teammel folytatja. A csapat Mercedesekkel versenyzik, Norbi csapattársa pedig a német André Kursim lesz.
„Úgy érzem, eljött a változások ideje, új kihívásokra van szükségem. Az Oxxónak nagyon sokat köszönhetek, velük értem el az eddigi legnagyobb sikereimet, amiért rendkívül hálás vagyok. Viszont pont a két egymást követő évben elnyert Európa-bajnoki cím az, ami miatt úgy gondolom, most kell új kihívások után néznem. Ezeket az eredményeket már nagyon nehéz, szinte lehetetlen lenne überelni, egy új csapatban viszont rengeteg új potenciál rejlik. Természetesen az ellenfeleim örülnek ennek a váltásnak, mert újra a nulláról indulok majd." - tette hozzá Kiss Norbi, akinek egyébként célja, hogy idén is dobogón állhasson a magyar futamon. Persze egy győzelemnek örülne mindenki a legjobban.

Változás még, hogy egy másik csúcsbajnokságot is vendégül lát a Hungaroring, mint a Kamion EB betétfutama. „A tavalyihoz képest még egy szintet feljebb léptünk, ugyanis a Suzuki Europe Cup mellett egy exkluzív futamot, a BlancPain GT Series-t is elhoztuk hazánkba, melyen a leggyorsabb luxusautók versengenek az első helyekért." - mondja Őry Tamás, a Truck Race Promotion Kft. ügyvezető igazgatója. Hozzátette: "Természetesen az autóversenyek mellett most is színes családi programok, hangulatos kísérőrendezvények és sok újdonság várja majd a látogatókat a kamionünnepre, melyen az idei évben több mint 50 ezer szurkolóra számítunk.”
Hirdetés

Persze az Oxxo Racing Team sem maradt pilóta nélkül, a brit Ryan Smith vezeti majd az Oxxo MAN-jét az EB-n. Jelenleg csupán 4 futamon lesznek ott biztosan - Spielbergben, Nürburgringen, Hungaroringen és Most-ban, de reménykednek a folytatásban. A magyar híreknek itt nincs vége, ha a kamionok világát nézzük, ugyanis Maricsek Miklós az amerikai ChampTruck bajnokságban mutatkozott be. Ugyanazzal az autóval és magyar csapattal, amivel egyébként Autocross Európa-bajnokunk Szabó Krisztián is ment. Miklós neve sokaknak ismerősen hangozhat a hazai rally-világból, ahol egyéb idén is egy Evót hajt.

A nyár végi futam egy rendhagyó „pályabejárással” várja az érdeklődőket pénteken, majd szombaton és vasárnap egy-egy időmérő edzést és két-két futamot szurkolhatnak végig a kilátogatók. Meglátjuk, mennyire teszik tönkre a magyar pálya vadiúj aszfaltját a monstrumok, és hogy mennyire tud összeszokni a csapat Norbival és lesznek hűek mottójukhoz: "We will truck you!" A jegyek értékesítése mindenesetre már elindult, érdemes már most bejegyezni a naptárba az időpontot: 2016. augusztus 27-28. – Kamion EB és Fesztivál – Hungaroring.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?