Ilyen, ahogy Kubica nem tud vezetni

Kubica: Korlátozottak a képességeim

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Forma-1 egyik legnagyobb tehetségének kikiáltott, tavalyi balesetéből még mindig lábadozó Kubica raliversenyt nyert, de közben "tehetetlen".

Robert Kubica, a Forma-1 egyik legtehetségesebb pilótájának tartott lengyel autóversenyző még tavaly februárban szenvedett horrorisztikus, kis híján tragikus ralibalesetet, rehabilitációja azóta is tart. Hogy valaha vezethet-e még F1-es autót, több mint kétséges, s ezt ő maga sem cáfolja.
"Korlátozottak a képességeim" - nyilatkozta a 27 éves, a száguldó cirkuszban első kelet-európaiként futamgyőzelemig jutó Kubica. "Kemény sportkocsikat már nem is egyet vezettem, azonban az együléses versenygépek irányításához szükséges mozdulatok nem mennek. Tehetetlen vagyok, amúgy meg az F1-es kapcsolataim is fogyóban vannak."
Hirdetés
Miközben Kubica az egészségére, a további gyógyulására koncentrál, kisebb raliversenyeken azért rendre részt vesz, legutóbb, múlt hétvégén például Como környékén indult és győzött is egy Citroën C4 WRC-vel. Az alábbi videókból látszik, hogy a gyorsaságával azért nincs nagy gond - főleg az első kisfilm tempója ijesztő.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?