Bodri most még élvezi az autózást, de meddig?

Kutya az autóban: itt egy rossz példa az ebszállításra

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A dugóban ülve átnézhetünk a másik kocsiba és kifigyelhetjük az autóstársak hibáit. Kutyát ne így szállítsunk, ez a gazdi érdeke is.


Pár méter után megint megállt a sor. Unod már a mai napot, de nagyon. A rádióban mindig csak ugyanaz az éppen felkapott tíz szám váltakozik. Kikapcsolod inkább a fenébe. Ennél az a kevés motorhang is jobb, amit hallani. Esz a méreg az esti dugóban, pedig otthon lenne ezer értelmes dolog, amit csinálhatnál. Mindegy, ezt le kell nyelni, ha Budapest egyik végéből a másikba kell autózzon az ember a napi csúcsban. Persze van dugófigyelős navigáció, meg minden csoda, de a lakótelepünkre csak egy értelmes út vezet. A kormányt markolva ilyenkor kínodban elkezdesz nézelődni, hátha látsz valamit, ami legalább kicsit feldob.
Hirdetés


Én pár napja így egy vígan szaladgáló fehér uszkárt szúrtam ki az előttem haladó veszteglő Opel Astrában. Először felkacagtam, hiszen - nevezzük őt így - Bodri nem csak fel alá szökellt a kocsiban, de láthatóan ugatott is. Sőt, a frizurára vágott bojtos farkát is csóválta, amikor gazdája hátranyúlt és megsimogatta. Úgy megörültem nekik, hogy megörökítettem őket, persze a lemenő nap és a tesztautó fűtőszálas szélvédője ebben nem segítették a mobiltelefon ccd-jét. A látottak az adott helyzetben nem okoztak semmi gondot, de onnantól, hogy az Astra felhajtott az autópályára, potenciális veszélyforrást jelentett a kis uszkár és gazdája. Képzeljük el, hogy a kocsiban randalírozó kutya mennyire elvonja a figyelmét a sofőrnek. Mindezt növekvő tempónál, az út szélén meg gyerekek mennek haza. Ez így már egyáltalán nem vicces. Sőt, felelőtlenség.

Az a helyzet, hogy a háziállatok szállítása nem a legegyszerűbb feladat. Persze egy lelkes kutyást nem fog zavarni a széthulló szőr, vagy ha egy kis nyál csorog a kárpitra, de most itt nem is erről van szó. A kalaptartón korzózó uszkár egész egyszerűen nem volt megfelelően rögzítve. Emiatt egy balesetkor, de már egy hirtelen fékezéskor is megsebesítheti az autóban ülőket. Egy kutyának a fogai és a körmei is tudnak akár szándékosság nélkül is nagyon csúnya sérüléseket okozni. Egy ilyen nem várt vészhelyzetben viszont a tehetetlenségi erő okán a súlyukkal is okozhatnak bajt az autóban elszabaduló állatok. A fehér uszkár is jobban járt volna, ha gazdája egy úgynevezett autós biztonsági kutyahámot használt volna. Ez itt most nem a reklám helye, de alig pár ezer forintért lehet kapni ilyet, nem drágább mint egy ötkilós táp. Ez a szügyhámmal kombinált hevederszerűség az autó biztonsági övére csatlakoztatva megóvja az állatot az őt érő erőhatásoktól és a kocsi többi utasát is a repülő házi kedvenctől. Őszintén szólva én nem vagyok nagy állattartó, de éppen egy törpetacskóról álmodozunk. A tacsi is egy alig ötkilós apróság, de ha jön hozzánk, biztosan lesz neki külön bejáratú biztonsági öve is.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 20:54
    Permalink

    Ezért jó a pitbull. Csak ráharap a fejtámlára és a szájzár megakadályozza hogy elengedje addig míg meg nem nyomom az orrát. Randa jószág de praktikus.

Vélemény, hozzászólás?