Téligumi Kommandó: egyre jobb abroncsokon autózunk

Látványos javulást talált a gumiabroncsoknál a Téligumi Kommandó

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Harmadik éve készíti a Használtautó.hu és a nonstopgumi.hu a Téligumi Kommandó fedőnevű felmérést. Az eredmények biztatóak.


A nonstopgumi.hu szakemberei idén is megrohamoztak néhány Budapest környéki és egy-egy belvárosi parkolót, hogy felmérjék, milyen abroncsokon autóznak a magyarok. A több mint 100 autó abroncsait felmérő Téligumi Kommandó célja nem más, mint egy ismételt figyelemfelhívás az őszi, szintén közös, már ugyancsak komoly múltra visszatekintő téligumi-teszt eredményeire. A nem megfelelő gumiabroncs könnyedén balesetet, jelentős anyagi kárt okozhat, akár életekbe is kerülhet.
Hirdetés


Jó hír, hogy a Téligumi Kommandó felmérései folyamatos javulást mutatnak. A gumiabroncsok gyorsfelmérése azok fajtáját (téli/nyári/négyévszakos), profilmélységét, illetve márkáját is szemlézte. Ha a korábbi eredményekkel összevetjük az ideieket, alapvetően az állapítható meg, hogy mind fiatalabb, ugyanakkor mind nagyobb profilmélységű abroncsokat talált a mérőcsapat. Már a korábbi eredmények is egészen jók voltak, most pedig folytatódni látszik a kedvező tendencia, miszerint mind több, az autóját télen is használó tulajdonos vásárol téli gumiabroncsot. Míg első felmérésünkkor az autók 89%-án, tavaly 91%-án, idén már 92%-án találtunk az évszaknak megfelelő téli vagy legalább négyévszakos abroncsot. Utóbbi értékből elenyésző, nem egész 4%-nyi a négyévszakos gumit hordók aránya.

Téligumi Kommandó − összesített és összevetett eredmények
Vizsgálati szempontok 2012-2013 tele 2013-2014 tele 2014-2015 tele
Téli/nyári gumik megoszlása 89/11 százalék 91/9 százalék 92/8 százalék
5 évnél idősebb abroncsok aránya 52 százalék 54 százalék 45 százalék
Prémium/olcsó gumimárkák aránya 55/45 százalék 67/33 százalék 69/31 százalék
Átlagos profilmélység 4,92 milliméter 5,06 milliméter 5,6 milliméter

Jelentősen, 9 százalékkal csökkent felmérésünk szerint az 5 évnél idősebb abroncsot hordó autók aránya, s a vevők még egy kevéskét tolódtak a prémium, illetve legalább standard kategóriás gumiabroncsok felé az olcsóbb, úgynevezett budget kategóriától. Az autókon tehát látszik az, amit a forgalmazók is kimutattak már: mind több és mind jobb gumiabroncs fogy hazánkban is. Ennek csak örülni tudunk, hiszen gumitesztünk egyértelműen megmutatta, hogy mind a koros, mind a nem az évszaknak megfelelő abroncs komoly baleseti kockázatot rejt.
Jó hír, hogy a fiatalabb átlagos életkorú abroncsokkal az átlagos profilmélység is több mint 10%-kal, 5,6 milliméterre nőtt. Kritikusan alacsony, 2 milliméteres barázdamélységű gumit csupán egyetlen autónál láttunk a felmérés során, négy olyan autó volt, amelyen 3, viszont jelentősebb számúnál, 17%-nyi autón találtunk 4 milliméteres profilmélységű, már cserére érett abroncsot a felmérőcsapattal.
Téligumi kommandó − területenkénti eredmények, 2015. január
Budapest belváros Budaörs Dunakeszi Soroksár Szentendre
Téli/nyári gumik aránya 90%/10% 95%/5% 95%/5% 85%/15% 95%/5%
5 évnél korosabb abroncsok aránya 60% 50% 40% 30% 55%
Prémium/olcsó gumimárkák aránya 75%/25% 80%/20% 60%/40% 90%/10% 60%/40%
Átlagos profilmélység 5,5 mm 5,7 mm 5,4 mm 6,5 mm 4,9 mm

Míg korábban csakis Budapest környéki bevásárlóközpontokban vizsgált a Téligumi Kommandó, most Budapest belvárosában is. Bár az jól látható, hogy az abroncsok ott voltak a leginkább korosak (ez vélhetően az alacsonyabb átlagos futásteljesítményből adódik), viszont a téli abroncsok aránya ott is közel az átlag szerinti volt. A legjobb gumikat Soroksáron láttuk az autókon, ám ott az átlagosnál magasabb volt a nyári abroncsok aránya. Több autón volt téli gumi Budaörsön, de ott már magasabb volt az életkor, s az olcsóbb gumik aránya is, alacsonyabb az átlagos profilmélység. Dunakeszin azonos arányban találtunk téli gumikat, kevéssel fiatalabbakat, de kevéssel kopottabbakat. Budapest belvárosára a zömében téli gumis, korosabb, de alig kopott abroncsot hordó autók a jellemzők, míg Szentendrén egy kicsit elhasznált, egy kicsit koros, de túlnyomórészt téli gumis autókat találtunk.
[kepallobal=291199]A Téligumi Kommandó az ORFK OBB szakmai támogatását élvezi[/kepallobal]
Mindenképp biztató, hogy a Téligumi Kommandó felmérése idén is javuló tendenciát tapasztalt a téligumi-használat kapcsán. Hogy mennyire fontos a megfelelő téli gumi, azt idei téligumi-tesztünk is kellően szemléletesen mutatta: míg a tesztgyőztes téli abronccsal 22 méteren meg tudtunk állni jeges útfelületen 40 km/órás tempóról, nyári abronccsal több mint kétszeres fékutat regisztráltunk. Míg a jó télivel megálltunk 22 méteren, a nyárival csupán 32 km/órára tudtuk mérsékelni tempónkat, ilyen sebességgel ütöttük volna el az elénk lépő gyalogost.
A téli gumiabroncsok használatát nem csak mi tartjuk fontosnak, a népszerűsítés, az abroncsok elterjesztésének "csapatjátékában" az ORFK OBB is aktívan részt vesz, kezdeményezésünket is elismerő szavakkal illette: "Az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság minden olyan kezdeményezést szívesen fogad és támogat, amelynek célja a közlekedésbiztonság javítása, hiszen ez mindannyiunk közös érdeke. A közlekedésbiztonság megteremtése *csapatmunka*, hiszen a célok teljesítése kizárólag komplex fellépéssel valósulhat meg. A biztonságosabb környezet megteremtésében a különböző intézményeknek, közlekedési társaságoknak, egyesületeknek, érdekképviseleteknek, valamint a közúti közlekedés minden egyes résztvevőjének fontos szerepe van. Ezért is öröm számunkra, hogy az Autónavigátor.hu kiadója, a Használtautó.hu és a nonstopgumi.hu ezt a nagyon fontos célt tűzték ki maguk elé, mely minden bizonnyal nagymértékben hozzá fog járulni a biztonságosabb közúti közlekedéshez."
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 21:48
    Permalink

    8 év alatt olyan keménnyé vált a téli gumim, hogy már nem mertem feltenni. Tavaly + néhány fokos időben, nedves úton éreztem, hogy csúszik. A futófelület még 8 mm volt, hiszen a 8 tél alatt mindössze 12000 km.-t mentem velük. Ezen a télen nem vettem új télit és nem is lett volna rá szükség. Nyilván nem indulok el téli útviszonyok között, nekem többet nem lesz az biztos, legfeljebb 4 évszakos, ha esetleg kötelezővé teszik.

  • 2017.10.28. at 21:48
    Permalink

    A közlekedésről vagy a gumik használatáról beszélünk?
    Szerinted a téli gumi használata mennyire oltja ki a természetes ösztönből adódó óvatosságot, felszerelése után áthárítva a tudat alatt a biztonságot a gumira? Ha baj van, pedig új téli gumim volt!

    Egy másik dolog állandóan fenyegetnek (a gumis szakma), mennyire kell felkészülni a téli útviszonyokra miközben Magyarországon nincs is téli útviszony a hegyeinken kívül, ott is a ritkán járt utakon, maximum 2 nap vagy talán egy hét? A múlt században trabikkal, zsigákkal diagonál gumikkal olyan szépen felszaladtunk a hegyekre, még szlovákiaikra is sielni, senkinek semmi baja nem volt. Ha kellett feldobtuk a hóláncot és kész, illetve mindenki tudta meddig tart a saját teljesítménye.

    Vezetni kellene megtanulni, nem ilyen gumis felmérésekkel idegesíteni a közt.

  • 2017.10.28. at 21:48
    Permalink

    Már megint azok a fránya elvárások! Nem kell ezt bonyolítani, tudhatnád jól, hogy minden baleset a gyorshajtás miatt van. Mindig lehetne lassabban menni és akkor nincs ez, sőt ha éppen állva törnek össze akkor meg otthon kellett volna szépen maradni. Semmi dolgod nem volt az úton, tévézni kell otthon, kipengetni az adókat és kussolni.
    🙂

  • 2017.10.28. at 21:48
    Permalink

    A felmérésből nagyon hiányzik számomra, a vezetői attitűd amikor baleset történik gumi használata miatt. Hány db baleset keletkezik nyári gumis autók hibájából? hány db baleset keletkezik egyáltalán ahol a vétkes autós téli gumit használt? Hány baleset keletkezik a téli gumi túlértékelése miatt? Követési távolság nem betartása miatt lehet gumi használatra fogni a balesetet? Ma mikor elinduláskor -2 °C van milyen gumira van szükség(?) mert néhány óra után +10°C lesz, amikor a távolság zömét autózza a vezető. A gumikat F1 szerint kellene naponta több alkalommal cserélni?

  • 2017.10.28. at 21:48
    Permalink

    Abszolút. Amúgy a gumisoknak is. Az ugyanis hamarabb fog elkopni. A gumisnak tök mindegy, hogy 8 abroncsot cserélsz 8 évente, vagy 4-et 4 évente. 8 év alatt ugyanannyit keres. :-DDD

  • 2017.10.28. at 21:48
    Permalink

    Akik nem mennek sokat és főleg hegyi utakon,azoknak jó választás a “Négyévszakos” autógumi /+ hólánc a csomagtartóban,de ez mindenkinek ajánlott/ és meg van oldva minden…..!—Ja de nem a gumisoknak,ez igaz………!!!

  • 2017.10.28. at 21:48
    Permalink

    Számomra eddig teljesen felesleges volt a téli gumi. Nincs is tél gyerekek mostani 10fokokban meg kenődik mint a sz@r. Talán 2x mentem kissé havas,inkább vizes úton de nyári gumival sem lett volna gond.

Vélemény, hozzászólás?