Hiteles az autód? Nagyot buktál, ha CHF alapú

Leginkább az autóhiteleseknek fáj a svájci frank elszállt árfolyama

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Mindannyian szegényebbek lettünk, aki pedig svájci frankban fizeti autóhitelét, az bizony jelentősen dráguló törlesztőrészletekkel számolhat.

Fizetőeszközünk, a forint devizákhoz mért gyengülése mindannyiunk számára azt jelenti, hogy szegényebbek leszünk. Kevesebbet ér a forintban lévő megtakarításunk, kevesebbet ér a fizetésünk. Ha mondjuk külföldön veszünk autót vagy síelni megyünk, azonnal érezzük ezt, de a hazai árak is követik a külföldieket. Ma olyan fordulat történt, ami leginkább azokat fogja megrázni, akiknek svájci frankban van az autóhitelük. A svájci jegybank ugyanis feloldotta a CHF árfolyamrögzítését, melynek hatására az igencsak megerősödött. Az euróhoz mérten is, illetve a forinthoz képest is.
Hirdetés

Míg tegnap még 270 forint környékén váltották a svájci frankot, mostanra 315-320 forint körülire változott az árfolyama, a nap közbeni pánikban ráadásul 400 forintos ajánlat is volt rá. Míg az ingatlanhiteleseket megmentette a korábban (nálunk) rögzített árfolyam, az autó- és személyi hitelek fizetői nagyjából 20%-kal emelkedő törlesztőrészletekkel számolhatnak. Aki azt nem tudja fizetni, kérheti hitelének átütemezését (ami szintén nem lesz ingyen), vagy kénytelen lesz autóját eladni, s annak árából rendezni tartozását, ha egyáltalán elegendő arra az autó ára.
Mivel a forint ezúttal nem vészesen drágult az euróhoz mérten, a mai változások a tavalyi évben rekordra pörgő autóimportot kevéssé befolyásolják, de a 322 forintos váltószám az egy évvel korábbi szinthez képest közel 10%-os többletet mutat. Ennyivel lett drágább a külföldön vásárlás, ennyivel lettünk szegényebbek - euróban - az elmúlt egy évben.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 22:34
    Permalink

    Remélem, nem találják ki ott fönt, hogy “mentsük meg az autóhiteleseket”, mint a jelzálogosokat…bár ennek amúgy sem lenne realitása, mert sok még az idő a választásokig…:-)

Vélemény, hozzászólás?