Építettek két működő autót Legóból, elindultak vele

Lekapcsolta őket a rendőrség, mert Legóból volt az autójuk

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ez most nem az a tipikus gazdag amerikai ficsúros, közúton veszélyesen közlekedős sztori, ezek inkább a nullából is mókázni képes fajtából valók. Összedobtak két kocsit Legóból!


Szerencsére nem minden amerikai kissrác rak fel Lamborghinikkel krúzolós videót, meg ahogy betörik az R8 szélvédőjét, csak úgy heccből, vannak jó arcok is. Na, azt azért nem mondjuk, hogy mindenki legyen ennyire laza, mint ők, de ha alaposan megnézzük a videót, láthatjuk, hogy a legtöbb dologra gondoltak, amit a biztonság terén tehettek. Bár oda csöppenünk, ahol az autók már készen vannak, az nagyjából sejthető, hogyan készültek.
Hirdetés

Két golfkocsi lesz a Lego kockák alatt lecsupaszítva, bár ahol megállítják őket, próbálják beadni, hogy minden a nagy Lego kockákból épült, ám nyilván nem. Készültek két biztosítóautóval, meg jó pár kamerával és útnak indultak, szerencsére elég lassan ahhoz, hogy nagy baj ne történhessen. Azért Amerikában sem szabad mindent, ott is kellenek lámpák, irányjelzők, tükrök egy járműre, hogy közlekedhessen, ki is kapták őket a forgalomból. Ám a mókát ismerő rendőrök bármiféle büntetés nélkül engedték el a srácokat, na persze a kocsikat nem engedték vissza az utcára. Utazásuk során betértek pár helyre és próbáltak csalni is, hogy hamarabb odaérhessenek, ám Mario Kart stílusban voltak nehezítések is, megéri végignézni!
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?