Polákmérgezés: a Polonez jobb volt a VFTS-nél

Lengyel hétvége: Magyar fejlesztés is volt a Polonez raliautóban

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Sokan úgy gondolják, hogy a Lada VFTS volt a legjobb szocialista raliautó. Nagyot tévednek, a Polonez a 220 lóerejével helyből átugrotta.

A polákmérgezést gyorsan megkapta Kanyik Antal, aki a nyolcvanas évek elején a kor szinte íratlan szabálya szerint különböző Zsigulikkal versenyzett. A Gruppe 2-est szerette, de a VFTS – még leírni is fáj – nem jött be neki. Viszont a Polonezt meglátni és megszeretni egy pillanat műve volt.
„A Salgó Ralin láttam először Polonezt, a Béke és Barátságkupára (BBK) jött el vele a lengyel válogatott, és Ferjáncz Renault 5-ösét is riogatták vele. Nekem az első pillanatban nagyon megtetszett a robusztus felépítése, és ahogy duzzadt az erőtől” – mesélte Kanyik.
Nem csoda, hogy megtetszett neki, hiszen a lengyel kollégák nem sokat vacakoltak az autó fejlesztésével. Mivel a Polski Fiathoz megvásárolták a kétliteres Fiat-motort is, amelynek az eredetiét az olasz Abarth műhely alaposan feltuningolta a 131 Abarth-hoz, csak átültették a világbajnok motort és a hajtást egy Polonez karosszériába. Míg a legjobb szocialista raliautójának tartott Lada VFTS 150-160 lóerő körül teljesített, a Polonez 220 lóerős volt.

„Egy Varsó Ralin voltunk a magyar BBK válogatottal, ahol megint megcsodáltam a Polonezeket. Amikor hazajöttünk, az apám azzal fogadott, hogy van egy meglepetése, menjünk le a garázsba. Lementünk és ott állt egy zöld, utcai Polonez. Ez volt szeptemberben, és azonnal elhatároztuk, hogy a márciusi Salgó Ralira építünk belőle egy B csoportos versenyautót.”
„Az utcai autót kezdtük el faragni. Kívülről nagyon böszmének tűnt, de szinte minden karosszériaeleme műanyagból volt, csak az első szélvédő volt üveg, a többi plexi. Elég jó barátságban voltam a lengyel gyári versenyzőkkel, Bublewicz-csel és Serlával, akik nagyon sokat segítettek, az autójavító műhelyünkön keresztül pedig a Fiat-gyárba is megvolt a kapcsolatunk.”
A gyári versenyautók alkatrészét akkoriban sem volt könnyű beszerezni, a Polonezhez pedig pláne nem nagyon adtak ki semmit. Kész szerencse, hogy Olaszországban volt még elfekvő készlet az egykori Fiat 131 Abarth-hoz.
„Torinóból kértünk verseny vezérműtengelyeket. Azt mondták, hogy ez a motor már annyira régi, hogy nem gyártanak hozzá semmit, de van egy-két használt. Ó, az nekünk pont jó lesz. Elküldték, és még rajta volt a vezérműtengelyen egy rendszám meg az Alen név. Kinyomoztam, Markku Alen valóban ment olyan rendszámos 131 Abarth-tal a vb-n, úgyhogy echte gyári Fiat vezérműtengelyünk volt.”

A Polonez egyik különlegessége a Kugelfischer mechanikus befecskendező volt, amellyel nagyon erős volt a motor, de meglehetősen sokat is fogyasztott. Ennek a befecskendezőnek a hajtását kellett megváltoztatni, amelyet államtitokként kezeltek a lengyelek, de végül Kanyik autójában előbb volt benne az új fejlesztés, mint a gyári versenyzőkében.
„Megkértük, hogy mutassák meg a vezérlés módosítását, de pechünkre, amikor kint jártunk a Lengyelországban, pont ott volt a teljes FSO vezetőség, és még a műhelybe sem engedtek be. A homológlapon volt róla egy fénykép, de szándékosan elég homályos. Apámmal leültünk, és két nap gondolkozás után kitaláltuk, hogyan csinálhatták. Előtte kértünk segítséget az Abarth-tól is, de ők is csak hímeztek-hámoztak. Aztán amikor megcsináltuk, kiküldtük nekik a fényképet, hogy már nem kell a tanácsuk. Az olaszok gyorsan tovább küldték a lengyeleknek, akik azonnal módosították az ő megoldásukat és a mi fejlesztésünket használták. Serla teljesen ki volt akadva, hogy a mi autónkban előbb benne volt a gyári fejlesztés, mint az övékében.”
Szóval ott tartottunk, hogy Kanyik autójába belekerült Alen vezérműtengelye, egy kis hazai fejlesztéssel, de minden másból is a legjobbat használták fel. Bár az autónak rettenetesen elavult, laprugós hátsó futóműve volt, meglepően kezesen viselkedett a kanyarokban. De a puding próbája természetesen az evés, vagyis a Polonez esetében az első verseny volt.

„A Salgó Ralira készültünk el, és úgy gondoltuk, hogy mivel az itinerünk megvan az előző évről, csak kétszer végig gurulunk a pályákon. Sámsonházán volt egy hosszú egyenes, ahol élveztem a 220 lóerőt és toltam neki a tréningen is. Nem is vettem észre, hogy volt egy buszmegálló, ahol a teljes lengyel csapat pihent éppen. Utólag mesélték, hogy hallják egy Polonez vinnyog az erdőben. A csapat edzője gyorsan felugrott, megszámolta az autóikat, azt mondja, az összes itt van, akkor ez milyen Polonez? A második körben már mérték az időmet az egyenesben, ami fél másodperccel volt jobb, mint az ő autójuké. Amikor a gépátvételre beálltunk, vagy egy tucat szerelő nekiesett az autónknak, tépték le a gépháztetőt, hogy milyen motor van benne.”
„Az első versenyünkön kiestünk, a másodikon megnyertük a kategóriát. Akkoriban ment a mezőnyben még két Ferjáncz-féle R5 Turbo. Ha jól beletaláltam, akkor meg lehetett verni őket a Polonezzel.”
Kanyik autója lehet, hogy jobban sikerült, mint a gyári kocsik, de a lengyel Polonezeknek volt egy érdekes tulajdonságuk: összementek a mosásban.
„Mint polonezes versenyzőt meghívtak a Varsó Ralira, és nagyon előkelő rajtszámot kaptunk. A parc fermé egy salakpályán volt, ahol a palánk mellé kellett derékszögben beállni. Minket betereltek, és pont az egyik gyári Polonez mellé álltunk. A raliautókból szinte lehetetlen hátrafelé kilátni, ezért nem is néztem hátra, gondoltam, ha az autóm orra egy vonalba kerül a gyári kocsiéval, akkor megállok. Még vagy hatvan centit kilógott a mi autónk orra, amikor nekimentem valaminek. Mondtam a navigátoromnak, hogy szálljon már ki, nézze meg mi az. Azt mondja, mi lenne, a palánk. Mondom, nem lehet, még kell lennie hatvan centinek. Hát nem volt, a gyári autók közepéből kivágtak hatvan centit, hogy jobban forduljon. Észrevették a sportbírók is, hogy valami nem stimmel, és gyorsan hátra parkoltattak a Kispolskik közé. Utána elmeséltem a sztorit a gyári versenyzőknek, akik csak mosolyogtak rajta, hogy nem kell vele foglalkozni.”

Bár Kanyik a Polonez után még versenyzett Lancia Deltával is, ami a ralipályák királya volt a maga idejében, de a szíve annyira visszahúzza a Polonezhez, hogy már elkezdte gyűjteni az alkatrészeket a feltámasztásához.
„Sajnos a karosszériának nyoma veszett, de a Kugelfischer befecskendezőmet pár hete megtaláltam a neten. Azt gyorsan meg is vettem. Megvan a régi váltóm és néhány felnim is. A lengyel barátaimat pedig megkértem, hogy nézzenek szét egy megvásárlásra érdemes raliautóra.”
Vagyis, ha egy kis szerencsénk van, hamarosan újra láthatjuk Kanyik Antalt a Polonezzel az Országos Historic Ralibajnokságban.
Köszönjük együttműködő partnerünk, a Polski Fiat 125p Klub segítségét!
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 17:15
    Permalink

    Mit látok ott a motortérben?
    Szijjas (fokolható?) vezérműtengelyt és arról még egy szijjat leszaladni? Az a második varrógépszijj mit hajtott meg???
    A gyujtás még mechanikus?

  • 2017.10.31. at 17:15
    Permalink

    Volt szerencsém ülni ebben az autóban, talán vezettem is egy pár métert, hát nem semmi volt a paripa4 Nagyon ment, de ember kellett hozzá, hogy arra menjen, amerre a sofőr akarta.
    Na az Anti volt az, akiben megvolt az elszántság és a tehetség, hogy magas fokon művelje vele,a száguldást. A legjobban viszont azt csodáltam benne, hogy nagyon értett hozzá, hogy a kor legkorszerűbb dolgait használja az autó építésben, amit meg még nem találtak ki, azt Ő kitalálta! Nagyon tisztelem a mai napig tartó autósport iránt érzett rajongását és áldozatkészségét.
    Büszke vagyok, hogy a barátomnak tekinthetem! Fejes Tamás

Vélemény, hozzászólás?