Ennél jobb reklámot nem is kaphat a Dacia

Letakart emblémával parádézott az új Sandero

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Brit kollégák letakargatták egy új Dacia Sandero emblémáit, s megkérdezték az utca népét: szerintük mi ez az autó, s mennyibe kerül? Volt nagy ámuldozás.

Minden esélye megvan arra a Daciának, hogy egy másik kelet-európai márkáéhoz, jelesül a Skodáéhoz hasonló sikersztorit írjon. Ha nem is már-már prémiumos irányban, mint ami a Volkswagen-fennhatóság alatt szárnyaló csehekre jellemző, de ismertség és elismertség szempontjából feltétlen. Nagy-Britanniában például a Skoda simán van annyira kedvelt, mint a VW, s ennek megfelelően már az ára is "népautós". Ez mondjuk Magyarországra is igaz, mert a Skoda bizony a drágábbak közé tartozik.
A 2004 óta Renault-féle Dacia bezzeg egyértelműen a legolcsóbb. A britek mostanság kezdik felfedezni, a Duster épp tarol. S nekik nincsenek előítéleteik, ők nem "románoznak". Az Auto Express magazin munkatársai hát fogták a napokban nálunk is bemutatott új Sandero egy bevásárlóközpontban kiállított példányát, letakargatták az emblémáit, mint mi is nemrég egy Mazda kontra Mercedes vakteszt során, s ezeket a kérdéseket tették fel a járókelőknek: Milyen autó lehet ez? Mit gondol, mennyibe kerül?
Hirdetés
Nos, mondtak Volkswagentől kezdve Toyotán, Nissanon, Hondán, Mazdán át Skodáig mindent, Daciát naná, hogy nem. És hát a válaszadók zöme 10 ezer font fölé taksálta, voltak 15 ezres tippek is. Ez durván 3,5-5,2 millió forint. Oké, Angliában (nem) kicsit jobb az életszínvonal, húzósabbak az árak, de akkor is... Majd meglátták az emblémát, értesültek róla, hogy ez egy Dacia, s hümmögtek, bólogattak, dicsérték. Pláne, midőn a kolléga megsúgta, hogy 6000 fontba kerül a kocsi... (Magyarországon 1,99 millió forint az alapára.) Egyetlen szépséghibaként az róható fel, hogy a kiállított autó nem alapkivitelű volt, hanem nyilván a legmagasabb felszereltségű, ezzel együtt ennél jobb reklámot nem is kaphatott volna a Dacia. Aki kíváncsi az eredeti, angol nyelvű videóra, a YouTube-on megtekintheti.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 10:14
    Permalink

    “Ha 20-25 km/h-nál ilyen lett” és mégis mivel ütközött a Fluence egy T72-es MBt-vel, vagy egy Kraz 257-el, mert akkor még el is hiiném! De képzeld el hogy két éve a Renault kalidy telepén volt szerencsém látni egy még garanciás Thalia-t ami a 4-es számú főúton frontálisan ütközött egy Suzi versenymotorral. A Tahlia 90-el ment, a moci meg -az isten se tudja mennyivel-. A Thalia motortere megsemmisült, egy nagy V- forma tátongott benne, melynek a hegye az ablaktőrlő lapátok alatt lévő fém merevítésnél ért véget!!! A lufik kinyiltak, az utasok sértettlenül száltak ki. Gazdasági totálkár, és a másik oldalon 1 halálos áldozet. A sztorit a szerelők mesélték el nekem. Ezek után számomra nagyon érdekes az, hogy egy jóval nagyobb drágább és komolyabb autó így megbicsaklik!???? Erről ennyit.

  • 2017.10.30. at 10:14
    Permalink

    Tiszteletem! Képzeld el, van “egy kis nyelvismeretem…” Azt is nyugodtan elképzelheted, hogy láttam már autót kívül-belül is, nem csak sufni tuning szutykot, és azt is, hogy nem tegnap kezdtem el velük foglalkozni. Nos, hogy ezt tisztáztuk; utálom, hogy mindenki tök okos; és hülyének nézi a másikat. Ja, és azt is tudom, hogy minek a gyűrődő zóna az autó elején. Kicsit meglepő volt a fluence-et látva, hogy a motorig gyakorlatilag minden! összetört az elejében. Ha 20-25 km/h-nál ilyen lett, akkor ezek alapján 35-40-nél már simán betolja a motort váltóstól a kasztni alá. Annyi hozzáfűzni valóm van az egészhez a továbbiakban, hogy arra próbáltam rávilágítani a korábbi hozzászólásomban, hogy nem egészen ugyanazokat a kategóriákat sikeredik összehasonlítani a tisztelt nagyérdeműnek.

  • 2017.10.30. at 10:14
    Permalink

    Ha van egy ki nyelvismereted akkor olvasgass az adac.de -n a tőrésztesztekről, vagy nézz meg néhányat a youtube -on! Azért tőrt “rommá” a Fluence eleje, hogy ne a gazdája törjön rommá egy balesetben! Mellesleg a Renaul Clio II már 1998-ban tudta a 3 csillagot, amely az első facelift-el 4-re emelkedett a légzsákok megszaporodásával. Persze az drágább is volt akkoriban mint a Suzi!

  • 2017.10.30. at 10:14
    Permalink

    Nézd! A Suzuki korai típusai tényleg nagyon gyengék voltak utasbiztonság szempontjából. A legújabb (öt csillagos) előtti is 4 csillagot kapott, ami ma már nem olyan nagy szám, mert a többiek, a Clio, Corsa, Polo tudja az 5 csillagot is.

    A Subaru Justy éppen olyan gyenge utasvédelemmel bírt mint a Suzi, hiszen lényegében ugyanaz az autó volt. Subaruként sem volt jó.

    A Dacia Logan a Renault “B platformjára” épül, mint ahogy a Thalia/Clio is, de ez nem azt jelenti, hogy az egész autó azonos műszaki (és főleg utasbiztonsági) paraméterekkel bír.
    Valamitől olcsóbban kell adni a Logant mint a Clio-t, és ez bizony a biztonsági fejlesztésekben is megmutatkozik.

    [i]“Mellékesen Renault Fluence 1 éves, 20-25 km/h koccanásnál (kicsit megbúrázta az előtte lévőt) gyakorlatilag rommá tört az eleje. Persze nem nagyon látszott elsőre; csak ha kicsit jobban megnézte az ember: majdnem 1.5 milla volt a javítás. Hány csillag is? Mennyiért?”[/i]

    Ez nem véletlen. A modern autók szándékosan gyűrődnek nagymértékben az utascella előtti részen, hiszen az ütközési energiát valahol el kell nyeletni. Ezt pedig irányított deformációval lehet elérni lényegében a motortérben. Ezzel együtt én az 1,5 milliós kárt kicsit erősnek érzem ilyen sebességnél. Ott vagy nem 25km/h volt a sebesség, vagy a számla “erősebb” lett a valóságos költségnél.

    A Suzuk Swiftet általában biztonsági oldalról szokták (szoktuk) fikázni, de igazából már ez is a múlté, mint említettem, a legújabb Swift is 5*-ot kapott!
    Más szempontból viszont ez a kis autó nagyon jó, a motorja világbajnok, pörög, takarékos, igénytelen és megbízható. Városi közlekedésre szánt kisautó, munkába járni, gyereket oviba vinni, pecázni menni kiváló. Mi itt a probléma?
    Az meg tény, hogy nem tud annyit mint egy Jazz vagy C3, de nem is annyiba kerül….

  • 2017.10.30. at 10:14
    Permalink

    Tiszteletem!
    Bírom a sok agytrösztöt, de komolyan! Lehet fikázni a Suzukit, Daciat; de minek? Kérdezem én, hogy a régi Suzuki swift kategóriájába (korban is!) tartozó autók közül melyik különb? Nnna, csak azért kérdezem; mert marhára érdekelne; ugyanis nem nagyon tudok olyanról, amelyik valami fenomenálisat adott volna abban az időben. Hány csillag és miről szól? A ketrec (utasfülke) egyben maradt? Mennyire deformálódott? Szerintem ez a lényeg; ha már az életben maradásról van szó.
    Mellékesen Renault Fluence 1 éves, 20-25 km/h koccanásnál (kicsit megbúrázta az előtte lévőt) gyakorlatilag rommá tört az eleje. Persze nem nagyon látszott elsőre; csak ha kicsit jobban megnézte az ember: majdnem 1.5 milla volt a javítás. Hány csillag is? Mennyiért?
    Dacia Logan := Renault Thalia (kasztni teherviselés ill. fő műszaki paraméterek szempontjából legalábbis)
    Subaru Justy := Suzuki Swift; később Suzuki Ignis. Subarunak jó? Suzukinak sz@r? Kicsit kontrasztosak ezek, nem?
    Leginkább én sajnos azt tapasztalom, hogy általában azt fikázza mindenki, amit még csak nem is próbált sosem….

  • 2017.10.30. at 10:14
    Permalink

    Sokan az anyagminőséget emlegetik, ezen a héten álltunk neki a még meg sem jelent BMW i3 egyik fődarabját romániai alapanyagból gyártani! (LOL)

  • 2017.10.30. at 10:14
    Permalink

    A lényegre tapintottál. 🙂 Ezek a töréstesztek túl vannak lihegve szerintem. 62 km/h -val ütköztetik a gépeket, tehát egy városi ütközésnél számít igazán a csillagok száma, kint az országúton már kevésbé. Mellesleg a suzuki kapcsán a régi első swift-et, ami meghódította a magyar piacot még töréstesztre se vitték, abban már városban is biztos a halál! Mégse hallom hogy teli szájból fikázná bárki is, sőt legendákat zengenek a megbízhatóságáról (ami igaz!), ellenben a Dacia csak szar lehet! Persze. Olcsó autók ezek, egy szinten vannak, ezt tudomásul kellene venni! Persze a magyar ember általában közhelyes, előítéletes, és polihisztor is egyben, aki mindent tud. Ne erről ennyit…

  • 2017.10.30. at 10:14
    Permalink

    Bár nem én írtam a hsz-t, de van egy tippem:
    Ha frontálisan ütközök pl. 2t össztömeg körüli terepjáróval, vagy valami más dögnehézzel, nem alacsony sebességgel, akkor az 5 csillagos suzukiban valószínűleg életben maradok, csak éppen deréktől lefele lebénulok, vagy amputálni kell stb stb. Egy 3 csillagos Daciában viszont biztos halál van. Én is így vagyok ezzel, inkább forduljak fel, mint hogy nyomorékként kelljen leélnem a hátralévő életemet (már elnézést a kifejezésért).
    Persze nem biztos hogy erre irányult volna komment, mégegyszer mondom, ez csak egy tipp.

  • 2017.10.30. at 10:14
    Permalink

    Ne már! A Szutyukikat más rendszerben töréstesztelik mint a többi márkát? 🙂
    Az emócionális szempotokkal természetesen nem lehet vitázni, bár szerintem azért az új stift van olyan jó mint egy sandéró. Nemcsak töréstesztben.

  • 2017.10.30. at 10:14
    Permalink

    Mert az 5 csillagból egy a sarkcsillag-egy pedig egy hulló csillag….:-) Így pedig 3 marad a suzinál is, tehát a kényelmi és az emóciánális szempontok maradnak. A dacia pedig méretben nagyobb, tehát jogos a kolléga választása!!!

  • 2017.10.30. at 10:14
    Permalink

    Az a Dácsia meg ez a Dácsia csak névben egyezik azon kívül semmiben. Ugyan ez a helyzet a Suzukival is. Ne keverjük össze a 2005 előtti típusokat, az ez évtől gyártottakkal. Természetesen mi magyarok nagyon értünk az autókhoz, lásd az említett autószerelő “szakvéleményét”.

  • 2017.10.30. at 10:14
    Permalink

    Ha jól tudom a régi 3 csillagot kapott. Egyébként a 2 generációval korábbi Passat is ennyit ért el. Párezer futkos belőle az utakon. Amúgy egy frontális ütközéskor én inkább ülnék egy 3 csillagos Dáciában, mint egy 5 csillagos Suzukiban.

  • 2017.10.30. at 10:14
    Permalink

    Ahhoz a szerelőhöz, aki ilyen hülyeségeket hord össze, inkább ne vidd az autódat.
    Az első szériás loganek valóban viszonylag hamar “rügyezni” kezdtek, de nem azért, mert hulladékból vagy román cigánygyerekekből készültek, hanem mert nem voltak megfelelően galvanizálva.

  • 2017.10.30. at 10:14
    Permalink

    akkor megnyugtatlak, hogy a kohó nem aszerint dolgozik, hogy ez az acél a dácsiának lesz ezért jó lesz az hulladékból is, amaz meg a mercinek, ezért nem…

    bírom az ilyen hülye f.sz szerelőket

  • 2017.10.30. at 10:14
    Permalink

    Az első évjáratokból való Loganok valóban jobban rozsdásodtak, mint kellett volna, de ha jól tudom később javítottak a felületkezelésen. Egyébként kíváncsi vagyok mennyi garanciát vállal az új modell átrozsdásodására a gyártó. A korábbi 6 év mai viszonylatban nem túl bizalomgerjesztő. Arról nem is beszélve, hogy a régi Dáciák nagyon rozsdásodtak, és sokakban ez az emlék maradt meg velük kapcsolatban. Ezért, ha az újak sikeresek akarnak lenni, ezen a téren nagyobbat kellene dobniuk.

  • 2017.10.30. at 10:14
    Permalink

    Szerelővel beszéltem és nekem csak annyit mondott a Daciáról, hogy volt nála pár, de mind nagyon rohadnak néhány év múlva, mert hulladékból készülnek.

  • 2017.10.30. at 10:14
    Permalink

    oksi, megnéztem a vidit, és egy ilyen hsz-t találtam a youtube-on:
    “I dont know why people talk rubbish about this brand but I can only tell that in my country, Romania, this carsengines reach 300.000km without any problems to the engine block or gearbox, etc.I even seen one with 520.000km, 1.6mpi, a bit rusty but smooth ride.”
    Tényleg kibírnak a Daciak (Renault) 300.000 km-t meghibásodás nélkül? Nem hiszem el, hogy már-már jobbak mint pl. egy Toyota/Mazda.

Vélemény, hozzászólás?